AD-blacklist1

2020
jan.
16

Tutta Forza adventi koncert

Írta: Oszvald György

TUTTA Advent 064leadAdventi, karácsonyra hangoló jótékonysági koncertet adott a Tutta Forza Zenekar a KÖSZI színháztermében 2019. december 23-án. Az ünnep előtti készülődést is figyelembe véve, sokan voltak kíváncsiak a meglepetésekkel is szolgáló produkciónak…

 

 

 

Rendhagyó módon, elsőként Freész Gergely (képünk) állt a közönség elé. Egy szomorú, ám tartalmában nemes szándékot tartalmazó levelet olvasott fel.

 

   TUTTA Advent 046Ennek apropója, hogy a Békés községbeli Erdei Péter, a nemrég elhunyt fiatal trombitás kollégájuk szülei azt kérik, hogy a gyászolók, az együttérzők segítsenek valóra váltani fiuk akaratát a koszorúra szánt összeg jótékony célra történő felajánlásával.

 

   Péter szándékában állt a Baptista Imaház orgonájának felújításához gyűjtést szervezni.

 

   „Péter számára mindig is fontos volt a trombita szeretete mellett a lélekemelő gyülekezeti orgona szeretete is” – írták.

 

   Azt kérik, hogy a céladományokat a Küldetés Alapítvány számlájára (K & H Bank, Békéscsaba, 10402609-26010920-00000000) fizessék be, a közlemény rovatban pedig tüntessék fel az „Erdei Péter – orgonajavítás” szöveget.

 

   A Tutta Forza Zenekar a koncertet Erdei Péter emlékére ajánlotta.

 

   Bakó Rolland, a zenekar vezetője egy rendkívüli hírrel indította a koncertet.

  TUTTA Advent 062„Egy nagyon nagy dologra készülünk 2020-ban. Egyedüli magyar zenekarként meghívtak minket Bonnba, a Beethoven születésének 250. évfordulójára rendezett nagyszabású fesztiválra. Ezen a jubileumon Bonn a világ zenei fővárosa lesz, s június 22-én mi fogjuk képviselni Magyarországot.” – újságolta örömmel, majd hozzá tette, hogy a koncertet már ennek figyelembevételével állították össze, ugyanakkor, a  karácsonyra való tekintettel inkább a halkabb, lágyabb darabokból válogattak.  A műsort egy Bach szimfóniával majd egy korállal indították. Ez utóbbinál különlegesség, hogy a szólót két-két szárnykürt és  cselló játszotta.

 

   A nagyzenekari művek mellett – s ezt már nyugodtan nevezhetjük hagyománynak – szóló szerepet kaptak a fiatal, tehetséges zenészek. A szólistákat, ahol nem a zenekarral játszottak, Arató Ágnes kísérte zongorán. Ezúttal Könyves-Tóth Mihály -trombita-, Sütő Rita -hegedű-, Filip-Orbán Katinka -cselló- és Takács Dorottya -fuvola- bűvölték el a hallgatóságot.

 

TUTTA Advent 000

  balról: Könyves-Tóth Mihály, Takács Dorottya, Sütő Rita, Filip-Orbán Katinka

 

   A koncert zárószáma előtt Bakó Rolland egy kisterc dinamikájával és egy 4/4-es ütem nyugodtságával ejtett néhány szót arról, hogy a mai Tutta Forza valójában hogyan is alakult meg. A Kőbányai Zeneiskolában tanító Dávid Krisztina cselló tanárnak, neki pedig mint trombita tanárnak, volt 10-10 növendéke, s egy nyári tábort szerveztek nekik. Aztán azon gondolkodtak, hogy a kétféle hangszerből milyen közös muzsikát lehetne összehozni.   Természetesen, az évek során sokan jelentkeztek, persze másféle hangszerekkel is, hogy szívesen játszanának a zenekarban. „Amit most itt látnak, egy folyamat eredménye, s mondhatom, az összeállítása egészen egyedülálló, nem hiszem, hogy ilyen összetételű, de mégis fúvószenekarnak mondható társaság van még egy az országban. Mi erre mondjuk, hogy Tutta Forza, amit úgy fordíthatunk le, mindent bele!” – idézte a kezdeteket Bakó Rolland.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY


Mint látható, a jótékonysági koncertről eléggé megkésve született meg a tudósítás. Bár restellem, de talán most szerencsém is volt. A közzétételt megelőző napon találkoztam egy rendezvényen Bakó Rollanddal, s így első kézből tudom elújságolni, hogy a koncerten 80 ezer Ft adomány jött össze, melyet a zenekar munkáját biztosító Muzsikáló Kőbánya Egyesület kiegészített 150 ezer forintra, s ezt az összeget küldték el a békési Baptista Imaház orgonájának felújítására. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem ennek a minden szempontból különleges koncertnek. O.GY.