AD-blacklist1

2018
dec.
21

Kisebbségi számvetés 2018-ról

Írta: Oszvald György

Nemet onkorm 9leadKözmeghallgatást tartott a Kőbányai Német Önkormányzat a Szent László templom plébániájának közösségi termében, december 12-én. Inguszné dr. Barabás Rita elnök asszony számolt be a 2018-ban elvégzett munkáról.

 

 

 

Barabás Rita megállapította, hogy a német önkormányzat képviselő-testülete határozatképes, a jegyzőkönyv vezetésére felkérte Jógáné Szabados Henrietta, a polgármesteri hivatal civil és kisebbségi referensét., majd ismertette a napirendi pontokat.

 

   Első helyen szerepelt a német önkormányzat 2018. évi feladatainak teljesítése. Második helyen a beszámolót követő vitát említette, természetesen azzal a kiegészítéssel, hogy ha az esetleges kérdésre nem tud azonnal válaszolni, ezt néhány napon belül írásban megteszi.

 

   Nemet onkorm 12A beszámoló lényegi elemei között szerepelt, hogy hat képviselő-testületi ülésen összesen 45 határozatot hoztak, ezzel eleget tettek a törvényi követelményeknek. Az önkormányzat működéséhez biztosított források összege közel egymillió forint volt, melyből nintegy 872 ezer forintot tett ki a feladatalapó támogatás.

 

   Barabás Rita kiemelte, hogy a német önkormányzat folyamatos meghívást kapott a X. kerületi Képviselő-testület, valamint az önkormányzat Humánszolgáltatási bizottsága üléseire. A német önkormányzatot érintő napirendek esetén ezeken mindig részt is vettek. Így történt akkor is, amikor a többségi testület elfogadta a német önkormányzat 2017. évi beszámolóját és költségvetési teljesítését.

 

   A Kőbányai Német Önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a németnyelv-oktatást, melyet 2018-ban két csoportban valósított meg, heti egyszeri gyakorisággal.

   Nemet onkorm 36A kulturális események is segítenek a nemzeti identitás megőrzésében, így több német származású képzőművész – Krausz Margit, Kőhegyi (Köhler) Gyula, Weninger Varga Ilona (†) posztumusz – egyéni kiállításának megszervezésében vettek részt, illetve a német önkormányzat saját szervezésében valósultak meg a csoportos kiállítások is.

    A német önkormányzat több olyan rendezvényt támogatott, melyek valamilyen formában kapcsolódtak a német nyelv és kultúra ápolásában.

 

   A közkapcsolatok ápolása témában aláhúzta, hogy részt vettek más nemzetiségi önkormányzatok rendezvényein és nem hiányoztak a központi rendezésű közélez eseményekről sem, legyen az koszorúzás, ünnepi megemlékezés, avagy a Kőbányai Önkormányzat közmeghallgatása.

    

Nemet onkorm 64 650px

 

   Az összegzésben elhangzott, hogy a Kőbányai Német Önkormányzat aktívan részt vesz a sokszínű magyarországi német kultúra és hagyományok kerületi bemutatásában és ápolásában.

   A beszámolót követően néhány kérdésre válaszolt Barabás Rita elnök asszony, majd a Scola férfikórus tagjainak műsora következett. A programot a Kőbányai Német Önkormányzat több éves munkáját bemutató diaporáma levetítése zárta.

 

fotók: 10kerkult.hu/OGY

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.

tamogatas