AD-blacklist1

2011
dec.
06

A fények ifjú bűvölője

Írta: Oszvald György

 

SA 026leadBátorság és eltökéltség kell ahhoz, hogy valaki megmutass magát a nagyközönségnek, eleget téve ezzel a kitörni vágyó önmegmutatás kényszerének. Mert, ha valaki elkezdett alkotni, a folyamat beindul, s az alkotás a falra, posztamensre kívánkozik.

   

   Solymoss Andrea sem volt ezzel másként. Gyermekkora óta fotózik, s úgy vélte, itt az idő. A kiállítás – mondhatni – a véletlen szerencsének köszönhető. A most a Zrínyiben gimnazista leány a volt iskolaigazgatójával, Sándor Zoltánnal futott össze néhány hónapja. Beszélgetni kezdtek, s mikor kiderült milyen hobbinak hódol, Sándor Zoltán meghívta, mutassa be az elkészült képeit.

 

  SA 015Ezen a ponton Solymoss Andreának (képünk) szembe kellett néznie azzal, vajon milyen fotókat állítson ki az első alkalommal? Mert vagy leszűkíti a kört egy, legfeljebb két témára, vagy témakörönként egy-két képpel mutatja be érdeklődési területét. Igaz, ennek meg van az a veszélye, hogy kevésbé jól sikerült képek is a kollekcióba kerülhetnek. Ezzel is számolva, Andi ez utóbbi megoldást választotta. Fiatal kora ellenére meglepő érettségről tett tanúbizonyságot. Jellemző rá a jó kompozíciós készség, témaérzékenység, bátor kísérletezés a fényekkel, megvilágításokkal, a színes és a fekete-fehér technika alkalmazása, a téma ismeretében egyfajta tudat alatti pozíció foglalás, hogy a legjobb szögből vagy fényviszonyok mellett tudjon exponálni, és a rendelkezésére álló technika maximális kihasználása. Fotói arányosak, szerkezetük világos, érthető.

  Még azt is meg meri kockáztatni, hogy pompás címadással (Mese - alsó képen jobbra) egy bemozdulásos életlenséggel exponált képet állít ki. Az ember elébe áll, lehunyja szemét, elengedi a fantáziáját, s a tökéletes szabadságot élvezve gondolhat Alice-ra Csodaországban, a Végtelen történet fehér sárkányára, Fuhurra vagy éppen Hófehérke bolyongására az eredőben.

    SA 038A Széchenyi István Általános Iskola aulájában rendezett és december 5-én megnyitott kiállításon zongorán közreműködött Lator Anett 8.A. (tanára: Mezei Gyuláné). A kiállítás két hét múlva átköltözik a Zrínyi Miklós Gimnáziumba. 

 

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY