AD-blacklist1

2018
aug.
22

Csak valós problémákra van jó válasz

Írta: Oszvald György

AUG20 Kobanya 008x leadAugusztus huszadika Szent István ünnepe és a keresztény államalapítás emléknapja, melyet a magyar kormány 27 éve nyilvánított hivatalos állami ünneppé. Kőbányán a városközpontban, a Magyar Oltár előtti kis téren rendezték meg az ünnepséget. Véleménycikkünkben az ünnepi beszédet elemezzük.

 

 

 

De mit is ünneplünk, ünnepeltünk az elmúlt évtizedek alatt augusztus 20-án? Ijfúkori emlékeim között első helyen az 1949-ben elfogadott sztálinista alkotmány ugrik be, s homályosan ugyan, de a Népköztársaság napjává nyilvánított augusztus 20-a is dereng a régmúltból. Olvasmányaimból az is kiderült, hogy a folklór az aratás végét, az új kenyér ünnepét helyezte erre a napra, majd már felnőtt voltam, amikor egyszerűen csak Nemzeti ünnepként aposztrofálták. Igaz, itt mellékszálként(?) jelentkezett Szent László királyunk neve is, és nem hiányoztak a hivatkozások sem: 1938-ban, az államalapító halálának 900. évfordulóján alkottak törvényt „Szent István király dicső emlékének megörökítéséről”, és nyilvánították nemzeti ünneppé augusztus 20-át.

   Ma azt látom, hogy jól megfér egymás mellett az államalapítás világi ünneplése, – jó nagy adag aktuálpolitikai körítéssel (sőt, a kormány által elvárt burkolt vagy kevésbé elrejtett migránsveszély, identitásvesztés mantrázásával) – és az inkább egyházivá formálódott – mintsem a paraszti folklórra visszavezethető – új kenyér ünnepe.

 

   Ezen ötvöződések, egybefonódások jellemezték Kőbányán is az államalapításra emlékező ünnepet. A műsorközlő szerepét Győrffy László, a Kőrösi Kulturális Központ igazgatója vállalta, s az ünnepi beszédre Radványi Gábor alpolgármestert kérte fel.  

 

     AUG20 Kobanya 035xRadványi azzal kezdte a megemlékezést, hogy a történelem az élet tanító mestere, s aki a „múltját, népének történetét ismeri”, az sokkal jobban képes a jelen kihívásaihoz alkalmazkodni. – A történelem mindig figyelmeztet, ezért a bölcsek tanulnak a múlt hibáiból, az ostobák megismétlik azokat – mondta.

   Szóba hozott egy másik szólást is, miszerint a történelem ismétli önmagát. Ebből pedig azt vezette le, hogy az emberiség története során gyakorta ugyanazok a problémák kerültek elő, csak éppen az adott kor fejlettségi szintjén és „más nemzetközi háttérben”.

   A két felvezető értelmezés után azt vetette fel, vajon miről beszélhettek István király udvarában? Szerinte a lehetséges témakörök a „fegyverkezés, az élelem megszerzése, a keresztény hit fennmaradása, a belső lázadások, a régi és az új rend híveinek összecsapása, a népek vándorlása, az életüket fenyegető és befolyásoló természeti erők, birodalmak születése és felbomlása”.

 

   Szó se róla, korhű és tartalmasnak tűnő felsorolás, nem kizárva, hogy létezhetett még ezernyi más, például az emberek hétköznapi gondjai. No, nem a királyi udvarban, hanem a falvakban! De erről nem beszélt a szónok, s ennek hiányában nehezen értelmezhető a váltás a jelenre, s a kérdés, hogy „vajon miről beszélünk ma, az Úr 2018. esztendejében?”

 

   Mielőtt elmondanám, Radványi szerint mik a mai vezető témák, azért hadd kérdezzem meg: kiket kell érteni a többes szám első személyben fogalmazott „mi” alatt (vajon miről beszélünk)? Szent István idézésénél – bár a nép beszédtémái elmaradtak – legalább azt lehetett tudni, hogy a feltételezett kérdések a királyi udvar problémáira vonatkoztak. No, de lássuk a sorolást!

 

   AUG20 Kobanya 005x– Egy újkori népvándorlásról, keresztény hitünk és keresztény gyökereinkből táplálkozó kultúránk fennmaradásáról, a gyermekünk jövőjét nagyban megváltoztató természeti erőkről, a nagyhatalmi viszonyok átrendezéséről [beszélünk most].

   Hátborzongató, hogy megint milyen hatalmas felelősség vállalására kényszerít minket a történelem. Ezer évvel később újra a mi kezünkbe kerül a döntés: milyen jövőt válasszunk szülőhazánknak, családunknak, gyermekeinknek, az unokáinknak, sőt, az unokáinak is? – vázolta a jelenkor döntésének súlyát Radványi.

 

   Ezen a ponton meg kell szakítsam a szónoklat folyását néhány közbevetés okán. Ha logikusan értelmezem a múlt ismétlődését a jelenben, akkor a felsoroltak, s a hozzájuk tartozó riasztónak festett felelősségvállalás a regnáló kormány (a királyi udvar) beszédtémája kell, hogy legyen. Nép megint nincs nevesítve, vagy a „mi” alatt éppen a népet kellene értenünk?

 

   Engedtessék meg, hogy jelezzem: az újkori népvándorlás, pusztán így, csupaszon, minden összefüggés nélkül – t.i., hogy ki vándorol honnan hová és miért teszi ezt – meglehetősen pontatlan. Még akkor is, ha sejtjük, a migrációra gondolt a szónok. Vajon miért is nem ezt a szót használta?

   Engedtessék meg, hogy visszakérdezzek: ki is fenyegeti a kultúránkat (ellopását, eltiprását, megsemmisítését, elfejtetését – tetszés szerint választható a szimpatikusabb szinonima), hogy aggódni kellene annak fennmaradásáért? A kereszténységet pedig szándékosan nem említettem, mert egy adott korban vagy hívő valaki, vagy hitetlen gyaur (ld.: török hódoltság), pogány (ld.: nem muszlim, nem keresztény, nem megkeresztelt, vallástalan), de mondhatjuk eretneknek is. Vajon az „átkosban” – a fiatalok kedvéért: szocializmusban – mindenki kommunista volt, függetlenül attól, hogy volt-e vagy sem MSZMP tagkönyve? De a kor jellegéből fakadóan ajánlatos volt párttagnak (annak az egyetlen egy párt tagjának) lenni.

   Arra lehet gondolni, hogy a muszlim vallás előretörését és annak veszélyeit(?) sejteti a szónok.

 

   Másfelől hadd jegyezzem meg, ezer év óta együtt élünk idegen kultúrákkal! És ezek hatnak egymásra, beépültek az adott nemzet szokásaiba, művészetébe. Vallástól függetlenül. Hogy csak egy szemléletes példát említsek: a széki táncrendbe (Sic, magyarul Szék, nagyközség a romániai Észak-Mezőségben -a szerk.) beépült a település hagyományaitól meglehetősen idegen cseh eredetű polka (a székiek porkának is nevezik) és a hétlépés, amely tánc szintén egyfajta – gyorsuló tempójú – polka.

     Engedtessék meg, hogy konkrétabb körülírást várjak, várjunk a „jövőt meghatározó természeti erőkről”. Mire gondolt a szónok? Mik ezek? Árvizek? A felmelegedés? Vagy netán a tengerek szennyezése, s az innen származó szennyezett húsú halak? Esetleg az atomháború? Vagy mi a szösz…

   És engedtessék meg az is, hogy egy beszédben magyarázatot várjunk arról is, hogy milyen nagyhatalmi átrendeződésre is kell gondolnunk, nekünk, szegény póroknak. Ha már megemlíttetett. Netán politikai, gazdasági, vallási? Vagy milyen átrendeződési lehetőség van még? Ja, hát társadalmi: a gazdagoknak (haveroknak) mindent, még törvényt is hozunk, hogy gazdagodhasson, az elbutított népnek, az agyonadóztatott kisvállalkozásoknak meg semmi? Azaz már nem is „felső tízezerről” (high society), hanem „felső ezerről” beszélhetünk meg kisemmizett milliókról. Vagy, ha nincs ilyen magyarázat, akkor a szónok ne papoljon ezekről!

  

AUG20 Kobanya 040x

 

   És, ha már megkérdeztem Szent Istvánnál, hogy hol marad a nép, itt meg elmondanám, a mai Magyarország polgárai közül kevesen hiszik el, hogy a „mi” azokról a gondokról beszél, amiket Radványi sorolt. (Ide, a „mi” közé értelmezem azokat a kevésbé iskolázott, de nagyon dolgos, becsületes falusi, tanyasi embereket, akiket néhány voksért meg lehetett venni egy-két ezer forinttal vagy éppen egy 10 ezer forintos Erzsébet utalvánnyal, meg a közmunka ígéretével.)  

 

 

   Mert a „mi” azt kérdezi, hogy miért kell 10 órát várni a kórházban a sürgősségin, vagy, hogy miért is 3-4 hónapos (vagy hosszabb) az előjegyzés egy vizsgálatra, meg azt, hogy miért is kell a gyerekeinknek egyentankönyvből tanulni (ugyanazt az egész országban), meg hogy lesz-e elég pedagógus szeptemberben az iskolákban, meg hogy ha nincs, akkor ki fog matekot tanítani a gyereknek, s tovább kérdeznek, hogy majd a biológia tanár? – ja, az sincs, akkor a…

   És azt is megkérdezik, hogy mi van, mi lesz a devizahitelesekkel? Hogy mikor hány családot lakoltatnak ki, meg azt is tudni akarják, hogy a miért is kell a felvett 3 millió forintnak megfelelő svájci frankos kölcsönből már visszafizetett 2 millió után még további 10 millió forintot fizetni? A kisárutermelő meg azt kérdezi, miért is 13 Ft a léalma kilójának átvételi ára, mikor ez a termelési ár alatt van.

   Higgye el az olvasó, hogy van még ezernyi kérdés, az ígért adócsökkentések helyett a sok-sok új adónemtől kezdve az óvodai férőhelyeken át a gyermekétkeztetéséig (mert jó, jó, kell a reformkonyha a reformalapanyagokkal, de azért nem kell moslékot főzni ezekből).

 

   AUG20 Kobanya 025x„A múltban nagy sorsfordító kérdésekben tudtuk a helyes utat, helyes válaszokat adtunk.” – folytatta Radványi. Hát nem, nem tudtuk a helyes választ!

   Sokszor nem tudtuk. Sőt! A népért felelős döntéshozók jól elbaltázták a jövőt, s ha nem a középkorig vagy kicsit régebbre megyünk vissza, akkor a közelmúlt hülyeségei a jelenünket tették tönkre. Tartok tőle, hogy a jelen adminisztrációja meg e pillanatban is, nem csak a jelenünket, de éppenséggel a gyerekeink, unokáink jövőjét aprítja miszlikbe.

   Mert jó út-e az, ha jól láthatóan kiépült egy központosított államhatalom, ahol a vezérelv az egyetlen párthoz, a Fideszhez való hűség. Ha jó „katona” vagy, két nap alatt milliárdos lehetsz, főleg, ha körön belül vagy, ha meg nem, egy nap alatt lenullázunk, ha az érdekeink úgy kívánják; még az sem számít, hogy sokszoros milliomos bankvezér vagy.

   S mindez a feudális hűbéri hierarchia szerinti vazallus állapot. A XXI. században, napjainkban, Magyarországon.

 

   Jó út-e az, ha az iskolákat egy vízfej irányítja, ha megszűnt az oktatási intézmények önállósága, ha botrányos politikai akaratból született igazgatói kinevezések sorjáznak mindenki ellenében, ha a tankönyvkiadás a kormány elvárásainak megfelelően alakul, azaz nincs választási lehetősége a pedagógusoknak? És miért is van többezres tanárhiány az országban? És miért is akarja a kormány igába hajtani a tudományt?

 

   Jó út-e az, ha lassan nincs valóban független sajtó, három-négy fideszhű (tudok ettől jobb szót is) médiamogul hülyíti az ország lakosságát üres lózungokkal, fenyegetésekkel, azonos címlappal a megyei napilapoknál, egyenpropagandával, sorosozással, hírhamisítással operálva.

 

   Vajon tényleg az a helyes irány, ha a kormány a „Tisztelt Házban” 24 óra alatt átvert törvényekkel teszi tönkre és bélyegzi meg a segítő szándékú civil szervezeteket?

 

   Vajon jó út-e, ha félmillió magyar fiatal keresi a megélhetését külföldön, s menekül az elvárható emberi élet- és munkakörülmények hiánya miatt? Lassan a kivándorlók országa leszünk, ha máris nem azok vagyunk, miközben a kormány a bevándorlás rémével riogat, s kelt félelmet! (Nem is oly régen történt, hogy a fodrásztól kilépő, s az eső ellen kendőt a fejére húzó tinédzserre hívtak rendőrt egy kisvárosban, mondván, hogy „migráncsok” randalíroznak a főutcán.) Tényleg ez a jó út?

 

   Ezen intermezzo után – s igazságtalanok lennénk, ha nem mondanánk el – hadd szóljunk arról, hogy Radványi Gábor elismerte, rossz döntés volt a tatárjárás, a törökdúlás, a világháborúk pusztításába vinni az országot! Mondván, a széthúzás vesztésre van ítélve, győzni csak az erős, összetartó állam tud. Így igaz, de hát a töreténelem tanulsága éppen az, hogy akkor cseszték el őseink ezt az összetartást, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. A tatárjárás nem az ok, hanem a következmény. És valami hasonlót élünk át most is.

 

 

   A jelen döntéshozóitól kellene félteni a jövőnket, s időben lépni „jót, s jól”, hogy ne legyen újra tatárjárás!

 

   Abban viszont vita nélkül egyetértek a szónokkal, hogy egy ilyen ünnep kiváló alkalom a múltba tekintésre. Valóban, az ezeréves magyar államot, „lelkünket, hitünket, közösséghez tartozásunkat, a világban bárhol is éljen a magyar, a hit, az anyanyelv” élteti. Igen, ez így igaz.

 

   AUG20 Kobanya 038Beszéde végén Radványi Gábor István király Imre herceghez írt intelmeiből idézett. Ünnepi beszédének sántító esszenciája volt az intelem. „Add meg az országnak a szabadságot, hogy a szerint éljen! – Első uralkodónk arra tanít ma is, hogy csak akkor őrizhetjük meg Szent István király Magyarországát utódainknak, ha felismerjük a nemzet valódi problémáit, és azokra helyes válaszokat adunk – mondta Radványi Gábor.

   Hát, igen! Tartok tőle, ott a gond, hogy nem valódi problémákról beszél a kormány, így nem is tud helyes válaszokat adni. Az Orbán-rezsimet kiszolgáló, függőségben tartott vazallusok pedig nem merik megnevezni – mert vagy nem tudják, s ez elég nagy baj, vagy nem akarják tudni, s ez még nagyobb baj – a valódi problémákat. Így nincs helyes válasz sem.

   Mert az nem jó, sőt nagyon rossz válasz, hogy idéztem, „ma valóban olyan időket élünk, amikor hagyományos értékeinket, keresztény identitásunkat veszély fenyegeti, mely nem csak kívülről, de belülről is támad.” (Nem is tudom… nekem nem keresztény, hanem magyar identitástudatom van! És nem azért, mert nem vagyok istenhívő. Azt érzem, hogy ez a fajta félelmet keltő kommunikációs panel – t.i., a keresztény identitás veszélyeztetése – egyfajta erőszakos hittérítés: legyél vallásos, legyél keresztény, s szállj szembe a muszlimmal! Az egészen más kérdés, hogy bárkinek a megvallott magyarsága mellett vallási identitása is van.)

 

   A kívülről-belülről támadó veszély a szónok fogalmazása. És ez azért fontos, mert a semmitmondást még ragozni is tudja. Sőt. Rémisztget. De legalább konkrétumot említ, s ez már valami, mert lehet vele vitatkozni. A külső támadást így fogalmazza meg: „Kívülről az egész keresztény gyökerű európai kontinenst támadó iszlamizáció.” Hát, lenne min vitatkozni… Főleg akkor, ha Radványi Gábor ünnepi beszédének vége egészen ijesztőre sikeredett:

   – A történelem gyakorta ismétli önmagát, s nagyon nem mindegy, hogy Szulejmán országa köszön vissza a XXI. században vagy a Szent Istváni-magyar államot építjük és erősítjük tovább. (Érdekes, Kőbányán meglehetősen sok kínai él, de még nem tapasztaltam, hogy a kínai buddhizmust vagy a taoizmust bárkire is rá akarták erőszakolni.)

   Csak a történeti hűség kedvéért: Radványi Gábor beszéde után a Pódium színház államalapításról szóló szerkesztett műsorát (rendezte: Szabó Arnold) mutatta be két fiatal művész, Pallós Tibor és Szabó Arnold.

 

   AUG20 Kobanya 352A megemlékezés második részében az új kenyér megáldását, megszentelést végezte el Szilágyi-Sándor András református lelkipásztor, Benkóczy Péter evangélikus lelkész és Cseh Zoltán római katolikus plébános. A megszentelt kenyeret közösen felvágták és a hagyományok szerint szétosztották az ünnepség résztvevői között.

 

   Az elemzéssel azt kívántam bemutatni, hogyan válhat egy ünnepi beszéd (s nem csak Radványi Gábor esetében, ld. a korábbi, történelmi ünnepeinkről szóló tudósításokat) a napi politika propagandaeszközévé, bármilyen nemes is volt az alapvető cél.

 

Az ünnepségen készült képek ITT láthatók

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

tamogatas