Agyagképekbe rejtett gondolatok

Horváth György szobrászművész kiállítása nyílt meg a művészeteket kiemelten támogató olasz tulajdonú Museum Hotelben, a Fondanzione Giovanni Santin Onlus szervezésében február 5-én. Elkerülendő a csalódást, jelezzük, ne a szó hagyományos értelembe vett szobrokat várjon a látogató…

Jól tudom, aki nem látta Horváth György szobrászművész korábbi kiállításait, annak nem mond semmit, hogy Gyuri ismét új arculattal jelentkezett. Alkotásai többsége egyfajta agyagtálcákra van komponálva, kevesebb a figurális, posztamensen elhelyezhető kisplasztikája. Ami van, az is képként, falra függesztve látható.

   Abban is biztos vagyok, időt kell szánni arra, hogy megértsük a szerkesztést, a tartalmi összefüggéseket. Támpontot jelenthet Gyuri egy megjegyzése, melyet akkor tett, amikor arról kérdezték, milyen irányzatot képvisel? Rock n’ roll – felelte.

   Hogy mennyi indulat, tiltakozás volt ebben a tömören fogalmazott hiányos mondatban, nem tudni, de sejteni azért lehet, főleg akkor, ha végig gondoljuk a jelen kiállítás formavilágát, s kiemelünk egy-egy – látszólag – a sorba nem illő művet.

    – Gyuri szeret provokálni. Kimozdítani az embert komfortzónájából, a kényelmes, de sokszor már végtelenül unalmas és a fejlődést akadályozó világból. Teszi ezt azért, hogy merjük megfogalmazni, kimondani, megélni azt, ami bennünk van, Amihez nincs bátorságunk. Neki van… – mondta a kiállítást megnyitó Kun J. Viktória újságíró.

   Az eddigiek alapján kérdezhetjük, hogy a ma már klasszikus zenei irányzat, a rock and roll vajon lefedi-e a lázadást, a provokálást, a másként gondolkodást? Mondom, lehet ezen gondolkodni, de inkább azt javaslom, fogadjuk el Horváth György „megoldását”, amit kiállítása címéül is választott. Nevezetesen: „valami rock ’n’ roll, valami nem”. S ha ezen logika szerint nézzük az „mázas agyagképeket”, talán közelebb kerülünk Gyuri lelkéhez.

   Azt javaslom a kiállítást megtekintőknek, tartsanak be egy útvonalat! A külső teremben figyelmesen szemléljék a primitív, mikroszkóp alatt is éppen csak látható életforma ábrázolásokat! Szerintem jelentősége van, hogy miért is ezekkel kezdi Gyuri a bemutatkozását, de erről kicsit később. A belső teremben először a vendégkönyvtől balra haladjanak, az óra járásával ellentétes irányba, majd utolsóként az ajtótól jobbra lévő, sárga inges srác képétől kövessék a műveket a „fekete tálcákig”!

   Persze, az is járható út, ha a belső terem ajtaját átlépve jobbra fordulnak, s úgy haladnak tovább, az óra járásával ellentétes irányba! Talán ez esetben kicsit nehezebb megérteni a hálóba burkolt két alak, illetve az üres háló szimbolikáját.

Ismét Kun Viktóriát idézem. Horváth György kiállítása egy „átfogó, az élet legfontosabb célját, motivációját, a teremtést és a kiteljesedést helyezi a középpontba. Indulva az egészen egyszerű, mikroszkóp alatt érzékelhető parányi élettől építi fel és mutatja meg az emberiség fejlődését, de egyben közösségét is. (…) Tükröt mutat, hogy hányféleképpen lehet élni, ami mindenkinek a maga döntése. Lehetünk konformisták, megalkuvók, érzéseinket magunkba fojtók, a kor mindenkori szabályait kínosan követők vagy azokat éppen mindig felrúgók. Anarchisták. A fontos az őszinteség…”

   Ezen a ponton térjünk vissza arra, hol kezdjük a nézelődést, és miért? A külső terem vízibolhái, barlangrajzokat és ősi totemeket idéző ábrázolásai a létezés kezdeteit jelzik. A belső teremben szembe találjuk magunkat a születéssel, a teremtés (teremtődés), a szerelem hol lírai, hol agresszív ábrázolásával – a vaginában megjelenő emberalakkal ugyan úgy, mint a cikkcakkba rejtett fekete-fehér (negrid-europid) csókkal. S hogy mit keres a sorban a hintázó nőalak? Hát, valami rock and roll, valami nem…

   A belső terem másik szegletét egy kiemelt téma uralja, előtte a témához vezető út, mögötte pedig egy lehetséges következmény. De, hogy ne beszéljek rébuszokban! A sárga inges fiatal, majd a „hosszúhajú jampi”, őt követve a gázálarcos, pisztolyt tartó alak a lázadás jelképei így vagy úgy, a fekete tálcákba karcolt „agyaggrafika” pedig a félelemkeltés, a hippikorszak egyfajta jelenkori torzulása. (Van, aki tintával, fémmel „kivarrva” és kakastaréjjal érzi jól magát – valami rock and roll, valami nem… –, s mindaddig nincs is baj, amíg ez nem párosul agresszióval.)

   Amiért pedig érdemes lázadni, szót emelni, protestálni, az napjaink egyik legégetőbb gondja: a szociális háló, annak lyukaival, csomóival vagy éppen hiányaival együtt. A magam részéről a szociális háló fogalmát jelen esetben eléggé tágan értelmezem: ide sorolom az okoktól függetlenül létező mélyszegénységet, a hajléktalanságot, a munkanélküliséget, azt orvosi ellátást vagy éppen annak hiányát, a terhesgondozást, az idősgondozást, a családi pótlékot, a lakhatást és még sok-sok, a létezést befolyásoló, meghatározó tényezőt.

  A két, nem éppen vidámságot tükröző, a „háló fogságába ragadt” emberalak még reménykedhet valami pozitív fordulatban (minden jó szándék mellett is lehet valami gubanc: hiába no, valami rock and roll, valami nem…), középen azonban lyukas háló csüng, elvesztve terhét: a rászorulót.    

   És most lépjünk egyet a vörös nyelvű, karcolt punkokhoz! Jómagam érteni vélem a szimbolikát…

   Szeretnék még egy gondolatot közreadni. Sok kiállítás esetében a közreműködők (vers, zene, ének, ritkábban valamilyen mozgásforma) tartalmi kapcsolat nélkül vagy nagy áttétellel színesítik a megnyitót, nem részei annak, csak tartozékai. Horváth György kiállításán a Korinn akusztik néven szereplő gitár-ének duó szerves része volt a megjelenített témának. Rock ,n’ roll-lal nyitottak, majd blues volt a folytatás, s később, a megnyitót követő ejtőzésen Tina Turner: Proud Mary (Rollin’ on the River) című számát (is) bravúros előadásban élvezhettük. Kik hát ezek a fiatalok, akik a „valami rock and roll” kategóriába tartoznak?

   Mindketten a Póka Egon vezette Kőbányai Zenei Stúdió növendékei, s az iskola koncertszervezője közvetítette ki őket a kiállítás megnyitójára. (Mint később más forrásból megtudtuk, a véletlent baráti szálak irányították.) – Nekem nagyon jól jött ez a koncert, hiszen a terveim között szerepel, hogy a zenét más művészeti ágakkal társítsam – mondta Gulyás Barna, a gitáros. Partnere a rendkívül izgalmas hangú Mirtse Kori. – Tíz éves korom óta énekelek, népdalokkal kezdtem, több zenei versenyen is megfordultam, de komolyan éneket tanulni mintegy másfél éve kezdtem Kőbányán. A suliban mindenféle műfajt megtanulunk, én a blues világában érzem jól magam – magyarázta Kori.

   És, hogy ez a duó hogyan jött össze, arról annyit mondott, a barátság, a közös érdeklődés hozta őket közel. – Barna gitár szakon van, énekel is, volt egy meghívásom, s adódott, hogy megkérdezzem, társulna-e hozzám? Igent mondott, azóta muzsikálunk együtt. Kialakult egy repertoárunk, amellyel sokféle meghívásnak eleget tudunk tenni – toldotta meg Kori.

   – Volt lehetőségetek a megnyitó előtt végignézni a kiállítást?

   – Igen, bár kicsit sietni kellett, de nekem nagyon tetszik, meglepően őszinte – mondta Barna.

   – Nem gondoltam, hogy ennyire komoly, el kell gondolkodni rajta – így Kori.

   A beszélgetés végén még elmondták, a repertoárjukból szándékosan válogatták össze a kiállítás címéhez és témájához illő számokat. Nos, jól válogattak, az első, Elvis Presley opus azonnal a kiállítás részévé tette őket.

   Horváth György munkái március 3-ig tekinthetők meg a nyolcadik kerületi Trefort utca 2. szám alatti Budapest Museum Hotel emeleti galériájában.

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY