AD-blacklist1

2018
nov.
23

A Gulagra hurcoltak emlékére

Írta: Oszvald György

Gulag koszoruzas 184leadÜnnepélyes megemlékezést tartottak a Kőbányai Önkormányzat és a kőbányai nemzetiségi önkormányzatok képviselői a második világháború után a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkára ítéltek emlékére november 23-án.

 

 

Az első megemlékezést 2013-ban, november 24-én rendezték, helyszíne a Lengyel perszonális Plébániatemplom volt. A kezdeményezés a roma és ruszin önkormányzat érdeme, az apropó pedig az Országgyűlés azon 2012-es határozata volt, melyben november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította. A lengyel templom pedig úgy került a képbe, hogy a lengyel önkormányzat is csatlakozott az elképzeléshez, sőt, részt vállalt a szervezésben is.

 

   Gulag koszoruzas 082A 2013-as hagyományteremtő eseményen Radványi Gábor alpolgármester tartotta meg az ünnepi megemlékezést, 2018-ban ezt a feladatot Weeber Tibor alpolgármester teljesítette (képünk).

 

   Az öt évvel ezelőtti megemlékezés több dologban is eltért a maitól. Az egyik a résztvevők száma: a hagyományteremtő alkalom megtöltötte a lengyel templomot, ma 2-3 nemzetiségi önkormányzat vezető tisztségviselőin, néhány 56-os emlékőrzőn és az önkormányzat képviselőin kívül – ez összesen 14fő – senki más nem volt kíváncsi a megemlékezésre és a koszorúzásra.

 

   Az első alkalommal a hagyományteremtő kisebbségi önkormányzatok vezetői saját, szűkebb környezetükből, a „családi történelemkönyvből” vett történeteket mondtak el, ezekkel emlékezve a politikai foglyokra. Sőt, a Gulagokra elhurcoltak emléke előtti jelképes főhajtást a Lengyel házban egy előadás követte egy kárpátaljai munkatáborról. Most Weeber Tibor alapos és sok mindenre kiterjedő megemlékezése volt az egyetlen értékelhető epizód – eltekintve a koszorúzástól.

 

Gulag koszoruzas 210

 

   Kőbánya Önkormányzata 2014-ben – lényegében csatlakozva a hagyományteremtőkhöz, s meghallgatva kívánságukat – emléktáblát állított és kegyeleti helyet hozott létre az Állomás utca-Korponai utca saroképületének falán, biztosítva ezzel a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkásokról történő megemlékezést, emlékük előtti tiszteletadást.

 

   Gulag koszoruzas 109Emlékeztetnénk arra, hogy éppen itt, az Állomás utca-Korponai utca sarkán álló házban működött a szovjet parancsnokság, ahonnan a rabok Gulagra szállítását is irányították, a tényleges bevagonírozás pedig nem messze, Kőbánya alsó vasútállomáson történt.

 

   A nagyon egyszerű megemlékezést Jógáné Szabados Henrietta, az Önkormányzat kisebbségi és civil referense moderálta. Hivatkozva a Parlament 41/2012. (05.25.) OGY számú határozatára, majd egy rövid történelmi bevezető után Weeber Tibor alpolgármestert kérte fel a megemlékezésre.

 

   A szerény, de tiszteletet adó megemlékezésen felemelő volt minden hangosítás és zene nélkül, a capella elénekelni a Himnuszt, majd a koszorúzás végén a Szózatot.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.

tamogatas