AD-blacklist1

2011
okt.
28

Tisztelet az elhunytak számára

halottaknapjaA Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) a Halottak Napja és Mindenszentek közeledtével idén is kiemelt figyelmet fordít a temetőkre. Az Újköztemető 53-as „szóró” parcellájában október 30-án 17 órakor Vásáry André előadóművész és Kubik Anna színművész közreműködésével tart világi és ökumenikus megemlékezést.


A temetők október 28-tól november 2-ig 7.00 órától 20.00 óráig tartanak nyitva, november 3-tól visszaáll a szokásos nyitvatartási rend (7.30 – 17.00 óráig). Az Újköztemetőben október 29-én 7.00 órától november 1-jén temetőzárásig díjmentes a gépkocsi behajtás. A belső forgalom segítése érdekében az Újköztemetőben október 24-től november 2-ig három mikrobusz segíti a közlekedést.


A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondol arra, hogy a hozzátartozók méltó körülmények között búcsúzzanak el, illetve emlékezzenek meg szeretteikről. Ezért is tartják meg a három leglátogatottabb temetőben a világi és ökumenikus megemlékezéseiket. 2011-ben az esemény fő fellépői: Vásáry André előadóművész és verseket szaval Kubik Anna színművész. A közel egy órás műsort Vincze Kinga vezeti le. A megemlékezés az Újköztemető 53-as „szóró” parcellájában október 30-án 17.00 órakor lesz.


A BTI felhívja a figyelmet, hogy a temetőkben sajnálatos módon elszaporodtak a gépjármű feltörések, táskalopások. Halottak Napja és Mindenszentek környékén a temetőlátogatók száma a többszörösére emelkedik egy átlagos naphoz képest. Ezért a BTI kéri, hogy a látogatók táskájukra, autójukra, értékeikre fokozottan figyeljenek. Ha tehetik, a szokásos személyes tárgyaikon, valamint a kegyeletgyakorláshoz, a kegyelet megadásához szükséges kellékeken kívül mást ne hozzanak a temető területére. A gépjárművekben ne hagyjanak nagy értékű tárgyakat, és az ajtókat minden esetben zárják be.
A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. a temetőkben a temetőlátogatók kárára elkövetett lopásért, rongálásért és károkozásért helyt állni nem tud. Ilyen esetben az illetékes kerületi Rendőrkapitányságon kell a feljelentést megtenni. A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosít a BTI, illetve a kerületi rendőrségi egységek is járőröznek a forgalmas napokon. A leglátogatottabb napokon mentőautó is vigyázza a látogatók biztonságát az Újköztemetőben.


(forrás: bti.hu)