2017
júl.
17

Köztisztviselők reggeli sztrájkja

Írta: szerk

strike12Ötezernél többen vettek részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkahelyi szervezeteinek hirdetett, béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésben.

 

 

Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke hétfő délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón értékelte az akciót.

   – Ahol vállalták a részvételt, mindenütt meg is tartották a demonstrációt, az események pedig megfeleltek Európa legszigorúbb sztrájkszabályainak – hangsúlyozta. Hozzátette: ez nem csupán jelzés, hanem a „komoly együttgondolkodás” szándékának jele is.


    strike1Megemlítette, hogy a kormányzattal a jövő hét utáni héten folytatódnak tárgyalásaik, ezekre minden érintett számára elfogadható, kompromisszumos javaslatot visznek, ”amely jó a munkabéke szempontjából, jó az ügyfelek szempontjából”. Boros Péterné hangsúlyozta, a szakszervezet már két éve, a közigazgatásban dolgozók béremeléséről folytatott egyeztetések kezdetén jelezte, hogy „a közigazgatás egységéért kíván tárgyalni”, és ezt a szándékát fenntartja. A pozitív jelek dacára álláspontjuk szerint „nincs igazán garancia a karrierre az állami tisztviselők körében”.
    Az erkölcsi és az anyagi megbecsülés mellett visszakövetelik munkaszüneti napként a közigazgatás napját, a legszigorúbb törvényesség megtartásának jegyében pedig az óriási fluktuáció miatt a túlmunka jelentette problémák összegyűjtésébe kezdtek.

    Célként említette Borosné, hogy „a kollégáink úgy tudják szolgálni Magyarországot, ahogy azt az esküjükben leírták”.
    A köztisztviselői keresetek emeléséről szólva Boros Péterné közölte: szeretnék, ha karrierrendszer alakulna ki, jövő január elsejével pedig 60 ezer forintra emelkedne a kilenc éve 38 ezer 650 forintos illetményalap.


    Kompromisszumos előterjesztésként említette saját, három lépésben, három év alatt megvalósítható javaslatukat, amelynek „első lábaként” 25 százalékos illetménykiegészítést kapnának azok az önkormányzati hivatalokban dolgozók, akiknek a keresete kilenc éve nem változott.

 

MTI; Fotó: Balogh Zoltán, Máthé Zoltán/MTI