AD-blacklist1

2017
dec.
10

Az ezerarcú művész

Írta: Oszvald György

 

Zsuzsa Misi Ar Fabbro 144leadZsuzsa Mihály színművész, költő, zeneszerző zenés irodalmi estjét és Ari Fabbro különös technikával készült alkotásait láthatták az érdeklődők november végén az Újhegyi Közösségi Házban. Azt est házigazdája Kanizsa József író, költő volt.

  

 

 

Zsuzsa Mihály színművész örömét fejezte ki, hogy mily sokan kíváncsiak rá, majd rázendített egy csodaszép magyar székelyföldi népdalra. Az Én vagyok az, aki nem jó… kezdetű nóta gyönyörű, bár éppen az ellenkező az igaz, mint amiről szól. Már, ha egy kicsit is Zsuzsa Mihályra értelmezzük a sorokat.

 

 

   Az életrajzában meglehetősen száraz adatok közlik – szűkebb pátriája, a Rákosmente online lapjának hasábjain:

 

   „Béren született 1952-ben, 1987 óta él Rákoskerten. A Színművészeti Főiskola operett és musical szakán szerzett diplomát 1983-ban. A győri Kisfaludy Színháznál kezdte pályafutását, ahol operában, operettben és prózai darabokban is játszott, majd a budapesti Népszínházhoz szerződött. Jelenleg független énekes-színészként gyakori szereplője TV műsoroknak, szórakoztató előadásoknak és önálló esteknek. Operától a kupléig minden műfajban otthonosan mozog. Vendégszerepelt Nyugat-Európa városaiban és a környező országokban is. Slágerek, magyar nóták, musical dalok szövegírója, több magyarnóta szerzője.”

 

   Nos, a Kanizsa József szervezte irodalmi délutánon gyakorlatilag minden oldaláról megismerhette a közönség. Azt az arcát is, mely a sokoldalú művészt jellemzi: a vidámságot, a humorral fűszerezett, ízes beszédet, az énekest, a költőt, a zeneszerzőt, a kedves, közvetlen előadóművészt, sőt, ha úgy tetszik, a műsorvezetőt, aki nem jön zavarba semmitől.

 

Minitárlat

 

   Zsuzsa Misi Ar Fabbro 035Kanizsa József, az est házigazdája vette át a szót. Az Újhegyen – immár hosszú évek óta –  havonta jelentkező irodalmi-művészeti program eredeti szándéka szerint most is bemutatott egy festőművészt. Ari Fabbro legfrissebb alkotásaiból, melyek ezúttal egy új technika első darabjai, láthattak az érdeklődők egy mini tárlatot. Az asztalon kiállított tárgyakhoz léptek.

 

   – Ari Fabbro most mint képzőművész mutatja meg magát, bár nem ússza meg verselés nélkül sem – fordult a közönséghez Kanizsa. – Sőt, rövidesen ennek a műsornak a háziasszony szerepét is átveszi majd tőlem. Mondhatnám, előttem az utódom, de most inkább kérdezek. Mi az oka, hogy most nem képeket látunk?

 

    Zsuzsa Misi Ar Fabbro 093Ari Fabbro elsőként arra hivatkozott, hogy bár nem tartja magát képzőművésznek – „alkotó embernek nevezem magam, aki szereti a festészetet, a rajzolást” – de szüksége van e műfajra, mert ez segít szélesíteni az önkifejezési igényét.

 

   – Ez a fajta szobrászkodás, a paverpol technika az új „szerelmem” és most néhány más alkotásom mellett elsősorban a karácsonnyal összefüggő munkáimat hoztam el. Mindig is szerettem új dolgokat megismerni, kipróbálni, új embereket megismerni. Ezt a módszert a nyáron ismertem meg, s már az első alkalommal egy sikeresen elkészített babával mentem haza a foglalkozásról. Mindegyik tárgyat meg lehet fogni, nem esik baja, ha leejti valaki, a módszer adja, hogy még az üvegpoharat sem lehet eltörni – mutatta, s adta kézbe-körbe a valóban érdekes darabokat.

 

Dalparádé versekkel

 

  A látás és a tapintás öröme után Ari Fabbro szerepet váltott, műsorvezetőként a hallást tolta előtérbe: az irodalom felé fordította a figyelmet, természetesen, a látvány sem maradt el.

 

   Zsuzsa Misi Ar Fabbro 185– Zsuzsa Mihályt énekesként ismertem meg közel egy éve, de azóta megismertem, s ma már tudom, egy sokoldalú művészt tisztelhetek benne, de hogy mi mindent csinál még, arról szóljon á maga – kérte meg az est főszereplőjét egy rövid bemutatkozásra.

 

   Zsuzsa Mihály azt emelte ki, hogy bár színészként az ének volt uralkodó pályája elején, az irodalom is képben volt, dalszövegeket írt, s ez „lassan-lassan átcsúszott a verselésbe” – Én ugyan fűzfapoétának nevezem magam, de elég sok verset is írtam eddigi életemben. A rendszerváltozás Budapesten, a Népszínházban ért, azóta szabadúszó előadó művész vagyok, s gyakorlatilag minden műfajt kipróbáltam. Aranykoszorús magyarnóta énekes címem is van, de az operett sem áll távol tőlem. A Fészek klubban rendezett kuplé fesztiválon is kaptam díjat. A azt, milyen a viszonyom a versekhez, azonnal megtapasztalhatják – mondott magáról néhány érdekességet.

 

   Zsuzsa Misi Ar Fabbro 518Mivel Zsuzsa Mihály egy elejtett szóval utalt rá, olimpiai győztes is, Ari azonnal rákérdezett, milyen „sportágban”? A válaszból kiderült, hogy a Nótaolimpiát, ami a dalok versenye, Nógrádi Tóth István, a Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek Szakszervezetének titkára szervezte négy évenként. 1988-ban énekelt egy andalgót, Kovács István szerzeményét Zsuzsa, mellyel a kategória győztese lett.

 

  Zsuzsa Mihály verseit G. Szabó Árpád, M. Jankó János, Ujvári Zoltán, Deák Mária, Kanizsa József, Albert Ferenc és Farkas Viola mondták el, természetesen, Zsuzsa szerepe sem csak az éneklésre szorítkozott. Tárogatón közreműködött Vári Ildikó, sőt, Zsuzsa Mihállyal egy duót is előadtak (jobbra fenti kép).

 

Zsuzsa Misi Ar Fabbro 011Zsuzsa Mihály: A papucsférj (Hegedűs Tyutyu emlékére)



Lehetne jó, lehetne szép, lehetne kék még nekünk is az ég!
Ha jönnél velem, ha fognád kezem, s nem mondanád nekem azt örökké hogy: Nem!

Ki vagyok veled én a vízből, Kilencszer elküldesz a tízből 
Kis ujjam adom , viszed a karom, s nem szólhatok mert jön a nagy pofon.

Emlékszem még- valamikor, verseket írtam hozzád én barom!
Nem hiszem el a nagy változást, Jótündér álarca mögött a boszorkát!

Képzeljék ver a feleségem, nem főzi meg az eleségem
Rab vagyok fogoly, életem pokol, hogy mi lesz velem azt még nem tudom

Elveszi mind a fizetésem, néha kihagy a szívverésem
Remeg a kezem, nincs becsületem, tönkre tette az idegrendszerem!

(prózában: Kezdetben olyan szép volt minden... hogyan romolhatott el így?
Hacsak nem azért...! És még mondják hogy a lenyugvó napnak is van ereje,
Hazugsááááááág!)


A fele volt ő az egésznek, mostanra minden az övé lett!
Az ágyról lerúg, mindennap berúg, gúnyosan úgy becéz: Te csúf, te rút!

Az utolsó csepp a pohárba: szerelmes a postás Pistába!
A postás csenget, az asszony nevet: Estére megint moziba megyek…!

Befér még egy csepp a pohárba, bújjon csak Pistával az ágyba,
Higgyék hogy megint moziba megyek, de a postásnéhez becsengetek!
Az nevet aki a végén nevet!
(prózában: Lehetek papucs, de hülye azért nem vagyok!)

 

Zsuzsa Misi Ar Fabbro 481

 

   Az est – kétségtelen – leglátványosabb jelente volt, amikor is a program vége felé Zsuzsa Mihály elindította Dobos Attila: Piros pezsgő, rózsaszín mámor című táncdallamát, s Albert Ferenc felkérte Farkas Violát, a hajdani primadonnát, a Sister’s Farkas duó tagját egy táncra. Soha jobb évzárást!

 

Zsuzsa Misi Ar Fabbro 538

  balról: M. Jankó János, G. szabó Árpád, Ujvári Zoltán, Farkas Viola, Albert Ferenc, Kanizsa József, Ari Fabbro, Zsuzsa Mihály, Deák Mária

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px