2016
dec.
05

Halmos Bélára emlékeznek Gyulán

Írta: szerk

halmos belaHalmos Béla prímás, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik alapítója tiszteletére emlékestet rendeznek Gyulán december 7-én – tájékoztatta közleményben az MTI-t a szervező Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

 

 

A gyerekkorát a békési fürdővárosban töltő és komolyzenei tanulmányait itt kezdő Halmos Béla előtt tisztelegve délután barátai és tisztelői megkoszorúzzák az emléktábláját – írják.


    Este hét órakor a művelődési házban kétrészes előadáson idézik meg az alakját. Az első részben filmbejátszásokat vetítenek, miközben népzenei és néptánc produkciók lesznek láthatók a színpadon. Ebbe a fellépők bevonják a gyulai táncházas közösséget, köszönetet mondva azért, hogy Halmos Béla negyven év munkájával létrehozta a magyarországi táncházmozgalmat, amelyet az UNESCO 2011-ben a szellemi kulturális világörökség részének nyilvánított.


    halmosA műsor második részében a Nemzeti Színház Betyárjáték című produkcióját mutatják be, amelyben szintén „feltűnik” hegedűjével Halmos Béla a filmvásznon muzsikálva.
    Az estet Görgényi Ernő polgármester és Halász János országgyűlési képviselő nyitja meg. 
    Az emlékműsor mellett december 7-én a művelődési házban Béla bácsi címmel fotókat mutatnak be a művész életéről és munkásságáról. Részletek ITT olvashatók.

   Az alkotók fontosnak tartották, hogy a budapesti megemlékezés mellett Gyulán is együtt tiszteleghessenek Halmos Béla munkássága előtt, aki mindig büszkén hangoztatta kötődését szeretett városához – olvasható a közleményben.


    Halmos Béla 1946. június 4-én Szombathelyen született. 1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Zenei tanulmányait komolyzenével kezdte, hegedülni és brácsázni tanult, 1969-ig játszott amatőr együttesekben. 1969-től előbb a Sebő-Halmos-duó, majd a Sebő-együttes alapító tagjaként az énekelt versek és a népzene előadóművészeként szerepelt a világ számos országában. 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa volt. 
    Novák Ferenc, Sebő Ferenc és Martin György közreműködésével alapította meg 1972. május 6-án Budapesten az első táncházat. 2012-ben a Népművészet Mestere díjjal, 2013-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. 2013 májusában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjai közé választotta. 
    Halmos Béla 2013 júliusában, 67 éves korában hunyt el. A népzenészre, aki idén lenne 70 éves, számos rendezvénnyel emlékeztek meg a Hagyományok Háza szervezésében.

 

MTI; szeretlekmagyarorszag.hu