AD-blacklist1

2019
szep.
23

Van már ellenzéki kampányplakát

Írta: Oszvald György

DKRA leadNéhány napja, szeptember 19-én este, a Momentum kerekasztal beszélgetése után kérdeztem meg Somlyódy Csaba, Kőbánya polgármester jelöljét, hogy miért nem látni még a plakátjaikat, szórólapjaikat az általuk elérhető hirdetési felületeken?

 

 

 

Mielőtt Somlódy Csaba válaszát ismertetném, hadd elmélkedjek egy kicsit a témáról! A hivatalos kampánykezdési napon már kint voltak a villanypóznák, egyéb oszlopok köré kihelyezett hivatalos hirdetési felületeken D. Kovács Róbert Antal, a FIDESZ-KDNP polgármester jelöltje poszterei. A következő 2-3 nap alatt pedig szinte minden lehetséges felületen – citylight, óriásplakát, hirdetőoszlop, az említett hivatalos önkormányzati felületek, stb. – csak vele lehetett találkozni. Már ekkor elgondolkodtam, vajon mi az oka az ellenzékiek „némaságának”? Mondanom sem kell, nemigen találtam magyarázatot.

   DKRA 7 10   Ezen időszakban csak a momentumos Stemler Diána (6. vk.), közös ellenzéki jelölt rakott ki néhány nagyon olcsó és egyszerű kampányplakátot. Több helyen is találkoztam ezekkel (fenti kép).

 

    Közben eléggé el nem ítélhető módon – bár mondják, belefér a kampányba – néhány pesti srác a torzagyú – szellemi és grafikai értelemben egyaránt – fideszes kreatívok cirkuszos plakátjaival szórta tele a fővárost. Két semmitmondó, politikai háttér nélküli bohóc közé ékelték Karácsony Gergelyt, aki – megítélés kérdése, hogy jól vagy rosszul teszi, tette dolgát – mégiscsak hivatásos politikus, regnáló polgármester, messze nem azonos kategória a helyhatósági választásokat cirkusszá alacsonyítani akaró tényleges bohócokkal.  

 

   Gyakorlatilag egy napra rá jött egy kőbányai riposzt, állítom, az eddigi kampányok legszellemesebbje, amely megoldás lényegében a fideszes bohócokkal azonosította D. Kovács Róbert Antalt. S a fideszes bohócok köre ebben az értelemben jóval nagyobb, mint a képviselői és polgármesteri posztkora aspirálók száma.

   DKRA 1

 

   Az ötlet annyi volt, hogy valaki D. Kovács Róbert Antal orrára egy piros kört ragasztott, imitálva ezzel a bohócok hagyományos megjelenésében a piros krumpliorrot.  (A bohóc szót, szándékosan használom pejoratív értelemben, hiszen jól tudom a bohócság valódi értelmét, tartalmát. Ugye, mindenki ismeri, hogyan lett – egy foglalkozásra utalva – a minden érzelem nélkül parasztnak nevezett falusi földművelő szegényemberből lealacsonyító jelző? – kiemelés tőlem, O.Gy.)

   DKRA 5

 

   Szeptember 19-én a Momentum kőbányai szervezete Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, Nagy Blanka és Nagy Károly momentumos politikusok részvételével tartott kerekasztal beszélgetést. A téma a propaganda működése volt. (Az eseményről rövidesen megjelenik majd egy tudósítás a 10kerkult.hu oldalon – a szerk.) Kérdésemet ennek a végén tettem fel Somlyódy Csabának.

 

   – Miért késik a baloldali összefogás plakátjainak kihelyezése, amikor már csak egy hónap van a választásokig? Szándékos időzítés lesz egy adott időpontra vagy valami malőr az oka?

    – Elsősorban anyagi korlátjai vannak, hogy még nem láthatók a plakátjaink, szórólapjaink.  Amíg a FIDESZ központi, hogy úgy mondjam pénzhegyekből, milliárdokból kampányol, addig csak számolni kell: ha egy óriásplakát durván 80 ezer forint, és ebből D. Kovács Róbertnek 43 darab van, nem beszélve a hirdető oszlopokról, a fülekről, a buszmegállók plakátjairól, akkor feltehetőleg több százmilliót költenek csak D. Kovács Antalra. Az önkormányzat 180 Mft-ot különített el „tájékoztatási” célra.* Egy valami nem növekedett: hogy az ellenzéki képviselők hányszor és milyen terjedelemben szólalhatnak meg ebben (a Kőbányai Hírekben -a szerk.) .

   Nekünk a lelkesedés van, a szóbeli kommunikáció, az internetes felületek, és a hatalmas munkabírás, amivel igyekszünk elérni a választókat. Ugyanakkor egy másik fontos elemet is említenem kell. A késedelmünk oka a rettegés is! Több terjesztővel is tárgyaltunk, még jóval a kampány előtt, többféle kalkuláció is készült a szórólapok, újságok postaládákba juttatására. De! Eljutottunk odáig, hogy rákérdeztek a konkrét tartalomra. Amikor kiderült, hogy a helyhatósági választások ellenzéki anyagairól van szó, akkor csönd következett, majd hirtelen eszébe jutott az illetőnek, hogy beszélni kell ez ügyben a tulajdonossal, nemsokára visszaszólnak. Így derült ki, hogy a tulaj –  „sajnos” – elvállalt egy másik megbízást korábban, s így már nincs kapacitás.

 

 

„Ugye, megérti, hogy nem vállaljuk, mert akkor nekünk ebből bajunk lesz,

és akkor…” – Hát, ragozzam?

 

   A nyomdai előállítás is nagyobbrészt a pénzügyi alapokra vezethető vissza. Az ellenzéki megrendelő szegény, kevés a mennyiség, a munka pedig ugyanaz, s ezt nem szeretik. Ellenben, ha a FIDESZ rendel, százmilliók röpködnek, biztos fizetési háttérrel. Nekünk az volt a kérdés, hogy 10-20 millió forintot ki, mikor és hogyan tud beletenni a plakátokba? Ami kampányanyagot eddig látott kirakva, azokat a képviselő-jelöltek saját zsebből állták.  

 

   Momentum prop 024aA határidőknél pedig érdekes, hogy bár minden anyagot időben leadtam, mégis kapacitás hiányra hivatkozva nem szállított a nyomda; három hete várom a plakátokat. A molinók esetében pedig az van, hogy erre volna kapacitás, de hirtelen elfogyott a molinó alapanyaga…

  Mindent összevetve, az utolsó két hétre minden meglesz, a lámpavasakra tervezett fülek már itt vannak, most fúrják a felerősítéshez a lyukakat. Nagyon remélem, hogy ezen a héten az én plakátjaim is elkészülnek, s ideérnek. Hát, közel sem azonos feltételek mellett kampányolunk!

(képünkön Somlyódy Csaba, jobbra Szél Bernadett, balról Nagy Károly, Nagy Blanka)

                                                  

    Ide kívánkozik, hogy azért éppen ezen a napon érdeklődtem, mert előző nap reggel a Kápolna utca egyik magasházának reklámfelületén megjelent Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt órásplakátja (lehet, hogy máshol is.)

    DKAR 2

 

   Ma, szeptember 23-án elég későn értem haza, s az Óhegy parki buszmegállóban kaptam lencsevégre a sokak által várva-várt plakátokat: az egyik Somlyódy Csabáé, a másik a DK-s Patay-Papp Judit Vivien képviselőjelölté (8. vk.).

   DKRA 6

 

   Várható, hogy a következő napokban lázas ellenzéki plakátolás eredménye lesz látható Kőbánya-szerte.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY


*/ frissítés.

Az interjú lejegyzésekor egy elhallás mimatt téves információt közöltem a Kőbányai Hírek c. önkorményzati lap megjelenési gyakoriságával kapsolatban. A hibárt elnézést kérek minden olvasótól, a helytelenül fogalmazott információt töröltem. O.Gy.


 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas