AD-blacklist1

2018
ápr.
28

Eltitkolt holokauszt

Írta: Oszvald György

Ormeny genocidium 041leadAz örmény genocídiumra emlékeztek a Kőbányai Örmény Önkormányzat szervezésében április 25-én. A vendégeket Bacsa Gyula elnök köszöntötte.

 

 

 

 

Az örmény származású kőbányaiak mellett részt vettek a megemlékezésen a görög és a lengyel önkormányzatok vezetői, képviselői is.

 

   Ormeny genocidium 006Bacsa Gyula (képünk) elmondta, hogy a népirtás idején a világ 65 országba menekültek örmény emberek, s Magyarországon jelenleg mintegy 3500-an élnek. „Los Angelesben például mintegy tízezren vonulnak fel. Persze, tudjuk, hogy a harmadik, negyedik generációról beszélünk, de a megemlékezések nem maradhatnak el ezen a napon, április 24-én.

   Mi is megemlékezünk, s egy szál gyertyát gyújtunk a tiszteletükre” – mutatott a vetítővászon melletti asztalra.

 

   A rövid megemlékezést egy ritkán látható, az Eltitkolt holokauszt című rövidfilm megtekintése zárta. Az eredeti és korabeli dokumentumokat is felvonultató dokumentumfilm több helyen megrázó képsorokat is tartalmazott.

 

   Felvetődött az is, hogy Magyarország egyike azon államoknak, melyek eleddig nem ismerték el a genocídiumot, a XX. század első népirtását, melyben közel másfél millió örményt – köztük nőket, gyerekeket is – válogatás nélkül mészároltak le 1915-ben az ottomán törökök. A török kormány pedig visszautasítja, hogy az eseményeket genocídiumként értelmezzék.

 

 

   A megemlékezés része volt a kegyelet gyertyájának meggyújtása, és a kőfestő szakkör néhány új alkotásának bemutatása. Bacsa Gyula az Örményországban őshonos virágzó sárgabarack-fa kőfestményt emelt a magasba, mely a megújulást jelképezte.

 

Ormeny genocidium 076

 

A megemlékezés baráti beszélgetéssel ért véget.

 

Cikkünkhöz egy szerény képriport tartozik, IDE kattintva tekinthető meg.

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px