AD-blacklist1

2017
dec.
10

A játéknak nincs felső korhatára!

Írta: Oszvald György

FSZEK jatekszoba 023leadÚj létesítménnyel gyarapodott a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai könyvtára. Játékszobát avattak december 1-jén, amelyben kicsik, nagyok együtt múlathatják az időt, ha olvasás közben netán egy kis változatosságra vágynak. Vagy éppen ide igyekeznek játszani.

 

 

Engedje meg az olvasó, hogy személyes élménnyel kezdjek el egy tudósítást! Kiderül, remélem, hogy miért teszem?

 

   Sok-sok évvel ezelőtt, úgy az 1980-as évek derekán az egykori, magyar népzenét játszó zenekarommal, a Dűvő együttessel Békés megyében turnéztunk az akkori Filharmónia szervezésében. A programunk címe „Élő népzenét az általános iskoláknak” volt. Egy nap két-három rendhagyó énekórát tartottunk Békés megye településein, a nagyobb városokban akár több iskolában is. Így jutottam el Békéscsabán az akkortájt felújított megyei könyvtárba. Bár a salgótarjáni Megyei könyvtár sem egy parányi szoba volt, ahhoz viszonyítva lenyűgözött a viharsarki intézmény hatalmas közösségi tere. (Mint most a Kőbányai könyvtárban.) Az egyik oldalon a polcokon sorakoztak a könyvek, a másikon kisebb nagyobb terek voltak berendezve különféle célokra. Volt köztük egy, ami megragadta a figyelmemet. Kisebb-nagyobb puha párnák a padlószőnyeggel burkolt padozaton, könyvek látszólagos rendetlenségben, és ami fontos, temérdek játék. A fa vonattól kezdve a Ki nevet a végén társasjátékig igencsak tarka volt a kép. A termet – játékszobát – láthatóan a 3-4 évestől a 10-11 éves korosztálynak rendezték be. Mit ne mondjak? Igencsak rácsodálkoztam, merthogy egy könyvtárban muzsikáltunk kb. 70-80 hetedikesnek, nyolcadikosnak (nagyjából négy osztály), az még rendjén való volt. De, hogy akár gyerekmegőrzőnek is használható játékszoba legyen a kicsiknek egy könyvtárban, amíg anyu vagy apu kölcsönöz, bele-beleolvasgat a könyvekbe vagy éppen az olvasóteremben jegyzetel valamit, nos, az több volt, mint meglepetés!

 

   Hát, ennyi a személyes élmény, ami a tudósításhoz tartozik. Ugyanis a Kőbányai könyvtár is játékszobát varázsolt az említett korosztálynak, melyet sajtós kollégáinkkal együtt nézhettük meg a hivatalos átadás előtt. Kellemes, egymással harmonizáló színek, melegség sugárzott a berendezett szobából. Kaposi Ildikó, a könyvtár vezetője elmondta, a szoba korábban a nyugdíjasokat szolgálta; számítógépes oktatóterem volt, ahol az idősek barátkozhattak az internet világával. Egy idő után csökkent az érdeklődés, így született döntés egy régi álom megvalósításáról.

 

   A délutáni órákban Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója érkezett, s miután Kaposi Ildikó nekik is megmutatta a játékszobát, egy rövid megnyitó vette kezdetét.

 

   FSZEK jatekszoba 091A kölcsönző felőli bejárat előtt piros szalag várta, hogy a vendégek átvágják, s rendeltetésének átadják a szobát. A jelen lévő gyerekek körbeállták őket; először Kaposi Ildikó egy ide illő verset mondott el, majd Kovács Róbert (képünk) lépett a szalag mögé.

 

   Elmondta, bár ez a könyvtár egy fővárosi intézmény, de itt mindannyian sajátjuknak, kőbányainak tekintik, s otthon érzik magukat benne. Megerősítette, örül annak, hogy éppen egy társasjáték-szobát alakítottak ki, mert ezekkel a játékokkal 2 vagy akár 10 fő is kellemesen töltheti el az időt. – Az én gyerekkoromban nem volt tévé, így olvastunk vagy játszottunk. A marokkó volt a sláger, vagy torpedóztunk, autóversenyt játszottunk kockás lapon, de, ha nem volt más, beértük a kő, papír, ollóval is. De itt, a gondos gazdák másféle játékokkal rakták tele a szobát, s mindenki kedvére válogathat a logikai vagy az ügyességet próbára tevő játékok közül. A játék sok mindenre megtanít, túl azon, hogy hasznos időtöltés – mondta a polgármester.

   A köszöntő után egy Scrabble társasjátékot adott át Földényi Krisztina könyvtárosnak, mondván, hogy az önkormányzat támogatásának egy szó szerint is kézzel fogható jele legyen.

  

   FSZEK jatekszoba 121Dr. Fodor Péter (a képen jobbról) azt hangsúlyozta a köszöntő után, hogy öröm részt venni egy ilyen programon, mert a gyerekek állnak a középpontban.

 

   – Ők azok, akiknek a játék meghatározza, alakítja az életüket. Folytatva az iménti gondolatot, a játékok jó része verseny is, természetes, hogy a nyerésre törekszünk, de nem nyerhetünk mindig. Veszíteni pedig meg kell tanulni! A játék egy nagy kaland. Talán még nem találkoztatok vele, de fontos, hogy idővel ti is elolvassátok: Játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? (a mondat Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani című verséből való. -a szerk.) Ha erre igent mondotok, már azzal jót tettetek – mondta.

   Végül azt kívánta a gyerekeknek, engedjék el magukat, „lakják be ezt a közösségi teret”, mert akkor érzik majd benne jól magukat, ha olyan lesz, mint azt ők szeretnék.

   

FSZEK jatekszoba 150

 

   A szalagvágáshoz az egyik könyvtáros kisfia asszisztált, ő tartotta azt a párnát., amin az ollók voltak. Így a szalagvágás után ő kapta az első darabot is. Majd Fodor Péter kitárta az ajtót, a lufikkal telerakott Játékerdőbe, merthogy ez a hivatalos neve a játszóhelynek, betódultak a kicsik, s azonnal birtokba vették a teret, Ismerkedtek, barátkoztak a berendezéssel, előkerültek a jobbnál jobb játékok: Labirintus, Elvarázsolt torony és társaik. Az egyik kisfiú a Mr. Jack nevű játékkal ismerkedett.

   FSZEK jatekszoba 270Még a két vendég is az asztal mellé ült, s egy Quarto nevű társasjátékkal ismerkedett. (a Quarto egy amőba jellegű játék, de annál lényegesen több. Két játékos játszhatja, 4x4 darab oszloppal.

   FSZEK jatekszoba 290Az oszlopok kicsik vagy nagyok, sötétek vagy világosak, kerekek vagy szögletesek, tömörek vagy üregesek.  A játék célja: vízszintesen, függőlegesen, vagy átlósan egy négyes sort felépíteni úgy, hogy az adott sorban levő oszlopok valamely tulajdonság alapján egyformák legyenek. -a szerk.)

 

   Jelentjük, a Kőbányai könyvtár új egységgel gyarapodott, a Játékerdő várja a gyerekeket. Sőt, Kaposi Ildikó arra kérte a gyerekeket, ha tehetik, jöjjenek a nagytestvérekkel, a szülőkkel, de szívesen látják a nagymamákat, nagyapákat is a Játékerdőben. A közös játéknak nincs felső korhatára!

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

A 10kerkult.hu portálon nincs fizetős tartalom, de a cikkeink pémzbe kerülnek. Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőséget, hogy fejlődhessen! És, hogy miért is tegye? A válaszok a képre kattintva olvashatók.

tamogato tabla 400px