AD-blacklist1

2018
feb.
01

Használt a tavalyi feddés

Írta: szerk

pmhivMíg 2017-ben február 6-án is voltak olyan helyi önkormányzati képviselők, akik nem teljesítették határidőre a vagyonbevallásuk nyilvánosságra hozását, addig az idén betartották a törvényt.

 

 

 

A Kőbányai Képviselő-testület mind a 17 képviselője határidőben nyilvánosságra hozta vagyonbevallási nyilatkozatát. A többség január 26-án, néhányan január 30-án tettek eleget törvényi kötelezettségüknek.

 

A 2011. évi CLXXXIX. Törvény - Magyarország helyi önkormányzatairól a III. fejezet 39. szakaszában írja elő a vagyonnyilatkozat megtételét.

 

„Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás

39. § (1) Az önkormányzati képviselő megválasztásától, majd ezt követően minden év január 1-jétől számított harminc napon belül a 2. melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot köteles tenni. Az önkormányzati képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének (e § tekintetében együtt: hozzátartozó) a melléklet szerinti vagyonnyilatkozatát.”

 

   Szerkesztőségünk tavaly többször is reagált egyes képviselők jelentős késedelemmel közzétett vagyonnyilatkozatára, lényegében a törvényszegésre. Most jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy mindenki betartotta a törvényt. S ha ebben csak parányi részünk is volt, annak még jobban örülünk, nem perlekedtünk hiába.

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px