AD-blacklist1

2019
jan.
17

Négy teltházas előadás – sláger a Diótörő

Írta: Oszvald György

Diotoro dec15th 054leadA karácsonyi időszak sláger előadása országszerte a Diótörő mesebalett. Alkalmi társulatok, az Opera társulata egyaránt műsorra tűzik a produkciót. Arra azonban kevesek vállalkoznak, hogy a táncbetéteket élő zenekari kísérettel és helyi sportegyesületekre támaszkodva valósítsák meg…

 

 

Szinte hihetetlen, de a Tutta Forza Zenekar és a Kőbányai sportszövetség – valamilyen formában – tánccal foglalkozó egyesületeinek közös produkcióját immár harmadik éve, szakadatlan sikerrel mutatják be. Ugye, nem kell mondani, hogy a gyerekek cserélődnek az egyesületekben, kinőnek egyes szerepekből, mások lépnek a helyükre.

 

   Diotoro dec15th 269Ám az a „csoda” is megtörtént már, hogy a Marika főszerepét táncoló ritmikus gimnasztikás kislányt – vitathatatlan tehetségét látván – „elvitte” az opera. Azért azt meg kell jegyeznünk, hogy Kőbánya bővelkedik a kiváló fiatal sportolókban, így a szervezők és a rendező viszonylag könnyen találtak új – nem kevésbé tehetséges – Marikát!

 

   Diotoro dec15th 1000Potos Ilona (képünkön balról) a Diótörő december 15-ei és 22-ei előadása előtt néhány nappal az MTTOSZ karácsonyi sportnapján vett részt, s itt fedezte fel a könnyű salátákat előállító cég képviselőit. Mi sem természetesebb, hogy meghívta őket, s az első előadásnapon a két fellépés között a gyerekek élvezettel fogyasztották a friss, tápláló, vitamindús, de kalóriaszegény zöldsalátákat.

   A Gyálon működő Eisberg Hungary Kft. képviselője, Sárvári Benjámin kérdésünkre elárulta, hogy csak auditált beszállítókkal dolgoznak, s ez biztosítja, hogy kizárólag minőségi alapanyagokat dolgoznak fel. Ráadásul, a kora reggel beérkező salátaféleségeket az előírt ellenőrzési lépések után, már a délelőtt folyamán felaprítva, csomagolva kiszállítják a partnereiknek.

 

   Az előadások elmaradhatatlan mesélője ezúttal is Olasz Etelka előadóművész volt. Kedves hangja azonnal elbűvölte a közönséget, megjelenése, mesemondása egyszerűen lenyűgöző volt. Nemcsak irányította az eseményeket, de a rövid megszólalásokkal az egyes jelenetek kiemelten fontos részeire is felhívta a figyelmet.

  

Diotoro 4th 522

 

   A Tutta Forza Zenekar annyira része a produkciónak, hogy szinte észre sem venni a jelenlétét a színpadon. Hibátlanul, a táncos színeket maximálisan kiszolgálva, mégis egyenrangú partnerként szerepelnek. Teljesítményük csak felsőfokon értékelhető. (S ha megengedik, egy személyes, szubjektív megjegyzést tennék! Örömmel látnám ezt a produkciót az Erkel színház hatalmas színpadán, hogy a cirka 3000 fős nézőtéren tapsolhassanak a budapesti gyerekek a kőbányai produkciónak! – O.GY.)

 

Színlap:

Marika Álma – Csajkovszkij: Diótörő balettje nyomán.

 

zene: Tutta Forza Zenekar, vezényelt Bakó Rolland, Werner Gábor

koreográfia: Mráz Kornélia balettmester

táncolták: Grácia Fair SE Ritmikus Gimnasztika, a Biofitt SE és a Marcipán Tánc és Fitnesz SE versenyzői

 

A cikkhez a négy előadás válogatott képei tartoznak: a 15-ei ITT , a 22-ei ITT láthatók.

fotó: 10kerkult.hu/OGY