AD-blacklist1

2011
szep.
30

Kőbe faragott géniusz a parkban

Írta: Oszvald György

 

liszt 062leadKőbányán hagyomány, hogy az énekelni szerető diákok műsorral kedveskednek a zene világnapján. A hagyomány ez évben különleges eseménnyel párosult. Liszt Ferenc bronz mellszobrát a tavasszal ismeretlenek ellopták, s ma, a jeles napon, a Csontos László szobrászművész kőbe faragott Liszt szobrának újra avatására is sor került.

 

Brahms: V. Magyar Tánc – előadta: a Kroó György Zene-és Képzőművészeti Iskola Tutta Forza zenekara, vezényelt: Bakó Roland, zongorán kísért: Furák Péter – zeneművével kezdődött az ünnepség. A Csajkovszkij parkban felállított mellszobor egyik oldalán az általános iskolák alkotta mega-kórus, a másikon a Tutta Forza zenekar adott fizikailag is ívet az ünnepnek. liszt 142Velük szemben, egészen az Óhegy utcáig állt a több száz fős közönség, zenészek, zeneszerető kőbányaiak, kíváncsi járókelők. A bevezető muzsika után Kovács Róbert polgármester lépett a mikrofon elé. Köszöntötte a résztvevőket, majd így folytatta: – Erre a napra készülve egy idő után arra jutottam, hogy itt, ma, minden mindennel összefügg. Összefügg a helyszín, az október elején ünnepelt jeles nap, a zene világnapja, a Liszt szobor avatása, a Liszt emlékév. Hogy miért is gondolom ezt? Amikor 1975-ben Yehudi Menuhin világhírű amerikai hegedűművész, karmester azt javasolta, hogy október elsején tartsuk meg a zene világnapját, akkor azt is megfogalmazta, hogy az ünneplés ne csak a koncerttermekben, a rádióban legyen, de ki kell vinni a muzsikát az utcára, a szabadba is! Zenélni, énekelni kell, méghozzá minden műfajban, spontán, a dzsessztől a komolyzenéig. Az a rendezvénysorozat, amit évek óta rendezünk, korábban a KÖSZI előtt, teljes egészében megfelel a világnapot megálmodó művész gondolatainak. Mi most a szabadban zenélünk és énekelünk! Ráadásul, ez a park, a Csajkovszkij park eleve egy világhírű zeneszerzőről van elnevezve, s más kiválóságok szobrának is helyszínt ad. De az egykoron itt felállított színpad a magyar rock zene bölcsőjének is tekinthető. És ma visszatértünk a zenéhez, s kívánom, legyen ez a park a jövőben is a zene parkja!

   liszt 3

   Kovács Róbert ezek után az ünnep másik apropójáról beszélt. Arról, hogy a korábban itt felavatott Liszt mellszobrot valakik ellopták. Arról, hogy észlelve a bajt, Szabóné Gerzson Sarolta azonnal megfogalmazott egy előterjesztést, a szobor helyreállítását kérve. A képviselő testület – tekintettel a Liszt születésének 200. évfordulójára meghirdetett emlékévre is – azonnal helyt adott a kérésnek, s ma, néhány hónap elteltével felavathatják az új szobrot. – Kívánom, hogy Kőbánya közparkját ékesítse sokáig a zene világnapján újra felavatott Liszt mellszobor! – fejezte be ünnepi beszédét a polgármester.

   Az ünnepi megnyitó után Kovács Róbert polgármester, Weeber Tibor alpolgármester és Révész Máriusz parlamenti és önkormányzati képviselő, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke leleplezték a szobrot és talapzatánál elhelyezték az önkormányzat koszorúját. Majd a kórusok képviselői egy-egy szál virágot tettek a koszorú mellé. 

liszt 359

   Az aktust az egyesített kórus hangversenye követte, ahol is a közel 300 iskolás Liszt és mások műveit énekelte az iskolai kórusok karnagyainak vezényletével. Közben Erdős Tamara, a Zrínyi Miklós Gimnázium végzős növendéke Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez című versét szavalta el.

   
   Az ünnepséget és a szobor felavatását a leánya és unokája kíséretében jelen lévő idős szobrászművész, Csontos László kiemelt helyről tekintette meg. A 10kerkult.hu a rendkívül gyorsan elkészült szoborról kérdezte őt. Milyen gondolatok inspirálták, mi volt a fő motívum a mellszobor megalkotásakor?    ,,Először megmintáztam, majd bronzból kiöntöttem. Ez volt az első szobor. Sajnos, történt, ami történt. Egészen elképesztően szép dolognak tartom ezt a fajta magatartást, amit a polgármester úr tanúsított. Eljött hozzám, és megkérdezte, megcsinálnám-e újra a szobrot erre a napra? Örültem és igent mondtam, és tudom, hogy nem könnyű neki, mert sok szabályt kell betartani. Hát, egy héttel ez előtt azt hittem, hogy ez a szobor soha nem lesz kész! Sok munka volt vele. De itt vagyunk és a polgármester úr betartotta, amit ígért. Nagyon szép ünnepséget rendezett! Én meg azt gondoltam, mikor faragtam, hogy maga az ember érdekel! Azt az embert akartam megmutatni, aki nagyon sokat tett, sokszor megbántották, és nem sértődött meg, noha megtehette volna! Ha jól megnézi, azért egy kis harapós „állapot” ott van a szemében! De lehet, hogy csak én látom így." (a képen: Csontos László szobrászművész és a Liszt szobor)