Vidám író vidám novellái

Második alkalommal szervezték meg az Újhegyi közösségi házban a Kőbányához kötődő irodalmárok bemutatkozását a hónap utolsó péntek délutánján, február 24-én. Ezúttal Dedik János író szerzői estjére került sor.

Meglepően sokan voltak: mintegy negyven érdeklődő várta, hogy megismerkedjen Dedik János prózai műveivel. Jóllehet, néhányuk előtt Dedik több írása nem ismeretlen, azért arra számítani lehetett, hogy számukra is lesznek csemegék.

   A sarokban Rehorovszky Gábor (zongora) és Cser Erzsébet (ének) várták, hogy alkalmas helyen a zene adjon egyfajta ritmustörést a felolvasásoknak. Velük szemben Fehér Judit, Feinek György, Pintér Sándor, Ribka Zoltán, Stancsics Erzsébet és Szántai Zoltán, a novellák „magyar hangjai” foglaltak helyet. Bódai-Soós Judit író köszöntötte a jelenlévőket, s az először ide látogatóknak bemutatta az irodalmi estek célját, létrejöttük szükségességét.

   Az est megnyitása után Kanizsa József egy különlegességéről ejtett szót. „Nem csak a fülnek, de a szemnek is kínálunk befogadni valót” – mondta, majd röviden bemutatta a XVIII. kerületben élő és alkotó Eppinger Éva festőművészt, aki a Kőbányán jól ismert Simon M. Veronika festőművész tanítványa. A festményeken elsősorban tájképek, csendéletek láthatók. Kanizsa kiemelte, Eppinger képein egyszerre van jelen a téma szabadsága és mértanisága. Kérésére a művész az alkalmazott technikáról beszélt. „Szívesen alkalmazom a Veronikától tanult modern megoldásokat, az olajra akvarellel festett technikát, és a késes módszert. Ez utóbbival készült például a Téli tanya c. képem (ld. bal oldali fotó). Leginkább olajképeket festek” – mutatott néhányat közülük.

   A bemutatás után Kanizsa arra kérte írótársát, meséljen művei legfőbb jellegzetességéről, arról, miért tud a leghétköznapibb történetből is vicces művet írni? „Nagyon szeretem a humort, a viccet, s szeretem azt látni, mikor az emberek mosolyognak; természetes, hogy ez megjelenik az írásaimban. Alaptermészetem a vidámság, miért is írnék szomorú történeteket?” Alkotói módszereiről pedig azt mondta Dedik, van, amikor egyből azt veti papírra, ami valójában kikívánkozik belőle, de van, amikor összegyűri a „kész” művet, eldobja, s csak másodikra, harmadikra érzi, hogy „no, ezt akartam írni.” Szóba került az is, hogy vannak olyan dolgok, amik nem férnek össze a humorral; ezekről szóló írásai inkább drámai hangvételűek és elgondolkodtatóak. Mielőtt az írásaiból felolvastak volna az előadók, Kanizsa az első novellák megszületéséről kérdezte pályatársát. „Hát, akkor elmondanám az első élményemet, amely az írással kapcsolatos. Azaz, inkább elolvasom, merthogy leírtam ezt is. A címe: A háború szele.”  A felolvasásából egy kedves, iskolai történetet ismertünk meg, mely egy húsvéti szünetre feladott fogalmazás házi feladatról szólt. A háború vége. Ez volt a dolgozat címe. A főszereplő mással íratta meg, végül ezt az egész osztály lemásolta, s mire a bemutatásnál rá került a sor, kénytelen volt beismerni vétkét, s megállapítani, bizony nem kapja meg irodalomból a remélt ötöst. Jó, ha megússza egy enyhe büntetéssel. Szerencsére, a büntetés elmaradt, s mindenki jót derült a lustaság eme érdekes „eredményén.” (képünkön balról: Kanizsa József, Dedik János, Bódai-Soós Judit)

    A továbbiakban a novellák felolvasása következett, adott helyeken a zenei betétekkel. Megismertük egy külföldi vásárlás „rejtelmeit”, a teli szatyrok cipelésének férfi és nő közötti megosztási módszertanát. A közel másfél óra röpke pillanatnak tűnt, amihez az előadók parádés, néha már színészi kvalitásokat mutató teljesítménye is hozzájárult.

fotó: 10kerkult.hu/OGY

Dedik János

   1935. december 29-én született Budapesten. Többek között Párizsban, a Magyar Intézetben dolgozott. 1967 óta ír, elbeszéléseiben főleg külföldi élményeit örökíti meg. Novellái korábban a Kristály vidéki lapjaiban és a Zsarátban jelentek meg, mostanában a Kláris irodalmi-kulturális folyóiratban és a NapSziget hasábjain publikál. Több antológia is közölt írásaiból, köztük a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete – melynek alapító tagja – kiadásában megjelenő Üzenet c. kötetet. Nevéhez fűződik az első mongol – magyar Földtani Expedíció történetének megírása, Iránytű, térkép, fakanál címmel.

   2002-ben az Accordia nívódíj tulajdonosa lett, s még ebben az évben elnyerte a Cserhát művészkör által adományozott ART–DIJAT. 2003-ban irodalmi munkásságáért Batsányi emlékdíjban részesült és birtokosa több Krúdy irodalmi kör által alapított díjnak. 2002-ben a Budapest TV-ben a nap embere volt. Jelenleg Simon M. Veronika festőművésszel és Enyedi Béla daltulajdonossal járja az országot, világot.