AD-blacklist1

2018
ápr.
02

Erdő, erdő, kerek erdő, de szép madár lakja kettő

Írta: Oszvald György

KROO muzeum folk 037leadA harmadik tétel hangjai csendültek fel a Kereskedelmi és Vendéglátóipari múzeumban, Óbudán március 18-án. A sorozatban ezúttal a Kroó György Zeneiskola AMI gitár és népzene tanszakos növendékei léptek fel.

 

 

 

Czine Orsolya (képünk), a múzeum munkatársa, a Kroó György Szimfonikus Zenekar tagja és zenésze, a program szervezője köszöntötte a termet megtöltő érdeklődőket. KROO muzeum folk 047Közöttük szülők, barátok és a zene szerelmesei egyaránt voltak.

 

   Hadd jegyezzük meg, a műsor szerkesztése egy könnyen érthető sémát követett: a műsor elején a gitárzenekar ült a színpadra, majd a népzenészek produkciójának tapsolhatott a nagyérdemű.

 

   A műsorukat szóló produkciók és egy duett nyitották, majd a zenekar egésze is bemutatkozott. A gyerekek elsődlegesen Kuffner és Mertz műveket adtak elő, a zenekar Haydn, Corelli és Bartók darabokat szólaltatott meg.

 

   Az egyes művek rövidek voltak, előadásuk többnyire komoly technikai tudást igényelt, több esetben kimondottan virtuóz megoldásokat is hallottunk.

   Az összes gitáros Rogovszky László tanszakvezető tanár keze alatt tanul és fejlődik. Ezen a napon egyszerre volt jelen a szólista izgalma, s a kamarazenélés közösségi élménye.

KROO muzeum folk 163

 

   A műsor második felében a zeneiskola sokoldalú népzenei képzésében szereplő növendékek adtak számot tudásukról. Előre bocsájtjuk, bár a növendékek inkább a kezdők közé tartoztak, előadásaik érettek, színpadképesek voltak, s bármelyik etnikum dallami is csendültek fel, élményt adó produkciókat hallottunk.

   KROO muzeum folk 267Hogy a magyarországi népzenei mozgalom hagyománya vagy más szempont vezette a tanárokat a sorrendnél, nem tudjuk. Annak idején, az 1970-es évek elején a Sebő együttes, a Muzsikás együttes és a többiek első zeneszámai a széki táncrendből kiemelt dallamok, sőt, egy teljes széki pár voltak. KROO muzeum folk 313Jó volt most hallani, hogy itt is a széki muzsika szólalt meg először: négyes és csárdás dallamokat kötött egy csokorba Török Tilla.

 

   Székelyföldi népzenét furulyáztak Nyéki Emese növendékei (jobbra), majd egy parádés tárogató számot hallhattunk. Sárközi és dunántúli ugrósokat játszottak Babcsán Bence és Koller Dániel növendékei, a fináléban pedig Egy moldvai összeállítást adott elő a népzenei kamaracsoport.

  

KROO muzeum folk 333

  A tambura együttes

 

   Ahogy a gitárosok a szólisztikus hangzástól haladtak a teljes zenekari megszólalás felé, úgy a népzenészek is ezt a trendet követték: a kis létszámú zenekarok (széki banda, tamburazenekar) és a szólók (tárogató, népi furulya) műsorát egy nagyobb létszámú kamarazenekari megszólalás zárt: benne énekkel, vonósokkal, furulyákkal, dobbal, s némi tanári közreműködéssel a tangóharmonika is jelen volt.

 

KROO muzeum folk 452

  A népzenei kamara együttes (balra: Nyéki Emese, jobb szélen: Babcsán Bence)

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px