Szabadpolc: Könyvet könyvért
Az eléggé széles körben elterjedt különleges, olvasásra ösztönző akcióról meglehetősen szűkszavúan szólt a meghívó. Annál nagyobb volt a meglepetés a Kőrösi kulturális központ aulájában az akció nyitónapján, május 19-én délelőtt tíz órakor.
A kezdés időpontjában a könyves szekrény gyerekmagasságban elérhető polcai már majdnem tele voltak, s hogy a felsőkre is jusson olvasnivaló, arról a szülők gondoskodtak. Az önkéntes könyvtárfeltöltést Borsos-Szabó Ágnes, a Nagycsalásosok Országos Egyesülete (NOE) Óhegyi csoportjának vezetője (nyitóképünk) szakította meg rövid időre. Köszönő szavakkal kezdte a program megnyitóját, majd elmondta a kezdeményezés lényegét.
„Több hónappal ezelőtt kezdődött az a munka, melynek eredménye ez a szerény megnyitó. A Wekerlei Kultúrházban jártam, s ott lettem figyelmes egy szekrényre, amely tele volt könyvekkel. Azt láttam, hogy az emberek jönnek-mennek, beraknak egy könyvet vagy éppen kiemelnek egyet, belelapoznak; aztán elviszik vagy visszateszik. Amikor hazajöttem, írtam egy levelet a NOE tagjainknak, s így kezdtük el szervezni a mi kis könyvet könyvért akciónkat.”
A történet innen már egyszerű. A Kőrösi vezetői örömmel fogadták a kezdeményezést, helyet és tárolót biztosítottak hozzá. A sikert mi sem bizonyítja jobban, hogy az aula foteljeit azonnal elfoglalták kicsik, nagyok, s mi más is lehetett volna a kezükben, mint a frissen hozott könyvek.
Kovács Beatrix könyvtáros azt hangsúlyozta, hogy a jelenleg átépítés, felújítás alatt álló könyvtár szerepét részben át tudja venni ez a könyvespolc. S amit fontosnak tartott, hogy „ezen a módon életet lehet adni a könyveknek”. Nem esnek lapjaikra, s nem a szemétben végzik.
A 10kerkult.hu találomra szólított meg egy anyukát, milyen könyveket hoztak? Tölgyes Eszter a gyerekeivel érkezett. Álmos és az ikrek, Lili és Zselyke mesekönyvet raktak a szekrénybe, nem is egyet. – A gyerekkönyvek, az ifjúsági irodalom az a kör, amit szívesebben odaad az ember. Magamról tudom, hogy a felnőtteknek szóló könyveimet, főleg, amelyeket nagyon szeretek, nem szívesen adnám tovább. Azt szeretem, ha a könyvespolcomon vannak, ha bármikor levehetem őket”. Mivel nem volt követelmény az új könyv, azt is megkérdeztük, csökkenti-e az olvasmányértéket a használtság? – Szerintem abszolút nem csökkenti. Sőt, azt gondolom, ha egy könyvet többször is elolvastak, és ez kicsit látszik rajta, az biztosan egy jó könyv lehet. (képünkön a Tölgyes család)
fotó: 10kerkult.hu/OGY
Kőbánya
Az örmény függetlenség tiszteletére
2017.10.14. | Oszvald György
Megemlékezést tartott a Kőbányai Örmény Önkormányzat az örmény függetlenség kikiáltásának 26. évfordulója alkalmából szeptember 28-án. A megemlékezésre és az örmény kulturális napra a görög önkormányzat Kada utcai klubhelyiségében került sor.
Művelődés
Születésnapi versparádé
2017.10.17. | Oszvald György
Kanizsa József kőbányai író, költő és vendége, Rehorovics Anita festőművész műveit mutatták be a KőCaféban. Kanizsa az est címéül is választott Uram, köszönöm című válogatás kötetét, míg Anita a Kanizsával...
Budapest
Népszavazás a Római-parti mobilgátról
2017.10.16. | szerk
Megkezdődött az aláírások gyűjtése a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében hétfőn Budapesten.
Magyarország
A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő
2017.10.16. | Oszvald György
Átlagosan napi két órát töltenek közösségi oldalak előtt és az életük felét már online térben élik az úgynevezett Z generációhoz tartozó magyar fiatalok, akik már többet kommunikálnak az interneten, mint...
Suli
Szupergyors internetet és wifi lesz az iskolákban
2017.10.17. | szerk
Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az október 16-ai budapesti...
Sport
Kaposvári siker a „visszavágón”
2017.10.16. | szerk-OGY
Az előző szezon bajnoki döntőjének „visszavágóján” a címvédő Kaposvár szetthátrányból fordítva, 87 perc alatt 3-1-re legyőzte a Pénzügyőr csapatát a férfi röplabda NB I vasárnapi játéknapján.
Szerintem
-
A félelem joga - vajon egy nyelven beszélünk?
Elég rendhagyó módon – vállalva az el nem olvasást is – kezdem néhány gondolatom megosztását. Összegyűjtöttem az utóbbi néhány napon közölt cikkek címeit a hozzájuk tartozó egy-egy rövid mondattal kibővítve. Tettem ezt azért, mert az, hogy Észak-Korea nem fér a bőrébe az atommal meg a rakétákkal, nagyon a begyemben van és félelmet kelt bennem. Az csak a véletlen műve, hogy rajtuk keresztül reagálhatok az egyik tudósításomra írt néhány ünnepi kommentre.
- A hét műtárgya
- A hét képe
- A hét írása
Királyilakosztályba… Király, Királyné és Őrök
E. Szabó Margit alkotása
fotó: Oszvald György
Köszi, most nem
A fotó a 2017. évi tavaszi Nagy Sportágválasztón készült
fotó: Oszvald György
Riczu Sára: Éld meg!
Régen szerettem a szertornát. Úgy igazából. Nem csak nézni, hanem csinálni is. Az iskolámban külön edzésre is jártam; azonban egy nap az egész osztály előtt leestem a korlátról. Rosszul érkeztem és kiment a bokám, valamint eltörtem a csuklóm. Utána mindig összesúgtak mögöttem…
Soha többet nem érintettem meg tornaszert. Ami a legdühítőbb volt az egészben az az, hogy magamra voltam mérges. Meg a tanárnőre. Mindketten tudtuk, hogy még nem tökéletes az a mozdulat, mégis bemutattatta velem.
Azóta félek. Mintha egy láthatatlan fal lenne köztem és a szerek között. Valami, ami távol tart tőlük, ami megfékez. Olyan erős, hogy nem tudok tenni ellene. Valamikor voltam valaki. Valaki, aki nagyon jó volt valamiben. Valamikor. És ez már elmúlt. Én már sosem leszek az a lány, akire a fiúk felnéznek, mikor három méterre a földtől szaltót ugrik. Sosem fognak már rám emlékezni. Csak egy lány voltam, aki jó volt a sportban, aki erősebb volt a legtöbb fiúnál, aki szerette azt, amit csinált.
A balesetet követő évben iskolát váltottam. Sokkal jobb volt így, hiszen senki nem tudta, milyen remek voltam régen. Nem is mondtam nekik. A tornaórákra, amikor szertornáról volt szó, mindig béna kifogásokat kerestem… Nyújtani viszont azóta is nyújtok, tehát igencsak hajlékony vagyok. Az egyik órán, amikor kosárlabdáznunk kellett volna, a tanár úr kihozatta a srácokkal a szőnyeget, a gerendát és a korlátot. A szekrényt később cipelték ki. Megijedtem, hiszen nem volt felmentésem, a többi kifogást pedig már sokszor ellőttem az elmúlt időszakban. Nem tudtam mit kitalálni. Szerencsémre az óra első fele erősítéssel és nyújtással telt. Éppen spárgában ültem, mikor a tanár úr a régi sportomról érdeklődött. Hazudnom kellett. Azt mondtam, kiskoromban balettoztam, és azóta hajlékony vagyok. Láttam, hogy nem hiszi el, de nem faggatott tovább.
Aztán kezdtük a valós tornát. Gerendán és szekrényen bénának mutatkoztam. Mindent igyekeztem elrontani, de sajnos még így is jobban ment, mint a többieknek. Aztán a szőnyegre kerültem. Bukfencezni és cigánykerekezni kellett. A többieknek… Engem félrehívott a tanár úr, megkért, hogy próbáljam meg a kézenátfordulást. Eljátszottam, hogy nem tudom mi az, tehát annyi időt nyertem, míg elmagyarázta. Egyébként 10 éves korom óta tudom ezt az elemet. Sikerült végrehajtanom. Aztán egyre többet kért; már a szuplénál tartottunk. Azt mondta, hogy előképzettség nélküli diákja még nem volt soha ilyen tehetséges. Nem vallottam be semmit még ekkor sem. Nem akartam, hogy tudja. Én nem tudom többé megérinteni a korlátot, pedig régen az volt a kedvencem. Egy hét múlva közölte, hogy mivel midig kerültem a korlátot szeretné, ha megpróbálnám. Bár tiltakoztam, ő odaállított és felparancsolt a szerre. Csak álltam a korlát előtt és azt az egy másodpercet láttam, mikor leestem és a földön feküdtem. Szinte újra éreztem a szégyent és a fájdalmat. Aztán hátul megszólalt valaki: Hajrá, meg tudod csinálni!
És akkor… Ugrottam és elkaptam a korlátot és pörögni kezdtem. Csináltam egy jagert és tripla hátra szaltóval érkeztem le. Amikor elengedtem a korlátot, ugyanazt éreztem, amit régen. Olyan érzés, mintha a korlát a harmadik karom lenne. A levegőben való pörgésnél éreztem, ahogy hasítom a levegőt, szinte láttam a többiek döbbent tekintetét.
És igen! Újra az voltam, aki; és nem féltem többé. Igen! Kiléptem a komfortzónámból; abból, ami a baleset után keletkezett, ami megóvott a külvilágtól, de elvette tőlem azt az egy dolgot, amit világ életemben szerettem. A szertornát. Azóta sem tudom abbahagyni. Legszívesebben minden nap két-három órát töltenék el a levegőben való pörgéssel és mosolyognék, nem is, vigyorognék, mert megcsináltam, mert képes vagyok rá, mert a félelem többé nem szab határt a tetteimnek, az akaratomnak! És legfőképpen nem korlátoz abban, hogy érezzem, mennyire hatalmas, tudó és érző ember vagyok.
Az írás a 2017.évi Richter Terézanyu pályázaton az Őstehetség Díjban részesölt
