AD-blacklist1

2019
ápr.
08

Mint a kaleidoszkóp

Írta: Oszvald György

KKIE FSZEK kiallitas 081leadA Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában április 11-ig látható a Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesülete csoportos kiállítása. A Kaleidoszkóp című kamaratárlatot Kőhegyi Gyula grafikusművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

 

 

A kiállításon sok új és néhány korábbi alkotással jelentkeztek a kőbányai alkotók. Zahovai Fanni, a könyvtár munkatársa elmondta, 21 művész alkotásai láthatók a falakon, s örömét fejezte ki, hogy bemutathatják az egyesületet. A rövid köszöntő után Kőhegyi Gyulának adta át a szót.

 

   KKIE FSZEK kiallitas 201Kőhegyi Gyula (képünk), maga is az egyesület tagja a megnyitón elmondta, nehéz dolog egy sokféle érdeklődésű és változatos stílusban, műfajban alkotó társaság jellemzése. Egy dolog azonban biztosan van, ami összeköti és együtt tartja a különböző életkorú művészeket: az alkotás öröme, a közösségük és egymás megbecsülése, miközben szabadon gondolkodnak a művészetről.

   Kiemelte, hogy a kiállítás címét – Kaleidoszkóp – nagyszerűen érzékelteti az alkotások elrendezése, kiválóan felelgetnek egymásnak ennek a nagyon sokrétű anyagnak a darabjai.

 

   A kiállítást a kaleidoszkóp szó értelmezéséből vezette le. Az összetétel tagjai a kalosz (szép), eidosz (forma) és szkóp (néző), melyek egyben a „szép formákat néző” jelentéssel bírnak. Az ókorban már ismert játék évszázadokkal később fizikai-optikai eszközként lett szabadalmaztatva, de inkább gyerekjátékként lett sikeres.

   Ha nézőkét megrázták, a csőben lévő tükrök és színes lapocskát átrendeződtek, újabb és újabb pompás formákat hozva létre.

   A kaleidoszkóp szó átvitt értelemben is közismert, sokszínűséget jelent. Lényegében erről szól a kiállítás is.

   Kőhegyi Gyula azzal zárta gondolatait, hogy „a művészet befogadása szubjektív, amikor a mű kilép a műteremből, önálló életet kezd: a sor végén álló szemlélőt vagy megérinti vagy nem. Az adott mű minden egyénre más módon hat.”

   KKIE FSZEK kiallitas 156

  Kőbányai művészek és az érdeklődők a kiállítás megnyitása előtti perecekben

 

   A kiállítás megnyitóján közreműködött Orosz Réka; Macskaszerelem című, saját versét adta elő. Baranyi Zsuzsánna sámándobbal kísért ősi dallamai pedig a művészek méltatása után csendültek fel, különleges lelki alapot biztosítva az alkotások befogadásához.

   A kiállítás külön értéke, hogy rövid idő alatt – nem egészen két hét állt rendelkezésre a művek kiválasztására és a rendezésre – született meg, ennek ellenére nyoma sincs kapkodásnak, kiváló ritmusban és élvezhető tematikus rendben követik egymást a képek, grafikák, textil és agyag alapra álmodott alkotások.

 

   A kiállító művészek: Berek Lajos, Csáki Gyöngyi, Csomós Zoltán, E. Szabó Margit, Fábián Rózsa, Gábor Béla, Gál Magdolna, Gulyás Katalin, H. Szántay Marianna, Horváth György, Jajesnyica Róbert, Kiss István, Kőhegyi Gyula, Krausz Margit, Küzdi András, Laukó Pál, Orosz Ágoston, Sáfár Pál, Tényi Katalin, Zsemlye Ildikó, Zsila Sándor.

 

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas