AD-blacklist1

2011
nov.
18

Bizonytalanságban tartva

szt l phA novemberi rendes képviselő-testületi ülésen éles vita bontakozott ki arról, milyen is lesz az önkormányzat pénzügyi helyzete 2012-ben. A hivatal óvatos költségvetési koncepciót készített, egy hozzászólásból pedig világosan kiderült, hogy reálértéken kevesebb összeggel számolhat az önkormányzat.


Aki az országos politikát figyelemmel követi, annak nem újdonság, hogy az önkormányzatok meglehetős bizonytalanságban élnek, nem képesek előre tervezni, mivel a jövőt meghatározó jogszabály-tervezetek sokszor naponta változnak. A kiszivárgó információk azt valószínűsítik, hogy a helyhatóságok kevesebb központi támogatással, bevétellel számolhatnak, és emellett több feladatot is elvehet tőlük a kormány.


Az önkormányzatoknak ebben az időszakban egy, a következő esztendőt érintő költségvetési koncepciót kell – a törvény szerint – benyújtani a képviselő-testület elé. Ez most megtörtént. A pénzügyekért felelős alpolgármester, dr. Pap Sándor is kitért erre a bizonytalanságra, mondván „számos olyan jogszabály van a Parlament előtt, ami a bevételeinket módosítani tudja”. Hozzátette, hogy ez a koncepció a jelenleg érvényes szabályozók alapján készült, ennélfogva igen óvatos. Somlyódy Csaba (MSZP) is azt emelte ki pozitívumként, hogy határidőre elkészült a koncepció, tartalmilag pedig szerinte is érződik a tervezhetetlen jövő.
Tokody Marcell (Jobbik) felhívta a figyelmet, hogy 2012-re a „központi költségvetés mintegy 1140,6 milliárd forintot biztosít, amely a 2011. évi korrigált előirányzat l00, 7 százaléka, ami egy 0,7 százalékos növekedést jelent nominálértékben, de van egy KSH szerinti 3,9 százalékos infláció, ezért valójában ez egy 3,2 százalékos reálértékbeli csökkenés”. Mint mondta, éppen ezért élni kellene a törvényben biztosított felterjesztési joggal a szaktárca felé, hogy lássa, nem lehet az önkormányzatnak kevesebb támogatást adni. Megjegyezte, bizottsági ülésen is felvetette ezt, és akkor többen, köztük fideszes képviselők is, egyetértettek a javaslattal.
- Révész képviselő úr, aki most nincs itt, akkor megjegyezte, gratulál a azoknak a fideszeseknek, akik igennel szavaztak. Sokat mondott ez nekem: önök, mint Fidesz-frakció kit és mit képviselnek, helyi, kőbányai érdekeket, avagy valamilyen központi narancstervnek szeretnének megfelelni, esetleg nem szeretnének szembemenni a kormánnyal? – vetette fel.
Kovács Róbert polgármester válaszában megjegyezte, hogy a Fidesz-képviselők nem demagóg módon, hanem rendszerben, reálisan gondolkodnak. Tokody erre reagálva egyrészt visszautasította a demagóg jelzőt, másrészt hozzátette, „győzzenek meg arról, hogy reálértéken többet nyújt az állam, mint a korábbi években, nyilván nem tudnak, mert nincs így”.


A szavazás során egyébként a többség elvetette Tokody javaslatát… Ha már szavazás. A koncepcióhoz több módosítást is fűztek a képviselők, ezek közül egyet emelnénk ki: Agócs Zsolt (Fidesz) javaslatára beépült a tervezetbe, hogy létesüljön egy 1848-as és egy, a rákosmezei országgyűlésre utaló emlékhely is.


További fontosabb döntésekről röviden.
- Több mint kétórás procedúra után a legújabb önkormányzati intézmény, a Kőbányai Sportközpont élére a versenyben maradt három pályázó közül Csanak Gézát, a Margitszigeti Atlétikai Centrum eddigi irányítóját nevezte ki a testület. (Érdekesség, hogy a meghallgatások után, a nyílt eszmecsere során többen, mindkét oldalról hangsúlyozták, hogy az eddigi megbízott vezető, a 34 éve Kőbányát szolgáló Nagy István pályázata a legjobb, ugyanakkor mindegyik jelölt tökéletesen alkalmas a feladatra)
- Elfogadták a telek- illetve az építményadóról szóló rendeletet. A képviselő-testület 2011. október 20-án meghozott döntése értelmében az mindkét adó mértékét változatlanul hagyja, illetve a korábban biztosított adómentessségeket, adókedvezményeket fenntartja,
- A testület pénzt csoportosított át az Óhegy park lezárt területének rendbetételére. Várhatóan egy speciális eljárással szakemberek megszűntethetik majd a beszakadásokat, így a park egésze a nagyközönségé lehet, várhatóan a munkálatok befejeződése után jövő nyáron.
- Az Óhegy parknál maradva. Az ide tervezett kiemelt játszótér kapcsán előzetes talajvizsgálatot kellett végezni. Ahogy a dokumentum fogalmaz, „az elkészült vizsgálat alapján a tervezett játszóváros megépítése geotechnikai szempontból nem kifogásolható, de a megvalósításnak több feltétele van. Többek között a játszótér alapozására talajcserével kombinált lemezalapozás javasolt. Az alapozási sík a feltöltésbe kerül, ezért minimálisan 50 cm talajcserét kell végezni a lemezalap alatt.”
- Elfogadták a Wolf Polgárőrség idei harmadik negyedéves beszámolóját, egyúttal az egyesület részére felszabadították a költségvetésből azt a 4,5 millió forintot, amiből kizárólag kőbányai vonatkozású működési költségeit fedezheti.
- További 11 óvodát kapcsolnak be az „Ovi-Foci” sportpálya-építési programba.
- Hibás teljesítés miatt nem fogadtál el az egy külső cég által készített úgynevezett Kőbányai Egészségtérképet, amire aztán a testület a helyi egészségtervet kívánta alapozni. A cégnek 2012. január 31-ig kell meghatározott feltételek szerint módosítania az anyagot.

- Egymillió forintos támogatást ítéltek meg a helyi református egyházközségnek karbantartási célokra.