AD-blacklist1

2019
szep.
06

Tanévkezdés előtt utoljára

Írta: Oszvald György

Roma nap 007leadEltekintve más eseményektől, az idén két nagyszabású programmal köszöntötte a Kőbányai Cigány Önkormányzat a közösség gyerekeit. Az egyik természetesen a gyereknap volt, a másik pedig az iskolaév kezdete előtti utolsó szórakozás, augusztus 30-án.

 

 

 

A helyszín a Bárka Humánszolgáltató Központ Ihász utcai telepének hatalmas kertje. A főzésre kialakított terület mellé sátrakat állítottak, a fal mellett az árnyékban a szintetizátoros élő zene adta meg az alaphangulatot.

   

Roma nap 021

   A rendezvényen részt vettek más nemzetiségi önkormányzatok vezetői is, az önkormányzatot Radványi Gábor alpolgármester és Jógáné Szabados Henrietta nemzetiségi és civil referens képviselték. A beszélgetések közepette hatalmas üstben főtt a paprikáskrumpli.

 

   Átellenben tornyosodtak az ugrálóvárak, mellettük a lángossütő, egyben a vattacukros is. Szinte az első pillanattól kezdve folyamatosan üzemelt mindkettő, s nem csak a gyerekek örömére.

   Volt, aki a lángost előételként értelmezte, mások inkább a paprikáskrumpli után fogyasztották. Ki-ki kedves szerint.

 

   Az ebéd előtt kérdeztük Gergely Károlyné, a Roma Önkormányzat elnökét, mit kell tudni a mai rendezvényről.

 

  

   A szalonnasütő helyek melletti asztalokból kettőt is a rendőrség képviseletében jelen lévő Koós Judit foglalta le. Játékot kínált gyereknek, felnőttnek egyaránt, a drogprevenció és az internethasználat biztonsága témakörökben. Népszerű volt a „részegszemüveg” több fajtája is. Kívülről mulatságos volt látni, hogy a mesterséges tértorzulást előidéző lencsék hatására bizonytalanná vált a járás, a távolságok érzékelése.

 

   Roma nap 049Bizony, a 30 cm-re lévő piciny bábot nem is volt könnyű azonnal megfogni és felemelni. Több felnőttnek is kemény próbatételt jelentett, hogy egy öt méterre lévő kandeláber oszlopot egyenes útvonalon eltaláljon, megérintse, majd megkerülve visszaérjen az indulási helyre.

   Roma nap 205Játék, mint említettük, de Koós Judit elmondta, éppen ezért jók ezek a demonstrációk. A tudatmódosító szerek, az alkohol hasonló hatásokat okoznak, s az egyensúlyvesztést, a mozgáskoordináció szétesését anélkül lehet megtapasztalni, hogy valóban ittassá kellene válni.

   Arra is felhívta a figyelmet, hogy – itt és most elsősorban a gyerekeknek szóló – teszteket, kérdőíveket lehet kitölteni. Ami viszont valóban játék volt, az a „lájkvadászat”. Kis kártyákat kellett párosítani, s akinek előbb fogytak el a párok, s találták meg a „lájk-lapot”, az volt a győztes.

 

   Roma nap 077Érkezésétől kezdve három-négy gyerek folyamatosan várakozott, hogy az arcfestő ecsetje alá kerülhessen.

   A mintafüzetből sokféle ál arcot lehetet lehetett választani: népszerű volt a leoprád, a virágminták, a mindent bekapó cet.

 

   Roma nap 225Hogy teljes legyen a kép, az egyik nagymama, az arcfestő utolsó vendégeként arcára pingáltatott egy idősebb erdőtündér műremeket.

 

   A délután egy csúcspontjának is lehet nevezni azt a néhány percet, amikor a szalonnasütő helyeket füzetekkel, színes ceruzákkal, íróeszközökkel, kis noteszekkel rakták tele, s minden jelenlévő gyerek az iskolakezdéshez szükséges taneszközöket kapott.

   

Roma nap 059Azok sem maradt ajándék nélkül, akik még csak az oviba járnak: színesceruza készlettel mehettek haza.

 

   Mindent összevetve, egy tartalmas, emlékezetes, s az iskolakezdést valóban könnyebbé tévő délután részesei lehessünk. Nem véletlenül köszönt el Gergely Erzsébet, a roma önkorményzat elnöke azzal, hogy jövőre is szeretnék megtartani a már hagyománnyá érett rendezvényüket.

 

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas