Hiába fenyegette meg a Kaszást – elhunyt Meiszter Kálmán festőművész
Legutóbbi, éppen egy hónapja megnyílt kiállításán – hosszabb betegségből felépülve – arra utalt Meiszter Kálmán festőművész, Kőbánya kiváló művésze, Kőbánya díszpolgára, hogy azt üzeni a Kaszásnak, dolga van még e világon. De a Kaszást ez nem hatotta meg. Ma kora reggel, eljött érte; Kálmán bátyó már csak odafenn keni vászonra remekműveit.
Szomorúan vettük Meiszter Kálmán halálhírét. Tiszteletünk, szeretetünk jeléül a 10kerkult.hu portálon megjelent, Raffai Ferenc Kálmán bácsival 2011-ben készített interjúját közöljük.
Irományok, mázolmányok művésze
„Tájképek, csöndéletek, portrék, életképek festője és rajzolója vagyok” – így vall magáról a 86 esztendős Meiszter Kálmán egyik önvallomásában. Szűkebb pátriájában, a Kertvárosban olyannyira népszerű, hogy idén népi kezdeményezés követelte számára Kőbánya díszpolgári kitüntetését. Ezt nem, „csupán” a Kőbánya Kiváló Művésze elismerést kapta meg. A koránál jóval fiatalabbnak látszó mester nem a díjakért alkot, de azért inspirálóan hatnak rá.
A Borsika utcai műteremlakás „dühöngője” (ahogy Meiszter Kálmán saját kis birodalmát nevezi) tényleg dugig van tájképekkel, portrékkal, életképekkel, csendéletekkel. Szinte elképzelni is nehéz, hogy voltaképpen mennyi alkotás hagyta el a szobát. Első pillanatra úgy tűnik, mintha Kálmán bácsi megállás nélkül festene, mintha minden egyes gondolata azonnal a vászonon jelenik meg.
Abban a bizonyos önvallomásban meglepett egy adat: 1976-ban volt az első kiállítása az akkor nyíló Pataky Művelődési Központban. Ötvenegy esztendősen! Későn érő típus?
Dehogy! Csak nem kapkodom el a kiállításokat! Ugyanazokkal a képekkel ugyanoda soha nem megyek vissza, mivel tiszteletben tartom a befogadót. Nem szeretek régiekkel „házalni”. Szerencsére szeretek és tudok is dolgozni. Viszont csak akkor megyek neki a vászonnak, ha jön az a bizonyos intuíció.
Van olyan, hogy hetekig semmilyen festmény sem születik?
Itt a fejemben mindig mocorog valami, csak hagyom, hogy összeálljon képpé. Amíg összeáll, addig rajzolok, vagy éppen leírom verses formába a gondolataimat, amit én csak irománynak nevezek. Kiderült, az írás is egész jól megy, és sokaknak tetszik. De költő még véletlenül sem vagyok.
Én mindazonáltal nem tudom eldönteni, hogy a versek-e a jobbak vagy a képek. Azt értem, hogy a gondolatokat leírja. De miért csendéletekben, portrékban, tájképekben fejezi ki magát?
Régebben dr. Losonczi Miklós művészettörténész nyitotta meg a kiállításaimat, ő szokta volt mondani, hogy „Meiszter Kálmán olyan festő, akinek nem kell keresnie a témát, mert az ott van, ahova néz”. (Közben egy képet mutat, amelyen egy hölgy igen csak lenge öltözetben sétáltatja gyermekét – RF.) Nézze ezt. Ez szólhat akár az anyaságról, vagy szólhat a sétáról. Volt, aki ezt látva megkérdezte, miért van bugyiban nő; mondtam ez nem bugyi, ez fürdőruha, és ez a valóság. Mert manapság így (is) sétálnak a fiatal hölgyek, anyukák. Nem a valóságot másolom, arra ott a fotó. A szépséget, a szép formákat veszem észre, és azokat festem meg.
Összeszámolta valaha, hogy mennyi képet készített?
Nem. De azt nagyjából tudom, hogy merre lehetnek. Kispesten, egy néhány éve elhunyt barátom családjánál például 97 mázolmányom van. A barátom a felét megvette, a fele ajándék volt. Ja, és úgy 178 rajzom is van még ott. Anno azt mondta, hogy ha elfáradt, egyszerűen a beült a képekkel berendezett szobába, és a látványtól, a hatásuktól erőre kapott. Egy másik barátom piacon akadt a képeimre. Aztán tudom, hogy létezik Meiszter-fal Gyöngyösön, Pomázon, Abasáron is. Úgy 1978-tól tíz éven át volt egy görög menedzserem, és nagyjából 300-400 képet vitt el. Persze megadta az árát. Ezek sorsáról olykor véletlenül értesülök, például az árulkodó ládikából, a tévéből. Egy-egy filmben néha felfedezem egyiket-másikat. És nem csak én, a fiam és a feleségem is.
Azt mondja, hogy „iromány” és „mázolmány”. Direkt ilyen pikírt önmagával szemben?
Manapság rengetegen vannak olyanok, akik írnak, és így írónak vagy költőnek is tartják magukat. Nem véletlenül a „Papírra csepegtetett gondolataim” a kötetem címe, ugyanis azok nem versek vagy költemények. És nyilván a történelemben voltak nálamnál nagyobb festőművészek is.
Azért önről nem lehet azt mondani, hogy tehetségtelen… Tényleg: volt alkotóember a családban?
Apám a maga módján kifejezte magát, ha volt egy kis ideje, festett, rajzolt. Egyébként amolyan ezermester volt, meg első osztályú kőműves. A kényesebb kőműves munkákat ő végezte; ez is egyfajta művészet. Később elleste a szobafestői tudományt. Próbálkozott virágokkal, sötétebb, világosabb szirmokkal. Odáig fejlődött, hogy később mint szobafestőt keresték. Annyi munkája lett, hogy nem győzte csinálni. Aztán én segítettem neki. Gyerekkoromban a felnőtteknek velem sok bajuk volt: ha találtam bármilyen rajzeszközt, és volt egy tiszta falfelület vagy lepedő, azt letámadtam és tönkretettem. Persze anyám és a testvéreim szerint. Nem értettem, hogy miért nem jutott el a tudatukig, hogy bennem van valami, amit hagyni kellene szabadon szárnyalni.
De később sokan észrevették. Sőt, nyaranta össze is jönnek a Borsika utcában a Meiszter-alkotások hívei, illetve az ön barátai, tisztelői. Őszintén mondom, igazán jó marketinget folytat, hiszen ezeken a találkozókon a jótékonysági célú tombolák nyereményei éppen Meiszter-munkák. És az idei összejövetelen kicsit irigykedve figyeltem, hogy milyen széles a baráti köre.
Nem szerettem soha egyedül lenni. Sok ismerősöm, és talán még több barátom van. Olyan emberek társaságát keresem, akiben értéket érzek vagy látok. Engem nem érdekel, kinek a milyen a világnézete, csupán az, hogy milyen ember. Azt mondták sokan a nyári találkozókra, hogy ez a béke szigete. Örülök, ha így érzik. Az ajándékokkal meg csupán meghálálom a barátaimnak, hogy megtisztelnek a jelenlétükkel, illetve hozzájárulnak a jótékonysági akcióhoz.
Kálmán bácsi iránt azért nehéz ellenszenvet érezni, hiszen 86 éve ellenére fiatalos, lendületes, na és rendkívül közvetlen! Mit szólt ahhoz, hogy a Kertvárosban aláírást gyűjtöttek azért, hogy megkapja Kőbánya díszpolgári címét?
Mit mondjak, jólesett! Most megkaptam a Kőbánya Kiváló Művésze díjat, aminek nagyon örültem, korábban kaptam Kőbányáért-díjat, kaptam más elismerést; van egy halommal… Mindet köszönettel fogadtam! Ezek azt jelzik vissza, hogy elfogadható, amit csinálok, sőt serkentenek, még jobbakat készítsek. De nem a díjakért festek! Hanem mert úgy érzem, ami bennem van, annak meg kell jelennie a vászonon…
Meiszter Kálmán
Született Budapesten, Kőbányán, 1925-ben. Grafikus, szobrász. Művészeti tanulmányait 1948-1950 között a Kőbányai Sörgyárak Képzőművészeti Körében, Tarr István szobrászművész és Varga Magda festőművész tanítványaként kezdte. Ezt követően a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult (1951-1954). Mesterei: Barcsay Jenő, Kmetty János, Papp Gyula, Bán Béla. 1976-tól kiállító művész. Hazai önálló és csoportos kiállításokon mutatta be munkáit.
Elhunyt Budapesten, Kőbányán, 2018. június 22-én.
