AD-blacklist1

2011
nov.
23

Közbiztonsági road-show

Írta: Oszvald György

 

pic5 milan_ba_019Közbiztonsági szakemberek, intézményvezetők gyűltek össze november 22-én a Széchenyi Általános Iskolában. A megbeszélés, de mondhatjuk, konferencia tárgya a kerület, az iskolák környéke, egyes kiemelt helyek közbiztonsága. A nap történéseiről a házigazdát, Sándort Zoltán igazgatót kérdeztük.

 

A közbiztonsági fórumon jelen voltak a tűzoltóság, a polgárőrség, a közterület felügyelet, a mezőőr társulás, a lakásszövetkezetek vezetői, iskolák és óvodák igazgatói. A témák felölelték a hajléktalanok, a közlekedés – különös tekintettel a gyalogátkelőkre –, a kamerarendszer működése, az újhegyi KMB működése témaköröket. Lényegében mindent, ami a közbiztonság témakörébe tartozhat. Kovács Róbert megnyitója után minden terület képviselője beszámolt a saját terültéről, majd ezek alapján vitatták meg a felvetődött kérdéseket. Voltak olyan felvetések, amikre helyben választ lehetett adni, illetve elfogadható megoldást kínálta. Ilyen volt például a sétánynál előfordult vízömlés kérdésköre, ahol lényeges tudni, hogy a vízmű mikor milyen helyzetekben viseli a felelősséget és mikor nem.

 

Jövő héten a Kertvárosi Általános Iskola ad majd helyszínt a megbeszélésnek, melyen a Kertváros közbiztonsága kerül terítékre.

A helyben nem eldönthető ötletekre, kérdésekre a szakemberek írásban fognak válaszolni.