2023
máj.
04

Nem is gondolnánk, hogy hányféle mezőgazdasági gép létezik

Írta: szerk

pexels tomas anunziata leadAmennyiben kezdő mezőgazdászok vagyunk, akkor érdemes tudunk, hogy a szegmensben fellelhető gépek típusai elképesztő módon fejlődtek és változtak az utóbbi harminc évben. Sokan gondolják azt, hogy ez csak pár gépre vonatkozik. Pedig a technológia olyan új típusokat is behozott a mezőgazdaságba, amik kifejezetten hatékonnyá és fenntarthatóvá tették  többek között a betakarítást is.

 

 

High - technológia a gyümölcsösben

 

   A gyümölcstermesztéshez szükséges gépek között általában a különféle lyukfúró és permetezőgépeket ismerjük. Már önmagában ezek is jelentősen megrövidítik a gyümölcsösgondozás idejét, viszont akad olyan gép is, ami nem csak megrövidíti, de a veszteségeket is nagymértékben csökkenti.

 

   A rázógép feladata nagyon egyszerű. A gép minden fát alaposan megráz, amitől az érett termés lehullik. Eközben a rázógép egy olyan ponyvát feszít a törzs köré, ami nem hagyja, hogy a termés a földre essen, és ezzel együtt minden gyümölcsöt és csonthéjast betakarítanak. Nincs vesződség a gyümölcsök felszedésével, nincs sérült termés és persze veszteség sem azáltal, hogy nem szedték fel időben a gyümölcsöket.

 

   A gyümölcsösök jelentős veszteségeket szenvedhetnek ugyanis akkor, ha valami miatt nem lehetséges időben betakarítani a termést. Ez – többek között – lehet munkaerőhiány vagy rossz időjárás is. Mindkét esetben azonban megoldást nyújthat a rázógép, hiszen akár esős időben is bevethető, valamint a munkaerőhiány sem fenyegeti a betakarítást, amennyiben rendelkezünk ilyen géppel.

   Hasonlóan hasznos és rengeteg pénzt megtakarító gépezet a bogyós termés betakarító önjáró gép is.

 

Ma már nem úgy szántanak, mint régen: sokkal hatékonyabban

 

   pexels tomas anunziata 250A modern, traktorokhoz csatlakoztatható szántógépek manapság már igazán szerteágazó technológiával rendelkeznek ahhoz, hogy szó szerint gyerekjáték legyen akár egy sokhektáros búzaföld betakarítása is.

   Régen ez több szempontból is keserves és nehéz feladat lehetett, hiszen a nehézkes és lassú gépeket folyamatosan ellenőrizni kellett. Ráadásul a traktorok sem voltak légkondicionáltak, ami egy nyári betakarítás esetén nem épp a legkellemesebb elfoglaltság. Ma viszont olyan erős és profi tárcsázókat, grubereket, talajtömörítőket és vetőgépeket találunk a kínálatban, amellyekkel rendkívül könnyedén és gyorsan tudjuk elvégezni a betakarítást.

 

 

   A vetőgépek magveszteség nélkül képesek az optimális mélységre tenni a magokat. Ezen gépek között ma már olyanokat is kaphatunk, amelyek szemenként ültetnek – vagyis különféle sortávolságokat állíthatunk be rajtuk, ami által sokkal többféle növényt lehet rendkívül egyszerűen és gyorsan elvetni. 

 

Gépek a fenntarthatóságért

 

   A modern művelőgépek jelentős része nagymértékben támogatja a fenntarthatóságot. Ez nem csak annyit jelent, hogy milliókat spórol meg a gazdáknak – hiszen kevesebb munkaerő, jóval kevesebb idő és minimális termésveszteséggel dolgoznak a gépek által. Bizonyos gépek környezetbarátabb módszerekkel dolgoznak, mint az elődeik. Ugyanakkor nem csak a káros anyag kibocsájtás kevesebb sok modern gépnél, hanem az általuk lehetővé vált módszerek is kíméletesebbek lettek. Például a gyomfésűk segítségével a gazdáknak jóval kevesebb vegyszert kell használniuk.

 

   A mulcsozó adapterek lehetővé teszik, hogy egy fenntartható gazdálkodásban a már letermett növényi anyag könnyedén visszakomposztálódjon a talajba. Ez pedig megint csak azt hozza magával, hogy gazdagabb talaj lévén, kevesebb műtrágyára lehet szükség. Ha pedig még többet szeretnék tudni a speciális gépekről, akkor hasonló érdekes típusokkal találkozhatunk például a Novara Coop Kft. oldalán is.