AD-blacklist1

2019
szep.
25

Szent is volt, profán is volt

Írta: Oszvald György

Krausz kiallitas 057 leadSzent és Profán címmel, szokatlanul nagy érdeklődés mellett nyílt meg Krausz Margit kőbányai festőművész kiállítása a Szent László Plébánia galériájában. A nagyteremben és az előtérben kiállított képek bő évtizedet fognak át, megmutatva egy adott technika, az akvarell sokféle alkalmazási lehetőségét.

 

 

Krausz Margit kiállítása mindenképpen rendhagyó volt. Részben a helyszín okán, hiszen a plébánia – a kőbányai Szent László templom hivatali és közösségi helyszíne – elsősorban nem művészeti „intézmény”, másfelől, annak ellenére, hogy a Kőbányai Német Önkormányzat szerződésben állapodott meg az egyházközséggel az együttműködésről, a plébánia Galéria funkciója kevéssé ismert. Még.

  Krausz kiallitas 366

    Ugyanis, Inguszné, dr. Barabás Rita, a Kőbányai Német Önkormányzat jelenlegi elnöke (fenti képen), sokat tett azért, hogy a német származású kőbányai képzőművészek mind önálló, mind csoportos kiállításokkal vigyék a nem szokványos együttműködés jó hírét szerte az országban.

 

   Krausz Margit kiállítása azért is különleges, mert a jelen körülmények és feltételek között később már nem megismételhető, mivel október 13-án a nemzetiségi önkormányzatok is választást tartanak. A leendő új német képviselő-testületről a kiállítás megnyitásának napján pedig vajmi keveset lehet tudni. Persze, az biztos, hogy a kőbányai németség érdekeit, hagyományait ápolni, őrizni fogják a leendő képviselők, de annak módjáról semmit sem mondhatunk e pillanatban.

   Ennek a különlegességnek Inguszné dr. Barabás Rita elnök asszony láthatóan elérzékenyülve adott hangot. „A mandátumunk lejárt, ez a búcsúrendezvényünk."

  

Krausz kiallitas 182

   Ingusz Orsolya, a kiállítás moderátora – egy alakulóban lévő hagyományt megtartva – közös zsoltár éneklésre hívta a közel 80 fős közönséget. A Steinbucher Schola Férfikart Barabás Rita vezényelte.

   Majd a program szerint egy Gittának készült meglepetésemet, munkássága 2008-tól 2019-ig terjedő időszakát, egy 11 évet átfogó hatperces diaporámát vetítettem volna le a köszöntők előtt. Ám a technika ördöge kicsit kibabrált velünk: a kép mellé a hangot csak néhány perces „küzdelem” után tudta M K diakónus elővarázsolni. A várakozást remek érzékkel használta ki Ingusz Orsolya, s Radványi Gábor alpolgármestert (képünk jobra) kérte fel egy hozzászólásra.

  

   Krausz kiallitas 243a„Igazság szerint nem kívántam beszédet mondani, de meg kell osszam önökkel a meglepetésemet.

 

   Nagyon sokan jöttek el, s ebből arra következtetek, hogy Margitot, s a német önkormányzatot sokan szeretik.

 

    Elmondom azt is, nem búcsúzkodni jöttem, hiszen minden búcsú egy új kezdete is. Margit valószínű nem tudja, de egy ideje figyelem a képeit, a kiállításait, hiszen egyrészt kolléga, mert én is tanítottam régebben, s ő ma is ezt teszi, másrészt megfogott a színvilága, a gondolatisága és az ábrázolásmódja.”

 

   A végszóra a hang is „előkerült” és a film – Gitta szerint is – valóban meglepetés volt.

 

  

   A film után Máté Kristóf diakónus (Balogh Attila atya egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni) kért szót, s köszöntője végén áldással nyitotta meg a kiállítást (bal oldali kép).

 

   Krausz kiallitas 223„A kiállítás címéről, Szent és Profán, sokak gondolhatják, hogy ez a két fogalom egymással ellentétben áll. A kérdés az, hogyan lehet őket összeegyeztetni. Nos, a profánban ott van a szent, ott van az Isten, és a világban ott van Isten. Volt szerencsém a kiállítás felrakását figyelemmel kísérni, s egy képen megakadt a szemem: ez a Római alkony.

 

   romai alkonyIgen, Róma a katolikus egyház lüktető szíve, s nem véletlen, hogy ez lett a kedvencem. Krausz Margit képeinek túlnyomó többsége egy utazásra hív. Valahol arra hív, hogy a világban meglássuk az Istent. Ezzel a gondolattal adom az áldást erre a kiállításra, s arra, hogy ezek a képek, a művésznő munkája önöket közelebb tudja segíteni a teremtő Istenhez.”

 

   Krausz kiallitas 249A köszöntők sorát Weeber Tibor alpolgármester (képünk) zárta. Utalt rá, máskor több alkalommal is magát a megnyitó beszédet, a kiállító művész méltatását mondta el, s jelezte, most érdekes számára, hogy azoktól eltérő dolgokat fog mondani.

 

   „Sokszor volt már alkalmam ebben a csodálatos teremben kiállításokat megnyitni, s ezeken részt venni. Mindig büszkeséggel tölt el, hogy Kőbányán milyen sok művész él és milyen gazdag kincseket rejt ez a kerület, ez a közösség. A sok művész közül Margit az egyik, s talán ezért a kedvenc is, akinek több képe is függ az önkormányzat falain, s több alkalommal is megállok előttük. Messziről lenyűgöz a színviláguk, kitalálható, felismerhető, hogy ez Krausz Margit képe, de, ha közelebb megyek, észreveszem a hihetetlen apró részletgazdagságot is. Késztetést érzek, hogy felfedezzem a vonalak rendszerét, amikből összeáll a kép. Ezen túl mindegyikben benne van a tökéletességre törekvés. Ezt a munkát szeretném megköszönni a kőbányai alkotó művészeknek, itt jelesül Krausz Margitnak.”

 

   Krausz kiallitas 273aA beszédek után Burns Kati (képünk) egy egzotikus dél-indiai hangszert (ektara vagy gopichand) megszólaltatva énekelt az alkalomhoz, a kiállított képek hangulatához nagyon is illő, Szécsi Margit és Nemes Nagy Ágnes verseiből szerkeszett dalokat. Elmondta, hogy ismeri Gittát, s ugyan nem volt a rajztanára, de nap mint nap találkozott vele az iskolában.

 

   A ritkán hallható zenei unikum után Hajdú László (lenti kép balra) vette elő jegyzeteit, s Krausz Margit művészetének lényeges elemeit kiemelve mutatta be munkásságát.

    

   Krausz kiallitas 281Azzal kezdte a szakmai méltatást, hogy elmondta, itt és most bepillanthatunk egy ember életébe, mert „Krausz Margit itt sorjázó képeiből a szó szoros értelmében kirajzolódik az élet rajza.” Majd így folytatta: „Ez a festészet eredendően lírai természetű – orfeuszi alámerülések és bolyongások ajándéka –. Vizuális kultúrában élünk, elsődleges érzékszervünk a szemünk, ám a mai rohanó életformánk következtében szinte elvakít bennünket a képek kaotikus áradata.”

 

 Hajdú László utalt arra, hogy ez a világ szinte megbánit minket, és jó, ha vannak olyan alkalmak, amikor egy kicsit meg lehet pihenni, s gyönyörködni lehet a csodálatos képekben.

   „Az életmű egyik talán legjelentősebb képén a szigorúan szerkesztett katedrális belsejében sugárzó testi jelenlét és annak negatívja a testi jelenlét fájdalmas hiánya, maga a zenévé szublimált katarzis. És a festő nagy pillanata, amikor rátalál létezés és metafizika centrális, archetipikus szimbólumára a kapuk sorozatában. A Kapu mint a Jelenlét és a távozás, a születés és megszűnés, kitárulás és bezárulás, elindulás és megérkezés szimbóluma.”

  

   Érdekes volt Hajdú azon gondolatmenete, mely eljuttat az alkotás lényegéhez: „Az ecsetet tartó kéz gesztusa a rajzpapír tükrén, a bizonytalanban időz, ám a kép születése az alkotás folyamata végső soron fúgaszerűen szigorú szerkesztés eredménye. Az elhivatott művész alkot, de nem egyedül. …mögötte mindig áll valaki.”

   Az összegzés pedig igencsak figyelemre méltó: „Ezekből a képekből, és az itt nem látható teljes életműből sugárzik a mély, de a legkevésbé sem szentimentális együttérzés az ember iránt, aki szenved és elkárhozik, miközben igyekszik megváltani magát.”

   Hát, igen! Nem véletlen, hogy maga Gitta mondta, hogy azt hitte, nincsennek is szakrális képei. De erről majd az írásom végén szólok, itt csak annyit árulok el, hogy vannak. S erről minden kiállításlátogató meggyőződhetett, meggyőződhet.

 

   Krausz kiallitas 052Hajdú László egy nagyon szívhez szóló „vallomással” zárta a laudációt.

   „Ezek a festmények a szó hagyományos értelmében szépek, ugyanakkor, mint minden igazán jelentős művészi alkotás többrétegűek, a múló idő érlelte rétegekkel többlet jelentésűek. Játékosság és kísérletező kedv termékei; minden egyes kép szembenézés az ismeretlennel; minden egyes kép újrakezdés új kihívás, a soha meg nem elégedés terméke. Rendkívül személyes művészet ez, a festett kép. A képzelet iniciáléja mely bepillantást enged a teremtett, de egyben teremtő ember sorsába, amivel eggyé tudunk válni az egyetemes szakralitásban.”

    

Krausz kiallitas 305

   A képeket akár a beszédek közben is lehetett nézegetni, mégis egy kiállítás megnyitójának igazi értéke, ha egy pogácsa, egy pohár bor vagy üdítő társaságában, a képek előtt beszélgetve, a megfestett témát értékelve-elemezve igyekszünk befogadni a művész üzenetét. Ezt az áhítatot, a befogadás alaphangulatát teremtette meg Fehér Krisztina egy ugyancsak ritkán látható és hallható japán pengetős hangszer, a 13 húros koto megszólaltatásával.

 

   És, ha megengedi az olvasó, elmondanám, hogy rendkívül megtisztelő számomra, hogy két alkalommal (Balatonkenesén és Kőbányán) is megkaptam Gittától azt a bizalmat, hogy én nyithattam meg a kiállítását. Egy ilyen felkérés bizalom kérdése, s rendkívül büszke vagyok rá, hogy ezt kiérdemelhettem.

 

   Krausz kiallitas 340A fenti néhány mondat nem a megnyitó zárszava: azt Krausz Margit – sokaknak Gitta – ejtette meg.

   A köszönet szavai után, melyek a német önkormányzatnak és a plébániának ugyanannyira szóltak, mint a kiállításra kíváncsiaknak, elmondta, hogy egyetlen eddigi kiállítására sem készült annyit, mint erre az alkalomra. Barabás Rita javasolta neki egy korábbi kiállításán, hogy az ősz folyamán hozzák azt át ide, a plébániára. Persze, ez nem volt egyszerű, hiszen ki kellett válogatni, hogy milyen képeket, milyen mondanivalót hozzon ebbe a térbe, amelyek lelkileg, szellemileg ide valók.

   „Azt gondoltam, hogy nincsennek ilyen képeim, de ahogy elkezdtem nézegetni az otthon lévő festményeimet, egyre többről derült ki, hogy illenek ebbe a világba. Az itt kiállított képek között vannak, amelyek az elmúlt egy-két évben születtek, de olyanok is láthatók, amiket jóval régebben festettem. Köszönöm Lacinak, hogy ilyen alaposan felkészült belőlem, sőt, hogy mennyit segített a válogatásban, mert az sem volt könnyű.” – mondta Krausz Margit.

 

   A köszönetet egy ajánlással zárta. Ritkán él azzal a lehetőséggel, hogy a kiállítását valakinek dedikálja, eddig csak Varnusz Xavérnak szólt a gesztus, de most eljött az ideje, hogy egy olyan festő barátjának, ajánlja, Csaba Ivánnak, aki többször is látható volt a filmen, s aki fiatal kora óta követte, segítette munkásságát. Kritikus volt, ha kellett, s Gittának meg kellett fogadnia tanácsait. Sokszor nyitotta meg kiállításait, de többet már nem teheti, idén augusztusban itt hagyta a földi világot.

   Gitta a tényleges zárszó után – a már hagyományos módon – a képeihez készült vázlatokból, miniatűr alkotásokból, tervekből hozott ajándékba egy nagyobb mennyiséget; emlékül azoknak, akik megtisztelték őt az érdeklődésükkel.

 

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas