• Születésnapi versparádé

    Születésnapi versparádé

    Kanizsa József kőbányai író, költő és vendége, Rehorovics Anita festőművész műveit mutatták be a KőCaféban. Kanizsa az est címéül is választott Uram, köszönöm című válogatás kötetét, míg Anita a Kanizsával közös Bubu kacsa története című verses, mesés kifestőjét hozta el az estre szeptember 18-án. Bővebben...
  • Kaput tárt a tankerületi központ

    Kaput tárt a tankerületi központ

    Sajtóbeszélgetésre hívta a Kelet-Pesti Tankerületi Központ a sajtó képviselőit október 12-ére. A meghívó ugyan részleteket nem tartalmazott, ám a helyszínen részletes háttéranyaggal egészítették ki a párbeszédre késztető tájékoztatást. Bővebben...
  • 1
  • 2
Napi kiemelt
2012
szep.
09

Ha Csoma Sándor mesélhetne…

Írta: Oszvald György

tale 165leadEgyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, hát ott lakott Nagy ország hatalmas királya, és három, szépségéről heted hét országban híres leánya. Kezdődhetnek így is mesék. Ám a VI. Országos Mesefesztiválon egészen mással találkoztunk.

 

 

   Már a plakátok is gondolkodóba ejtették az embereket: Göttingentől a Himalájáig – Csoma Sándor nyomában. Azt írták, hogy „Programjaink olyan eredetmesék köré fonódnak, amelyek Csoma Sándor életének valamely állomásához köthetők. Játékos formában, a mesék nyelvén keresztül a Csoma által bejárt világok keletkezésének titkát kutatjuk zenével, tánccal, szavakkal, vizuális eszközökkel, a gondolatok erejével.”

 

   tale 027Higgye el a kedves olvasó, szerkesztőségünk igyekezett az első pillanattól kezdve az eredményhirdetésig végigkövetni ezt a hatalmas ívet, nem is kevés kíváncsisággal! A bő fél napos program sok meglepetést tartogatott. A Rottenbiller park árnyat adó fái alatt állították fel a szervezők azokat az állomásokat, ahol Kőrösi Csoma Sándor megfordult, rövidebb hosszabb ideig tartózkodott.  Vetettünk egy pillantást a göttingeni Középföld világára, néhány percig belefeledkeztünk a tai csí gyakorlatok nyugalmába, majd valamivel több időt töltöttünk el az ujgurok „birodalmában.” A különleges hangszerek, a földre helyezett ülőpárnák valóban a rejtélyes-misztikus kelet világát idézték. A temérdek hangszer, a különleges hangzások szinte megbabonázták a kicsiket (képünk). A bőséges hangszerkínálat több darabját is kézbe vehették, kipróbálhatták, s közben kérdeztek és kérdeztek…

 

  tale 245Kicsit odébb indiai ruhába öltözött mesemondó mellé telepedtünk, átmeneti magányát enyhítendő. Arra kerestük a választ, vajon a felnőttek olvasnak-e mesét a mai világban? No, nem arra gondoltunk, hogy a gyerekeiknek, inkább azt a féle olvasást firtattuk, amikor egy csendes délután leemelünk a polcról egy kötetet, s leülünk a kényelmes fotelba olvasni. Vajon hányszor veszünk kézbe meséskönyvet, s hányszor valamilyen bestseller kötetet vagy netán verseket? Őszintén szólva, mi felnőttek, erre nem találtunk kielégítő választ. Indiai hercegnőknek öltözött, az idén elballagott, volt Janikovszkys diákokat (képünk) kérdeztünk ugyanerről. Kiderült, ők már elsősorban nem mesét olvasnak…

– Az öcsémnek néha-néha felolvasok egy mesét – így az egyik. A másik azonnal tromfolt, kicsit kétértelműen szólt:

– Mi már nem hiszünk a mesékben!

De az is elhangzott, hogy nemcsak mesét, de mást se igen van idejük olvasni (még jó, hogy vannak kötelező olvasmányok). Azért, becsületükre legyen mondva, Andersen, Grimm, Csukás István, Janikovszky Éva neve, no meg a Kisherceg története azért előjöttek, minden különösebb kérdezősködés nélkül.

 

   Hogy teljes legyen a kép, a könyvbemutató két vendégét, G. Szász Ilona dramaturg, meseírót (jobb oldali képen balra) és újonnan megjelent kötetét, a Cókmók, a morgolódó szekrénymanó tale 053mesekönyvet illusztráló Gyöngyösi Adriennt (jobb oldali kép, jobbra) is megkérdeztük: vajon a felnőttek olvasnak-e manapság mesét?

– Hát, jótól kérdezi, mi éppen azok körébe tartozunk, akik sok mesét olvasnak! – mondta Szász Ilona, akit a kőbányai irodalomszeretők már ismerhetnek, hiszen nem is olyan rég volt az Artotékában a Mindent varró tű kötetét színesítő grafikák bemutatása. – Ezen túl pedig, egyik tagja voltam a mesepályázatra beérkezett alkotások zsűrijének. Adrienn megtoldotta:

– Annyi olvasnivaló van a világban… Mi felnőttünk a meséken, de annyi téma és érdekesség van ezeken kívül is, amiket jó lenne megismerni, hogy egy élet nem lenne elég hozzá.

 

Közben megérkezett Joós Tamás, a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ igazgatója, s elkezdődött egy izgalmas beszélgetés Cókmók manóról.

 

   „Hallottátok már az éjszaka csöndjében az apró neszeket, a bútorok reccsenését, az óramutató percegését, az ablakredőny sustorgását? És a halk léptek surranását a sarokban? Némi csoszogást? Csendes köhintést? Valami furcsa dünnyögést a szekrény mélyéből? Akkor bizony meglehet, hogy valahol ott járkált az örökké nyughatatlan, éjszaka kóborló szekrénymanó. Tudtátok, hogy jó, ha van a háznál egy ilyen kis lény? Például rendet tarthat a ruhák között, vagy segíthet elűzni a mindent felfaló molylepkéket. tale 135Feltéve, ha hajlandó megkeresni a Titkos Kertet, hogy elhozza onnan a varázserejű ólevendulát, hiszen csak ezzel mentheti meg az ódon szekrény lakóit. Cókmók, a magának való morgolódó vándormanó nekivág a kalandos útnak. Kitartás, bátorság és jószívűség kell ahhoz, hogy célhoz érjen. A meséből megtudhatjátok, lesz-e valaha is Cókmókból jószívű molyirtó szekrénymanó.” – írja a kötet ajánlójában a szerző, s lényegében ezeket mondta el Joós kérdéseire is.

 

   Persze, egy pódiumbeszélgetés nem maradhat felolvasás nélkül, s így történt ez most is. Szász Ilona részletet olvasott fel az egyik meséből.

 

  

   Megint csak futólag említjük azt a temérdek csodát, amit rajzokban, tarisznya és mandala készítésben (istenségek képi ábrázolásai – a szerk.), arcfestésben, bibliamásolásban tettek valósággá a gyerekek, sokszor a szüleikkel együtt, közösen dolgozva.

 

tale 188

 

Futólag, mert bent, a Kő-Caféban valóságmese fogadta a látogatókat. A kellő hangulatot az illatos füstölő, a meseillusztrációs pályázatra érkezett rajzokból rendezett kiállítás, a homlokgyöngyökkel indiai hercegnőkké vált lányok alapozták meg. tale 193A valóságmese arról szólt, hogyan vágott bele néhány fiatal Csoma magyarokat kutató útjának bejárásához ma, a XXI. században, vállalva nélkülözést és a modern világ számtalan, kényelembiztosító eszközét. Eljutottak Tibetbe, Zangla falu sziklákra épült palotájába, ahol Csoma is lakott. Tanúi lehettünk, hogyan alakult ki az ötlet, hogy felújítsák a romos szobát, hogy megalapítsák a Csoma szobája Alapítványt, s hogy még cifrább legyen a mese, hogyan kezdtek építeni sok-sok önkéntessel télen is használható iskolát a tibeti gyerekeknek. Sőt, a mesét alapul véve, ahol ugye, a rossz bűnhődik, a jó pedig elnyeri méltó jutalmát, mindez a valóságban is megtörténjen. Rosszak most nincsennek, a jó pedig egy nagyszabású rajzfilm ötlete, amelynek ki más is lehetne a főhőse, mint Csoma Sándor, a tudós utazó, aki egyszerű székely fiúból lett királyoknál is hatalmasabb a nyelvismerete, kitartása és ereje révén.

 

   A kávézó udvarán pedig mi és ki más is lehetett volna, mint egy igazi tibeti szerzetes, Karma Dordzse (képünk), aki készséggel mutatta meg, hogyan kell rajzolni a tibeti ABC-t, s ha kérte valaki, annak a nevét is leírta ezekkel a betűkkel. Az egyik asztalnál pedig Jankovich Tibor mesélt Csoma életéről, mutatta be a temérdek könyvet, amik róla szóltak, köztük a Csoma Sándor életművét, a Tibeti – Angol szótár reprint kiadását és még jó néhány ritka eszközt. Külön tale 177felhívta a figyelmet arra, hogy bent a fotózás Csoma „szobájában” egy olyan kép, hivatalos nevén thangka előtt történik, amit ő maga hozott Dharamsala városából; Jankovich (bal oldlai képünk) is egyike azoknak, akik végigjárták Csoma Sándor útját!

 

   Hogy szavaimat egymásba öltögetvén el ne feledjem, azért volt ennek a napnak egy csúcspontja is. A mesefesztivál díjazottjainak, nyerteseinek az okleveleket, ajándékokat a fesztivál zárása előtt osztotta ki Joós Tamás igazgató és Szász Ilona. Buzás Kálmán sorra szólította a különdíjasokat, majd a dobogósokat, s hirdetett győzteseket először a meseíró, majd a meseillusztráló pályázat versenyében.

 

    tale 413A 10kerkult.hu egy csodaszép kislánnyal, az illusztrációs verseny gyerek győztesével, Szabó Viktóriával beszélgetett az eredményhirdetés után. Leültünk a KÖSZI lépcsőjére, s miközben Viki az oklevelét szorongatta, elmesélte, hogy Hatvanból érkeztek, s nagyon tetszik neki az a fesztivál.

– Hányadikos vagy? – érdeklődtünk.

– Most kezdtem a második osztályt a Szent István Általános Iskolában, Hatvanban.

– Mióta rajzolsz? – volt a másik kérdés.

– Amióta iskolába járok, mert az ovis rajzok annyira nem voltak jók. Akkor még nem is pályáztam.

– Nyertél már máskor is díjat?

–  Igen, tavaly, de az olyan volt, hogy csak rajzokat küldtem be, és országos első díjat nyertem. De olyanon, mint ez, ahol meséhez kellett rajzot csinálni, még nem voltam. Ez az első első.

   Nagyot néztem; hogyan kell ezt érteni? Viki megmagyarázta, hogy ebben az évben az első versenye és első díjat is nyert. Logikus. Vikit anyukája hívta, mentek fesztiválnézőbe, így az utolsó kérdésünk az volt: lerajzolja-e az élményeit a mesefesztiválról?

– Még nem tudom, lehet... – bájosan integetett, kézen fogta anyukáját, s elsiettek…

 

   tale 159„Kedves Barátaim, Kedves Meseírók és Illusztrálók! Végére értünk a fesztiválnak, kiosztottuk a díjakat, ajándékokat. Akik most nem kaptak semmit, valójában azok is nyertesek, higgyétek el nekem! Az ő ajándékuk – a díjazottakkal együtt – az, hogy írtatok egy mesét, és ez az örökkévalóságnak szól. Ott lesztek benne ugyanis a mesekönyvben, Az én mesém 5. című mesefesztivál-kötetben.

 

   Búcsúzóul pedig csak azt kívánhatom, mindenki érezze jól magát továbbra is, és járjátok végig Csoma útját, Erdélytől Göttingenen, s a Himaláján át Indiába, Tibetbe! Állnak még élete állomásai, s mindenhol tanuljatok valamit, amit az ott lévő tanítóktól lehet!" -hangzott a fesztivál zárógondolata.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik

megtekinthető ITT vagy a Facebook-oldalunkon  


A díjazottak teljes listája: ITT


fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Kőbánya

Az örmény függetlenség tiszteletére

Az örmény függetlenség tiszteletére

2017.10.14. | Oszvald György

Megemlékezést tartott a Kőbányai Örmény Önkormányzat az örmény függetlenség kikiáltásának 26. évfordulója alkalmából szeptember 28-án. A megemlékezésre és az örmény kulturális napra a görög önkormányzat Kada utcai klubhelyiségében került sor.

Művelődés

Születésnapi versparádé

Születésnapi versparádé

2017.10.17. | Oszvald György

Kanizsa József kőbányai író, költő és vendége, Rehorovics Anita festőművész műveit mutatták be a KőCaféban. Kanizsa az est címéül is választott Uram, köszönöm című válogatás kötetét, míg Anita a Kanizsával...

Budapest

Népszavazás a Római-parti mobilgátról

Népszavazás a Római-parti mobilgátról

2017.10.16. | szerk

Megkezdődött az aláírások gyűjtése a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében hétfőn Budapesten.

Magyarország

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő

2017.10.16. | Oszvald György

Átlagosan napi két órát töltenek közösségi oldalak előtt és az életük felét már online térben élik az úgynevezett Z generációhoz tartozó magyar fiatalok, akik már többet kommunikálnak az interneten, mint...

Suli

Szupergyors internetet és wifi lesz az iskolákban

Szupergyors internetet és wifi lesz az iskolákban

2017.10.17. | szerk

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az október 16-ai budapesti...

Sport

Kaposvári siker a „visszavágón”

Kaposvári siker a „visszavágón”

2017.10.16. | szerk-OGY

Az előző szezon bajnoki döntőjének „visszavágóján” a címvédő Kaposvár szetthátrányból fordítva, 87 perc alatt 3-1-re legyőzte a Pénzügyőr csapatát a férfi röplabda NB I vasárnapi játéknapján.

Szerintem

  • A félelem joga - vajon egy nyelven beszélünk?

    Elég rendhagyó módon – vállalva az el nem olvasást is – kezdem néhány gondolatom megosztását. Összegyűjtöttem az utóbbi néhány napon közölt cikkek címeit a hozzájuk tartozó egy-egy rövid mondattal kibővítve. Tettem ezt azért, mert az, hogy Észak-Korea nem fér a bőrébe az atommal meg a rakétákkal, nagyon a begyemben van és félelmet kelt bennem. Az csak a véletlen műve, hogy rajtuk keresztül reagálhatok az egyik tudósításomra írt néhány ünnepi kommentre.

    Bővebben...

  • A hét műtárgya
  • A hét képe
  • A hét írása

Királyilakosztályba… Király, Királyné és Őrök 

 vigado tita 004

 

E. Szabó Margit alkotása  

 

 fotó: Oszvald György

  Köszi, most nem

NSV 20th MERKAPT 1133

A fotó a 2017. évi tavaszi Nagy Sportágválasztón készült

 

 fotó: Oszvald György 

Riczu Sára: Éld meg!

 

   Régen szerettem a szertornát. Úgy igazából. Nem csak nézni, hanem csinálni is. Az iskolámban külön edzésre is jártam; azonban egy nap az egész osztály előtt leestem a korlátról. Rosszul érkeztem és kiment a bokám, valamint eltörtem a csuklóm. Utána mindig összesúgtak mögöttem…

 

   Soha többet nem érintettem meg tornaszert. Ami a legdühítőbb volt az egészben az az, hogy magamra voltam mérges. Meg a tanárnőre. Mindketten tudtuk, hogy még nem tökéletes az a mozdulat, mégis bemutattatta velem.

 

   Azóta félek. Mintha egy láthatatlan fal lenne köztem és a szerek között. Valami, ami távol tart tőlük, ami megfékez. Olyan erős, hogy nem tudok tenni ellene. Valamikor voltam valaki. Valaki, aki nagyon jó volt valamiben. Valamikor. És ez már elmúlt. Én már sosem leszek az a lány, akire a fiúk felnéznek, mikor három méterre a földtől szaltót ugrik. Sosem fognak már rám emlékezni. Csak egy lány voltam, aki jó volt a sportban, aki erősebb volt a legtöbb fiúnál, aki szerette azt, amit csinált.

 

   A balesetet követő évben iskolát váltottam. Sokkal jobb volt így, hiszen senki nem tudta, milyen remek voltam régen. Nem is mondtam nekik. A tornaórákra, amikor szertornáról volt szó, mindig béna kifogásokat kerestem… Nyújtani viszont azóta is nyújtok, tehát igencsak hajlékony vagyok. Az egyik órán, amikor kosárlabdáznunk kellett volna, a tanár úr kihozatta a srácokkal a szőnyeget, a gerendát és a korlátot. A szekrényt később cipelték ki. Megijedtem, hiszen nem volt felmentésem, a többi kifogást pedig már sokszor ellőttem az elmúlt időszakban. Nem tudtam mit kitalálni. Szerencsémre az óra első fele erősítéssel és nyújtással telt. Éppen spárgában ültem, mikor a tanár úr a régi sportomról érdeklődött. Hazudnom kellett. Azt mondtam, kiskoromban balettoztam, és azóta hajlékony vagyok. Láttam, hogy nem hiszi el, de nem faggatott tovább.

 

   Aztán kezdtük a valós tornát. Gerendán és szekrényen bénának mutatkoztam. Mindent igyekeztem elrontani, de sajnos még így is jobban ment, mint a többieknek. Aztán a szőnyegre kerültem. Bukfencezni és cigánykerekezni kellett. A többieknek… Engem félrehívott a tanár úr, megkért, hogy próbáljam meg a kézenátfordulást. Eljátszottam, hogy nem tudom mi az, tehát annyi időt nyertem, míg elmagyarázta. Egyébként 10 éves korom óta tudom ezt az elemet. Sikerült végrehajtanom. Aztán egyre többet kért; már a szuplénál tartottunk. Azt mondta, hogy előképzettség nélküli diákja még nem volt soha ilyen tehetséges. Nem vallottam be semmit még ekkor sem. Nem akartam, hogy tudja. Én nem tudom többé megérinteni a korlátot, pedig régen az volt a kedvencem. Egy hét múlva közölte, hogy mivel midig kerültem a korlátot szeretné, ha megpróbálnám. Bár tiltakoztam, ő odaállított és felparancsolt a szerre. Csak álltam a korlát előtt és azt az egy másodpercet láttam, mikor leestem és a földön feküdtem. Szinte újra éreztem a szégyent és a fájdalmat. Aztán hátul megszólalt valaki: Hajrá, meg tudod csinálni!

 

   És akkor… Ugrottam és elkaptam a korlátot és pörögni kezdtem. Csináltam egy jagert és tripla hátra szaltóval érkeztem le. Amikor elengedtem a korlátot, ugyanazt éreztem, amit régen. Olyan érzés, mintha a korlát a harmadik karom lenne. A levegőben való pörgésnél éreztem, ahogy hasítom a levegőt, szinte láttam a többiek döbbent tekintetét.

 

   És igen! Újra az voltam, aki; és nem féltem többé. Igen! Kiléptem a komfortzónámból; abból, ami a baleset után keletkezett, ami megóvott a külvilágtól, de elvette tőlem azt az egy dolgot, amit világ életemben szerettem. A szertornát. Azóta sem tudom abbahagyni. Legszívesebben minden nap két-három órát töltenék el a levegőben való pörgéssel és mosolyognék, nem is, vigyorognék, mert megcsináltam, mert képes vagyok rá, mert a félelem többé nem szab határt a tetteimnek, az akaratomnak! És legfőképpen nem korlátoz abban, hogy érezzem, mennyire hatalmas, tudó és érző ember vagyok.


Az írás a 2017.évi Richter Terézanyu pályázaton az Őstehetség Díjban részesölt

10ker-AD-700x100