2018
júl.
31

Magyar sikerek a kémia diákolimpián

Írta: szerk

logo nkkdiolAz 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát az első kémiai diákolimpiát rendező ország utódai, Csehország és Szlovákia közösen szervezte meg július 19-29-e között Prágában és Pozsonyban. A versenyen 76 nemzet diákjai vettek részt.

 

 


   Sajgó Mátyás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója aranyérmet szerzett.

   Botlik Bence, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumból ezüstérmes lett.

   Arany Eszter, a veszprémi Lovassy László Gimnázium és Czakó Áron, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója bronzérmet nyert.

  

diol 2

  A magyarok a nemzetközi kémiai diákolipián

 

   A versenyen ismét a magyar csapat vezetőjét, Magyarfalvi Gábort,. „A 76 résztvevő nemzet nem hivatalos rangsorában ez a tizedik körüli helyezést jelenti – közölte vasárnap az MTI-vel Magyarfalvi Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kémiai Intézetének adjunktusa, a csapat vezetője, akit ismét megválasztottak a nemzetközi intézőbizottság elnökének.


    diol 1„Az Emmi – a versenyzők támogatója – gratulál a tanulóknak, amiért ilyen kimagasló teljesítménnyel képviselték Magyarországot. Sajgó Mátyás, Botlik Bence, Arany Eszter és Czakó Áron eredményei nemcsak korosztályuk, hanem az összes diák számára példaértékű” – olvasható a minisztérium közleményében.

 

   A Nemzetközi Kémia Diákolimpia (IChO) évente megrendezett tanulmányi verseny középiskolások részére. Az egyik a Nemzetközi Tudományos Olimpiák közül. Az első IChO-t Prágában tartották 1968-ban. Azóta, 1971 kivételével, minden évben megrendezték. Az első olimpiákon résztvevő csapatok nagy részben a volt keleti blokk országaiból kerültek ki, csak 1980-ban rendezték azon kívül, Ausztriában.

 

mti; fotó: inex.hu/Tudományos Olimpikonok