Hány féle lehet a szőnyeg?

A Pesti Vigadóban rendezték meg E. Szabó Margit, Tita, kőbányai textilművész kiállítását. Az Égrenézők című tárlat darabjai a Vigadó földszintjének két hatalmas termét töltötték meg. A szeptember 6-ai megnyitót jelentős érdeklődés kísérte.

„E. Szabó Margit a Magyar Iparművészeti Főiskola szövött anyag, szőnyegszövő és gobelin szakán szerzett diplomát, majd a sikeres szőnyegtervező tevékenység évtizedei következtek. A körülmények változásai folytán az utóbbi évtizedekben papíralapú munkái kerültek munkássága fókuszába. Síkgrafikák, térgrafikák, hengergrafikák készítésével átlényegült alkotói módszere. Arany és bronz árnyalatú rajzai kontinuitást jeleznek; papírplasztikái, mintegy föld és ég közötti kapcsolatot teremtő jelekként állnak előttünk.” – írja Feledi Balázs a Pesti Vigadó rendkívül igényes kiállítású programmagazinja ajánlójában.

   Szerkesztőségünk jelen volt a nagyszabású tárlat – szervező a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata – megnyitóján. Szeretnénk előre bocsátani, hogy Tita nem először (reméljük, nem is utoljára) állít ki olyan rangos helyszíneken, mint a már megszűnt Budapest Galéria, vagy most, a Pesti Vigadóban. Hivatalosan azt mondják, ez a helyszín az MMA székháza. Így is van, de talán helyénvaló állítani azt is, a Pesti Vigadó a művészetek temploma. Nem lehet pátosz nélkül beszélni arról, aki itt bármilyen művészeti ágban lehetőséget kap munkássága, művészete, tehetsége megmutatására.

  Balról: Feledy Balázs, D. Udvary Ildikó, E. Szabó Margit, Juhász Judit

   Hadd említsük meg, hogy a belső terem – ahol a megnyitó is zajlott – négy, eredeti állapotában megtartott oszlopainak metszéspontjába helyezték el a címadó alkotást, az aranyszínű, égbe-égre harsogó fanfárokat. E sokatmondó háttér előtt állt E. Szabó Margit Ferenczy Noémi-díjas textilművész, az MMA köztestületi tagja, Juhász Judit, az MMA szóvivője, aki külön köszöntötte professor emeritus dr. Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnökét, D. Udvary Ildikó művészettörténész, a Pesterzsébeti Múzeum igazgatóját, a kiállítás kurátorát és a kiállítást megnyitó Feledy Balázs művészeti írót.

   A megnyitón részt vettek Tita művésztársai, lánya, a szintén textilművész Ehrenthal Krisztina, a Kőbányai Képző és Iparművészek Egyesülete több alkotója, tisztelői, barátai.

   A kiállításon a zenei aláfestést, a művek befogadását segítő hangulatot Cserny Márton képzőművész gitárjátéka alapozta meg. (képünkön jobbra Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke)

     A kiállítás megszületéséről, hátteréről D. Udvary Ildikó szólt. Elmondta, hogy „nem egyszerű dolog E. Szabó Margit kiállítást rendezni.” Ennek oka részben a Vigadó speciális térszerkezete, másfelől Tita nagy méretű alkotásai, melyek síkban és térben is megjelennek.

   (Hozzá tesszük, több olyan műve is van Titának, melyek egyszerre léteznek síkban és térben. Bocsánat a kotnyeleskedésért.)

   Sőt, kellemes gondot jelentett a rendező-kurátornak, hogy „Titának messze több műve van, mint amennyit a kiállítási tér befogadni képes.” Kiemelte, hogy a most kimaradt műalkotások egy másik önálló kiállítást is megtöltenének.”

   D. Udvary Ildikó elmondta azt is, hogy igyekezett a két terem anyagát úgy elrendezni, hogy azok megmutassák a művész útkeresési fázisait a hagyományos, szövött szőnyegeitől kezdve a térbeli munkákon át a papíralapú alkotásokig.

   Feledey Balázs méltatásának rövid változatát már idéztük a bevezetőnkben. Abban nem hangzott el, de itt örömmel adjuk közre azt a minősítő gondolatát „Sok ismerős, közös barát fedezhető fel a teremben, nem csak Budapestről, de Győrtől kezdve Szegeden át Kiskőrösig, s ez a jelentős érdeklődés azt mutatja, E. Szabó Margit kiállítása jeles szakmai esemény.” – mondta Feledy Balázs.

   Hangsúlyozta, hogy Tita a nemzetközi viszonylatban is jelentős elismerést szerzett műhelyek tagjai közé tartozik. Folytonos megújulásra képes, alkotásai meglepő újdonságokat hoznak, s ezek közt „hengergafika”-ként aposztrofálta az egyik megjelenési formát, mellyel Tita a szőnyegek, gobelinek sík világából kilépett a térbe. Annak a textilművész nemzedéknek a tagja, melynek meg kellett küzdenie a háttéripar visszaszorulásával. „Szétesett a korábbi mecenatúra, a jól működő műtárgy-kereskedelem, a kárpit, mint funkcionális textil a háttérbe szorult. A textilművészetnek – szó szerint – menekülési útvonalat kellett keresnie a túléléshez.” – részletezte a körülményeket Feledy.

   Volt, aki megtalálta az építészettel, lakberendezéssel a továbblépés útját, mások műfajt váltottak, megint mások a szemléletüket változtatták meg, s egy keskeny sávban egyensúlyozva leltek új hangra, találtak új kifejezési módot, megtartva az „eredeti szakama” jellemzőit. Tita ez utóbbiak közé tartozik.

   Jóval a megnyitó hivatalos része után, a gratulálók, a művésszel néhány szót váltani kívánók gyűrűjéből egy arra alkalmas pillanatban kaptuk mikrofonvégre Titát.

   – Amikor a Budapest Galériában voltunk az önálló kiállításán, arról áradoztam, hogy mekkora tér állt rendelkezésére, hogy megfelelően tudja megmutatni művészetét. Most pedig csak ámulok, s őszintén mondom, nehezen találok szavakat erre a csodára…

   – Hát, lényegében így jártam én is. Megijedtem, amikor beléptem a galériába. Ugyanakkor kiderült, hogy nem lehet kitapétázni a falakat, így előállt a „kevesebb több” esete.

 – Volt-e valamilyen beleszólási lehetősége, hogy mi hová kerüljön, melyik alkotása maradjon ki vagy ellenkezőleg, kerüljön be a kiállításra?

   – Be kellett látnom, Ildikónak van igaza, mert lényegében minden fontos munkámat meg tudtam mutatni.

– Mi motiválta a különleges címadást? Őszintén szólva nekem inkább az angyalok trombitáinak égbe harsogása jön be, mintsem az égre, égbe nézés.

   – Már a Budapest Galériában is volt egy „égre nézők társasága” műegyüttes, kicsit másfélék, az igaz. Most előkerült megint a téma, s ahogy mentem egyre magasabbra a hengerekkel, mert annyira szépeket találtam, a hozzájuk való kiegészítőkről már nem is beszélve, mintha fölfelé nyílnának, szólalnának meg. És akkor azt mondtam, ezek az égre néznek, Nincs szemük, nem virágok ezek, de én úgy érzem, van bennük valamilyen gondolat. lehet, mások szerint meg nincs. De ez nem baj. Így is, úgy is az égre tekintenek, várva, hogy valami jót, szépet lássanak.

   – Különleges a térszerkezet is. Itt is a rendező döntött?

  – Igen. Kőkeményen ragaszkodott az elképzeléseihez, hiszen én bőven több munkámat állítottam volna ki, de a végén így lett harmonikus egész. És miért is ne bíztam volna benne, hiszen a kőbányai kiállításomat is ő rendezte. Ildikó rendet vág az én „szertefutkosó” gondolataimban.

   – Szó, ami szó, lehet kevés vagy sok az itt látható művek száma, a kérdés szempontjából talán mindegy is. Tekinthető-e ez a kiállítás egy összegzésnek, egy életmű kiállításnak?

   – Nem, abszolút nem! Attól messze vagyok. sok olyan nagylélegzetű munkám van, melyeket nem tudok hol megmutatni, vagy olyan helyen vannak, mint például a magyar nagykövetség Párizsban, vagy Bonnban, amikor még ott volt a követség. De mondhatnám azt is, ami a Parlamentben van. Néhány nagy munkám több bankban is megtalálható. De, ezek nem is annyira lényegesek, inkább az a fontos, hogy jól érezzem magam, s minél többet meg tudjak mutatni abból, ami nekem örömöt szerez. Úgy igaz, ha azt mondom, per ma itt tartok, de van még sok minden a tarsolyomban.

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY

Szerkesztői észrevétel

   Nem szeretném elrontani egy nagyszerű kiállítás hangulatát a cikken belül, így szerkesztői véleményként teszek egy megjegyzést. Az interjút kétszer kellett félbe szakítani, mert a Vácról és Győrből, érkezett vendégek szerettek volna néhány szót váltani Titával, gratulálni neki, s elköszönni tőle. Amíg „standby” üzemmódban vártam a folytatást, azon gondolkodtam, vajon hány kilométerre van a két város a galériától. Igyekeztem azt is megsaccolni, hogy mennyit tesz ki Kőbánya, a polgármesteri hivatal és a Vigadó közti távolság. Nem volt nagy kunszt kitalálni, hogy Kőbánya van közelebb. Ugyanakkor mind azok a vezetők, akik valamilyen formában érdekeltek Kőbánya művészeti életében, nagyon messze jártak; nekik nagyon sok volt ez a távolság.

   Szégyelltem magam, hogy senki nem volt jelen közülük ezen a megnyitón. Az én véleményemmel, hogy E. Szabó Margit kiállítása nagy jelentőségű, lehet vitatkozni. Feledy Balázs minősítése – „a jelentős érdeklődés azt mutatja, E. Szabó Margit kiállítása jeles szakmai esemény” – viszont mértékadó. Kár, hogy sem a kőbányai vezetők, sem a helyi lakájmédia ingerküszöbét nem érte el ez a kiállításmegnyitó.

Oszvald György