2013
már.
05

Különadó a repülőtérnek és a médiának?

Szerző: Szerk.

online mediaA reklámbevételek fél százalékát vonná el júliustól meteorológiai szolgáltatási díj címén a vidékfejlesztési tárca, hogy garantálja a megfelelő állami időjárás-előrejelzést. Lenyúlnák a repülőtereket és a kikötőket is. A fideszes reakció: nem eszik olyan forrón a kását.

Bõvebben

2013
már.
05

Csak idén nyúlhatnak a körzetekhez?

Szerző: Szerk.

valasztas1A parlament kedden a választójogi törvény módosításával úgy döntött, hogy ez év június 30-áig változtathat az egyéni választókerületek határain. De ettől még a törvényt bármikor újra elővehetik. Emellett több ponton átírta a Ház a tervezett alkotmánymódosítást.

Bõvebben

2013
már.
05

Végül maradtak továbbszolgálók

Szerző: Szerk.

nyugdijasA köznevelés területén nyolcszázhatvan, az egészségügyben dolgozók közül pedig több mint ezerötszázan jelezték a szaktárca illetve a kormány fel, hogy a nyugdíjkorhatár után is meg kívánják őrizni munkájukat.

Bõvebben

2013
már.
04

Matolcsy-belépő: elefánt a boltban

Szerző: Szerk.

MNBMint a vg.hu írta, Matolcsy György alig tette be a lábát az MNB-be, máris esett miatta a forint. Kapásból megkötötte elődje bizalmi embereinek a kezét. A forint árfolyama zuhant.

Bõvebben

2013
már.
04

Brüsszelnek kedves programot készítenek

Szerző: Szerk.

varga mihaly origo.huVarga Mihály leendő nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy elkezdődött a az EU-nak benyújtandó konvergenciaprogram kidolgozása. Sőt, továbbra is tárgyalásban marad a kormány az IMF-fel.

Bõvebben