AD-blacklist1

2011
okt.
24

MSZP-frakció: szövetségbe forrva?

gyurcsanyMiután kivált az MSZP-ből a Gyurcsány Ferenc platformja, ez hatással lehet a kőbányai párt-alapszervezetre és a képviselő-testületre. Elképzelhető, hogy MSZP-DKP közös frakció néven működik tovább az eddigi önálló csoport.


Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform egyéves születésnapi rendezvényén, a Fáy utcai Vasas-sportcsarnokban múlt hét szombaton tudatta: mivel az átalakítására tett erőfeszítéseiket kudarcosnak ítélik, távoznak az MSZP-ből és új pártot alapítanak. Elmondta, hogy az új, nyugatos, polgári balközép párt pártjukat a már létező – idén februárban alakult – Demokrata Párt bázisán hozzák létre, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva.


Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint a szocialista párt erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválása után, mert nem a párt belső vitáival foglalkoznak ezután. Az MSZP választmánya egyhangú döntéssel elfogadott egy kilenc pontos határozatot is, amelyben egyebek között felszólítják „azokat a képviselőket (országgyűlési, önkormányzati képviselőket), akik Gyurcsány Ferenccel kívánnak távozni az MSZP-ből, hogy mandátumukat adják vissza az őket jelölő szervezeteknek”. A határozat emellett felkéri az MSZP helyi és megyei szervezeteit, hogy egyenként kezdeményezzenek megbeszélést a párttagokkal arról, hogy távozni akarnak-e. Ugyanakkor „a közös múlt okán, az MSZP továbbra is nyitott arra, hogy (…) visszafogadja azokat, akik a jövőben bármikor megváltoztatják kilépési döntésüket”.


elonorbertA fentieknek természetesen kőbányai vonatkozása is van. A kerületi képviselő-testület MSZP-frakciója háromfős: Csicsay Claudius Iván, Somlyódy Csaba és Élő Norbert (a jobb oldali képen), utóbbi az MSZP X. kerületi szervezetének az elnöke is egyben.
A 10kerkult.hu megbízható forrásból származó információja szerint Élő Norbert egy hónapon belül eldönti, hogy marad-e MSZP-tag illetve helyi elnök, vagy leköszön. Úgy tudjuk, Somlyódy is gondolkodik még a váltáson, míg Csicsay továbbra is a szocialisták színeiben politizál. Így aztán a végső lépésektől függ, hogy a testületben önálló marad-e az MSZP képviselőcsoportja, vagy a hármak MSZP-DKP közös frakció néven működnek ezentúl.
A grémium szeptemberben elfogadott új szervezeti és működési szabályzata vonatkozó része azt rögzíti, hogy „a képviselők legkevesebb 3 fővel képviselőcsoportot alakíthatnak”, illetve, hogy „a képviselőcsoport a bejelentés megtételével jön létre”. Az átlépésre, kilépésre utalva csupán annyit mond ki, hogy „egy képviselő egy képviselőcsoport tagja lehet”, míg „az a képviselő, akinek a képviselőcsoportbeli tagsága megszűnik, a megszűnéstől számított egy évig nem lehet képviselőcsoport tagja”.


(10kerkult.hu - MTI) (fotó: MTI, Szigetváry Zsolt)