AD-blacklist1

2020
aug.
25

Mégsem lesz Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren

Írta: szerk

Konjyvhet 068leadNem rendezik meg a tervezett formában a 91. Ünnepi Könyvhetet a budapesti Vörösmarty téren szeptember 17-e és 20-a között – tájékoztatott közleményben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) augusztus 24-én.

   

 

 

„Az elmúlt napokban, mivel újra úgy tűnt, hogy romlik a járványügyi helyzet, ezért állásfoglalást kértünk Müller Cecília országos tisztifőorvostól, aki válaszlevelében egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a rendezvényt járványügyi szempontból nem támogatja” – olvasható a közleményben.

   Emlékeztetőkén: a 10kerkult.hu augusztus 5-én éppen arról tájékoztatta az olvasókat, hogy megtartják a könyvhetet.  


    Mint írják, idén 176 kiadó, szervezet jelentkezett, ami rekord az Ünnepi Könyvhét történetében. Jelzi, hogy a könyvszakma a nehéz körülmények ellenére is teljesíti küldetését, a sokszínű kultúra, irodalom közvetítését az olvasóknak.


   „Nem kerülheti el ugyanakkor a figyelmünket az a szomorú tény, hogy a kisebb, különösen az igényes rétegkönyveket akár több évtizede is megjelentető kiadói műhelyek termékei eltűnőben vannak vagy erősen megcsappant a mennyiségük. Hiányzik az a védőháló, ami segítségével szerte a világon kis és nagyobb nemzetek óvják ezt a fajta kincsüket” – írta az MKKE.


    A szervezet a következő napokban elérhetővé teszi a kiadók által leadott könyvheti címlistát, valamint a Szép Magyar Könyv 2019 díjazottjait az ünnepi könyvhét oldalán és a könyvhét Facebook oldalán is.


    A kiadók tervezett könyvbemutatói és programjai közül néhánnyal szeptember 17. és 20. között szintén a világhálón találkozhat majd a közönség – tájékoztatott az MKKE.



MTI; fotó: 10kerkult.hu/archív