Mesekönyv: mintha mese lenne
Nem sokkal karácsony előtt jelent meg egy mesekönyv, amiről azonban nagyon kevesen tudnak. Pedig különleges alkotás, és a szerzők bizony nagyobb nyilvánosságot érdemelnének. A címe, Kárpátok kincse – magyar mesék elég sokat elárul a tartalomról, de a pontosság kedvéért Bodai-Soós Judit írót kérdeztük a részletekről.
Az újhegyi közösségi házban beszélgettünk a karácsony előtti játszóházban. Igazság szerint a könyv vastagsága keltette fel a figyelmemet. Azzal indítottam, hogy regények szoktak ilyen terjedelműek lenni, a meséskönyvek valahogy vékonyabbak. Judit vette a lapot. 
– Tavaly tavasszal pattant ki egy ötlet a fejemből. Arra gondoltam, kellene egy olyan meseíró pályázat, ahol olyan meséket kérünk az alkotóktól, amik igazi magyar mesék. Mai magyar mesék! Magyarországon játszódik és nem Harry-ről meg Jimről meg a jó ég tudja, kikről szól, hanem Jancsiról, Pistáról, Jankáról, azaz magyar nevek vannak bennük. S ha már itthon játszódnak a történetek, azt gondoltam, legyen bemutatva a mesékben egy-egy település is. Ahogy ez az ötlet formát öltött, azon nyomban írtam is mintamesét – magyarázta a kezdeti lépéseket. (képünkön Bodai-Soós művei)
Kiderült, s ennyivel is közelebb vagyunk Judithoz, hogy ez a mintamese szülőfalujáról, Bogyiszlóról szólt. Azonnal rákérdeztem, szerepel-e benne a falu jelképe, a jóféle csípős bogyiszlói paprika? Persze, belátom, buta kérdés volt, mert miért éppen ez maradt volna ki? (A mese éppen arról szól, hogy a paprikával való foglalatosság közben történik néhány csoda egy kislánnyal.) Meg is mosolyogta Judit a naivságomat. Terelni kellett, palástolni lányos zavaromat, ezért zavarba hozó kérdésnek szántam a „hogyan lesz az ötletből mesekönyv” frázist. Judit azonban nem jött zavarba, sőt, nagy lendülettel mesélte a folytatást. – Elindultam embereket és támogatást, támogatókat keresni. Mert egy pályázatot ki tudok írni, de aki benevez, az bizonyára szeretne valami jutalmat, nem utolsó sorban azért ír, hogy könyvben lássa viszont a meséjét! Nem volt könnyű dolgom, Magyarországon egyetlen egy kiadó sem állt mellém. Nem csüggedtem, azt mondtam, tágítsuk a határokat, így találtam rá az év vége felé, októberben a Corvin Kiadóra Déván, Romániában. Itt azt mondták, nagyon tetszik nekik az ötlet, s ha a pályázatra szép mesék jönnek – amiben nem kételkedtem egy pillanatig sem – kiadja a könyvet, sőt, egy zsűri tagot is kaptam a szerkesztéshez. Ehhez itthon is kerestem társakat, s ez után minden lehetséges módon (telefon, e-mail, levelezés) arra kértem a kézműves, festő népművész ismerőseimet, ajánljanak fel apróbb tárgyakat a nyerteseknek.
Ezen a ponton meg kellett állapítanom, maga ez a történet is egy szép mese, ami arról szól, nem riadok meg a nehézségektől, megtalálom a lehetőségeket, s a végén csak megvalósítom az álmomat. Mint a legkisebb parasztfiú a magyar mesében, aki a végén még talán „felekirályfi” is lehet! Hadd idézzem itt Mester Györgyi író ajánlását!
„Kedves Olvasó! Egy okosan szép könyvet vettél most a kezedbe, amely játékosan, a mesék színes, fordulatos, varázslatos eszközeivel ismertet meg tájegységek, földrajzi helyek, falvak, városok, természeti jelenségek nevezetességeivel, jellegzetességeivel. A képzelet szárnyán bejárhatod mindezeket a helyszíneket, s a tündérek, manók, királyfiak, boszorkányok elbeszélése, valamint az élvezetes és kifejező illusztrációk révén bebocsátást nyerhetsz e csodavilágba. Olvasd el a könyvet, s ha teheted, kirándulj el családoddal ezekre a helyekre, hogy meggyőződhess arról, mennyi gyönyörű táj vesz körül bennünket, amelyeket nem látni vétek lenne, de megismerni feltétlenül érdemes!
Jó szívvel ajánlom ezt a meseszép könyvet, amelynek elolvasása duplán is gazdagít. Örömet okoz, néhol valósággal elbájol, vagy éppen megnevettet, és eközben hasznos, érdekes ismereteket oszt meg, arra ösztönözve az Olvasót, hogy a meséken keresztül még behatóbban megismerje a valós világot.”
Ezek után nem sok dolgom van, hiszen szebbet, jobbat nem igen tudnék írni. Néhány érdekességre – éppen a könyv vastagsága miatt – azonban kíváncsi voltam még. Hány mese érkezett, honnan, mennyi került be a kötetbe, hol volt a bemutatója, hogyan lehet hozzájutni? Judit jót derült a sorjázó kérdéseken, de már mondta is a lényeget. – A 2010 októberében kiírt pályázatra, melynek beadási határideje 2011. április vége volt, temérdek munka érkezett. Több mint ötszáz mesét küldtek, és nem csak Magyarországról vagy Romániából. Küldtek meséket Szerbiából, Ausztriából, Szlovákiából, Németországból, sőt, még az Egyesült Államokból is volt pályázó. Nagyon boldog voltam, ugyanakkor a zsűrit is sajnáltam, mert nagyon színvonalas munkákból kellett válogatnia. A kötetbe végül 88 mesét szerkesztettünk be. A hivatalos megjelenés, a díjátadó ünnepség és a bemutató idén szeptemberben volt a Gyulai várban – ezúton is köszönet a vár igazgatójának. Sikerült minden, a kötetben szereplő szerzőnek tiszteletpéldányt adni és nagyon sok apró ajándék is összegyűlt. Nem gondoltam volna, s az érdekesség az, hogy egyetlen cég sem volt, aki ugyan megtehette volna, hogy 40-50 ezer forintot felajánljon a pályázathoz. Csak a kispénzű emberek segítettek… Akiket pedig érdekel, azok a juditti.hu vagy a mesepalyazt.hu oldalt keressék!
fotó: 10kerkult.hu/OGY
