AD-blacklist1

2013
aug.
15

Szövevényes kőbányai Fradiváros

ftc grund magyarfutball.huA Népszabadság megelőzte honlapunkat. Régóta felfigyeltünk a Kőbánya és az FTC „koprodukciójában” készülő népligeti Fradiváros-tervre, gyűjtöttük az információkat mi is, de laptársunk hamarabb összerakta az egyedi – szövevényesnek tűnő – történetet.

 

 

 

A Népszabadság megelőzte honlapunkat, a 10kerkult.hu-t. De ezért cseppet sem korholjuk médiatársunkat. Sőt!
Mi magunk hónapokkal ezelőtt felfigyeltünk arra, hogy a kőbányai képviselő-testület különböző háttéranyagaiban többször is szerepel a „Fradiváros-koncepció” elnevezés. Elkezdtük gyűjteni az információkat, hogy mit is takar ez. Érdeklődtünk az FTC-nél is, de ott konkrét és részletes, írásban eljuttatott kérdéseinkre csak annyit felelt a sajtóosztály munkatársa telefonon, hogy „erről nem kívánunk mondani semmit”.
Ezután vált még érdekesebbé, és elkezdtük gyűjteni a további információkat. Kezdett összeállni a mi anyagunk is. Néhány nap múlva publikáltuk is volna, de okafogyottá vált, miután a Népszabadság augusztus 15-i száma több-kevésbé ugyanazokra a megállapításokra jutott, mint mi. Így alább a lap írásából idézünk.


A kormányfő tudja…


„A miniszterelnök a margitszigeti szökőkút avatásakor jelentette be: „készülnek a Normafa és a Népliget, azaz a Fradiváros és a városligeti múzeumi negyed tervei. A konkrétumokról hamarosan megállapodásokat köthetünk majd a fővárossal”. (…)
Rendkívül készséges a Fradiváros létrehozásában érintett Kőbánya is. A Ferencvárosi Torna Club jelenleg is több sportlétesítményt használ az Üllői úti stadion átellenében lévő Népligetben. A klub átmenetileg ide költözött át a 13,5 milliárdból felépülő új Albert Flórián Stadion átadásáig.
A fogadó létesítmények zöme leromlott állapotban van. Részben ezek helyén alakítanák ki a Fradivárost. Kubatov Gábor, aki az FTC elnökeként a Fidesz országos pártigazgatója is, már hónapokkal ezelőtt azzal kérkedett az FTC Baráti Kör tagjainak, hogy találtak szponzort is a sportváros felépítéséhez.


Az akkori tervek szerint első körben az új Üllői úti stadion építése alatt hazai pályául szolgáló mobil stadiont építenék fel, illetve felújítanák, modern locsolórendszerrel látnák el a többi pályát is. Az ehhez szükséges pályázat már elkészült. Második lépcsőben a faház és az uszoda lebontásával felszabadult területen egy multifunkciós csarnok épülne, amelyben egy 2500 fős kézilabdacsarnok, torna- és birkózóterem kapna helyet. Emellett létesülne egy szabadtéri és egy fedett uszoda."


Bekebelezik az Építők-sporttelepet is?


Ahogy a lap fogalmaz, ,,ez még nem a vége. A Fradi elképzelései szerint egy idő után az Építők-telep is hozzájuk kerülne, így lenne hely szállodának – ezzel hosszú távon fenntarthatóvá válhatna az egész létesítmény –, ami mellett a szabadtéri medence strandként is funkcionálhatna, valamint épülhetne egy modern, Budapesten még példa nélküli orvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központ is.


Az FTC vezetése tavaly májusban úgy számolt, hogy még az ősszel megkapják a terület vagyonkezelői jogát – úgy fél évszázadra. Ám ez egyelőre várat magára. Igaz, a kőbányai önkormányzat idén márciusban fejvesztve szavazta meg az ehhez szükséges előterjesztést. A polgármester javaslatára a testület bejelentette igényét a Népligetben található Vajda Péter utcai sportlétesítmény tulajdonjogának ingyenes átruházására. Az ingatlan tulajdonosa az állam, a vagyonkezelői jogot a Nemzeti Sportközpontok (NSK) gyakorolja.
Az előterjesztés szerint az NSK „nem fordít kellő figyelmet a népligeti sportlétesítményre, közel 15 éve nem történt ott semmilyen komoly fejlesztés. Ennek eredményeként (sic!) az ingatlan leromlott állapotban van, így nem szolgálja megfelelően a sportolók és a sport ügyét.” Minden más lenne, ha a kőbányai önkormányzathoz kerülhetne a létesítmény, hiszen a „kerület sportéletének fejlesztése kiemelt fontossággal bír az önkormányzat számára” – olvasható az anyagban.


– Nemhogy milliárdos fejlesztésre, de a meglévő létesítmény fenntartására sincs évi 300 millió forintja az önkormányzatnak – mutatott rá Somlyódy Csaba kerületi szocialista képviselő, aki egyúttal azt is sérelmezte, hogy a sok százmilliós elköteleződésről szóló előterjesztést az ülés előtt három órával kapták meg, így kellőképp áttanulmányozni sem volt idejük.
Kovács Róbert polgármester megnyugtatta: a kerület semmiféle terhet nem vállal magára, mivel már tárgyaltak az FTC és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) képviselőivel arról, hogy tulajdonba adás esetén az ingatlan fejlesztésének, üzemeltetésének feladatát egy hosszú távú használati szerződés keretében rögvest át is adnák a Fradinak.


– A fejlesztést egyébként a társasági adó terhére megvalósuló támogatási rendszer keretében hajtaná végre a klub. Ezért is szükséges, hogy a TAO április végi pályázati határidejéig végigfuthasson a tulajdonba adás. Ha ez megvan, a kormánydöntés már gyorsan megszületik – állította tavasszal Kovács. Nos, ebben egy kissé tévedett. A kormánydöntés csak nem olyan régen született meg. Ezért sorolhatta fel ezt a projektet is Orbán Viktor a Margitszigeten. A Fradi ennek hiányában is megkapta a TAO-támogatást, meg mást is.


Az FTC, amelyet fővárosi tulajdonú cégek sora patronál – a Főgáz, a Főtáv és az FKF Zrt. –, a Szerencsejáték Zrt.-től is kapott az idén 250 millió forintot, majd júniusban további 100 millió forintos „egyszeri, vissza nem térítendő” támogatással dobta meg a fővárosi önkormányzat. A rendkívüli pénzsegélyt Kubatov Gábor és Kocsis Máté – a Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármestere – kérésére szavazta meg a közgyűlés. Tarlós István főpolgármester azzal indokolta a feltűnő jóindulatot, hogy nem érdemes szétforgácsolni a főváros sportéletének támogatására jutó pénzt (összesen 400 milliót).”

 

nepliget terkep

 


Cég már van, bármi lehet


És, akkor ehhez némi kiegészítés, néhány dolog, amire mi jutottunk.
Az Építők SC sporttelepét (fenti térkép) már régen kiszemelte magának a kőbányai önkormányzat, ennek a sajátos kezeléséről mi tavaly számoltunk be.


Mi egy hete érdeklődtünk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél a Vajda Péter utcai ingatlan sorsa felől, merthogy a társaságon múlik a területnek Kőbányához való „csatolása”. Czifra Boglárka PR-menedzser válasza:
„Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2013. márciusában kezdeményezte a Budapest 38440/52, 38440/53 és 38440/54 helyrajzi számú, a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlanok ingyenes tulajdonba adását. Az érintett sportpályák hasznosítási stratégiájának kidolgozása jelenleg folyamatban van – amelyről május elején már az Önkormányzatot is tájékoztattuk–, így az ingyenes tulajdonjog átruházási kezdeményezés érdemben csak annak elfogadását követően bírálható el. Tekintettel arra, hogy a hasznosítási stratégia véglegesítésére, az ingatlanok jövőbeli, sportcélú hasznosítására vonatkozó koncepció elfogadására még nem került sor, az ingatlanok jövőbeli hasznosításáról Társaságunk jelenleg bővebb tájékoztatást sajnos nem tud adni."


Ennek alapján azt vélelmezzük, hogy a NSZ-cikkben jelzett tény ellenére még semmilyen kormányzati döntés nem született, a kormányfő csak az elképzeléseit fogalmazta meg. De nyilván az lesz a vége, hogy Fradiváros márpedig lesz – ha egyszer ő azt mondta…


Az MNV-hez benyújtott, a kobanya.hu-n fellelhető, a polgármester szignójával ellátott kérelem más indokot is tartalmaz.
„Tekintettel arra, hogy a Kőbányai Önkormányzat területén ehhez a létesítményhez hasonló méretű és adottságú sportlétesítmény nincs, ez a létesítmény kiválóan alkalmas lenne arra, hogy a kőbányai lakosság tömegsport-igényeit kiszolgálja különös tekintettel a gyermekek és az ifjúság kulturált sportolási lehetőségeinek megteremtésére.”
Majd kitér az FTC-re is. „A jelenlegi használati viszonyok fenntartásával ugyanakkor javasolni fogom a Ferencvárosi Torna Clubbal, illetve az érdekében eljáró szervezettel használati szerződés megkötését, amely az ingatlannal kapcsolatos terhek teljes átadása mellett biztosítaná a létesítmény jelenlegi helyzetnek megfelelő további használatát, továbbá az Önkormányzat számára meghatározott körben lehetőséget biztosítana a létesítmény közcélú használatára.”


Ebben még semmi rossz nincs, akár a nemes, a sportot segítő szándék is kiolvasható belőle. Viszont a Fradiváros név már 2011-ben előbukkant. Akkor ötmillió forintos alaptőkével jegyezték be az FTC, mint egyesület teljes tulajdonában lévő Fradiváros Vagyonkezelő Zrt.-t, és a cég még jelenleg is működik. Kovács Róbert kőbányai polgármester egyébként az FTC, mint egyesület tulajdonában lévő, az NB I-es focicsapatot működtető FTC Labdarógó Zrt. igazgatótanácsának tagja Kocsis Mátéval együtt, a Fradiváros Zrt. első embere pedig az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál.


A történet tovább szövését rábízzuk kedves olvasóinkra…

 

(fotó: magyarfutball.hu, google.hu)