AD-blacklist1

2017
dec.
28

Hogy a csodák eszközei lehessünk

Írta: Oszvald György

HGYA Xmas 360leadHagyományos karácsonyi ünnepségét tartotta meg a Havasi Gyopár Alapítvány a KÖSZI színháztermében december 15-én. A rendezvényen köszöntőket mondtak politikusok, állami vezetők és egyházi méltóságok. Az 17. alkalommal megrendezett alapítványi ünnepen a szlovák testvérvárosból, Párkányból is voltak vendégek.

 

 

 

A Havasi Gyopár Alapítvány évről évre megrendezi idős kliensei számára a karácsonyi ünnepséget. Ilyenkor a vendéglátás mellett, a rendezvény végén, ajándékkal térhetnek haza az idős emberek.  A rendezvény immár rangos közéleti esemény is. A szervező munka nagy részében, az ünnep sikerében az alapítvány önkéntesei segédkeznek. A vendégeket most is Mihalicska Terézia, az alapítvány elnöke üdvözölte (jobb oldali kép).

 

   HGYA Xmas 087– Advent idején vagyunk, ami az eljövetelt jelenti, a karácsonyt megelőző várakozás időszaka. Rendezvényünkkel ehhez a hangulathoz, az ünnephez szeretnénk hozzájárulni. Ezen a helyen szeretném megköszönni a működésünkhöz, céljaink megvalósításához nyújtott támogatásokat: a Kőbányai Önkormányzat, a Richter Gedeon Nyrt. és az EGIS gyógyszergyár, a Fe-Ferrum Kft., a Naturland Kft., a Kőrösi Kulturális Központ segítsége nélkül nemigen ünnepelhetnénk! – mondta az elnökasszony.

 

  A bevezető után bemutatta a meghívott vendégeket, megköszönve a meghívás elfogadását: Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterek, dr. György István kormánymegbízott, Demeter Márta országgyűlési képviselő, dr. Mátrai Gábor önkormányzati képviselő, a Humánszolgáltatási bizottság elnöke, Agócs Zsolt, Tóth Balázs, Marksteinné Molnár Julianna önkormányzati képviselők, dr. Hainz Andrea X., XVII. Kerületi

Népegészségügyi Intézete vezetője.

   HGYA Xmas 111Kiemelt figyelemmel köszöntötte Mihalicska Terézia a Párkányból érkezett vendégeket: Szabó Jenő, Párkány polgármestere, Magyar Erika a párkányi önkormányzat munkatársa, Klemász Magdaléna, az Új Évszázad Nyugdíjas Klub vezetője és a klub küldöttsége. (balról: Jógáné Szabados Henrietta, kőpbányai önkormányzat nemzetiségi referense, Magyar Erika, Szabó Jenő --- a jobb oldali képen baról az első Klemász Magdaléna) 

 

   HGYA Xmas 015Az egyházak részéről Balogh Attila atyát, a Szent László templom kormányzóját, katolikus plébánost, Szilágyi-Sándor András református lelkipásztort és Benkóczy Péter evangélikus lelkészt köszöntötte Mihalicska Terézia.

 

   A köszöntőket mondó politikusok, közéleti vezetők, egyházi személyiségek részben az idősökkel való törődés fontosságát, másfelől a korosztály lelki békéjét erősítő gondolataikat osztják meg a vendégekkel.

 

HGYA Xmas 078

 

   Karácsony ünnepének egyházi gyökereire való tekintettel a három lelkésztől emelnénk ki néhány gondolatot.

 

     HGYA Xmas 269Benkóczy Péter azzal nyitott, hogy az utóbbi évek egyik legrövidebb adventi időszakában vagyunk. – Éppen hogy túl vagyunk a második vasárnapon, s a gyerekek máris a két hét múlva beköszöntő szent estét várják – mondta. Köszöntőjében Keresztelő Szent Jánost és Ézsaiás prófétát említi, s rájuk való hivatkozással mutatja fel, hogyan is kell eltölteni a várakozás idejét, hogyan is kell várni az eljövetelt. Egy nagy belső „takarítással” kell kezdeni, aminek vannak külső jegyei is – példázza. Aktuális helyi témával magyarázza a gondolatot, hogy neki mit jelentenek a szavak.

 

   – Advent idején kezdték el bontani a Liget téri szolgáltatóházat, s még ebben az időszakban be is fejezik, feltöltik a gödröt. „Legyen a göröngyös simává”.

   Nagy zajjal, porral, felfordulással járt a munka. Ma már nincs ott a megszokott épület, a helyére tervezett parkot várjuk. Valahogy ilyen az advent is. Eltüntetjük a lelkünkből a nem odavaló dolgokat, hogy felkészítsük a szeretet befogadására – összegezte találó magyarázatát Benkóczy Péter, majd Kamarás István egy idevágó történetével fejezte be köszöntőjét.

 

Balogh Attila atya azonnal reagált: – Mást mondok most, mint amire készültem, mert az iménti történetek ezt kívánják – jelentette ki. Egy postai, levelekkel összefüggő történetet idézett.

 

   HGYA Xmas 290– Nemrég édesanyám megmutatta a gyerekkori, a Jézuskának írott leveleimet. Ez azért volt érdekes, mert mindegyik egy tényfeltárással kezdődött, hogy milyen rendes gyerek vagyok, majd jött egy ígéret, mi szerint jobban fogok tanulni, jobb gyerek leszek, rendet teszek a szobámban, majd a végére maradt a kérés, mit szeretnék karácsonyra. Mindig volt egy visszatérő álmom: egy legó-vasutat szerettem volna, de ez mindig álom maradt. 35 év után kaptam meg az áhított vasutat, mintegy beteljesítve az álmot. Arra gondoltam, hogy ez a levél volt valójában az első igazi imádságom, benne a hittel, hogy az Isten képes segíteni. Annak ellenére, hogy nem volt az ajándékok között a vasút, sohasem csalódtam az Istenben.

 

    Ezt a gyermeki misztériumot, hitet, reményt szeretném átadni mindenkinek azzal, hogy számomra mindig egy élmény, amikor a templomban a gyerekek rácsodálkoznak a nagy karácsonyfára, amikor odaviszik őket a betlehemhez, s ők végig nézik a jeleneteket.

 

   Az jutott eszembe, csodát mi is tudunk tenni, mi is tudunk csodálkozást varázsolni az emberek szívébe azzal, hogy a gyermeki őszinteséget, tisztaságot mi, felnőttek, őrizzük meg szívünkben! Azt kívánom mindannyiunknak, hogy tudjunk a csodák eszközévé lenni! – fejezte be Attila atya a karácsonyi példázatot.

 

   Szilágyi-Sándor András egy valójában szomorú történetet hozott, de ennek a történetnek nagyon mély üzenete van és lehet mindnyájunk számára.

 

   HGYA Xmas 307– Megtörtént esetet mondok, ami nem itt, nem Kőbányán történt. Karácsony előtt néhány nappal kimentem otthonról, s a szomszéd kerítése előtt vitt az utam. Azt láttam, a szomszéd kint áll az udvarban és sír. Megkérdeztem, mi az oka a szomorúságának? Egy évek óta ott álló és növekedő fenyőfára mutatott, amit derékba vágtak; valaki levágta a tetejét, s elvitte a csúcsot haza, karácsonyfának. És ott maradt a csonka tő, formátlanul meredt az ég felé – idézte fel a régi emléket.

 

   Majd elmondta, az eset érdekes gondolatokat ébresztett benne. Együtt siratta a fát a szomszéddal, de valójában azt az embert siratták, aki kettévágta, elvitte a fát, otthon felöltöztette és a szeretet jegyében ajándékokat tett alája. Ez a lopott fa lett az ő ünnepének a közepén. Ő mástól lopta el, de van, hogy sok-sok embernek lopás nélkül is hiányzik a karácsony közepe. Ez a közép maga az Úr Jézus Krisztus, és amikor azt említik, a karácsony Jézus születésnapja, nem lehet „zsibvásárrá” tenni ezt az ünnepet. Adott minden külsőség, minden csín, pompa, de vajon mi van ezek mögött? Ott van-e az ünnep közepe is? Van, ahol igen, van, ahol nem. És ez utóbbi a gond, mert „a karácsonyból nem hiányozhat az ilyenkor testet öltő szeretet, a teremtő Isten legnagyobb ajándéka, az Úr Jézus Krisztus”!  

 

   HGYA Xmas 227Szabó Jenő, Párkány polgármestere köszöntéjében elsőként a város önkormányzata és a párkányi lakosok karácsi üdvözletét tolmácsolta.

 

   – Ebben az időszakban mi is naponta veszünk részt az adventi ünnepségeken, s ugyanolyan szép gondolatok hangaznak el nálunk is, mint az előttem szólók előadásában. Nehéz bármit is hozzá tenni ezekhez, de azt megerősítem, szükség van ezekre az ünnepekre, hiszen az év folyamán, a nagy rohanásban, talán azok a csoportok, közösségek, amelyeknek szüksége lenne a szép szóra, többnyire nincsennek napirenden. Azt gondolom, nemcsak az a fontos, hogy az önkormányzat és a lakosság között legyen kommunikáció, hanem a lakosok között is. Éppen azért örülök annak, hogy egy ilyen bensőséges kapcsolat alakult ki a Havasi Gyopár Alapítvány és az Új Évszázad Nyudíjas Klub között. Kapcsolatuk nemcsak a nyári, évközbeni attraktív eseményekre korlátozódik, de itt, ezen az ünnepen is jelen vannak, s kapcsolatuk nagyon is élő – mondta Szabó Jenő, s kívánt mindenkinek békés, boldog karácsonyt.

 

   HGYA Xmas 343Egy meglepetés következett. Mihalicska Terézia a színpad elé szólította Benkovich Béláné Éva nénit (képünkön balról), gyémánt diplomás testnevelő tanárt, aki az alapítvány önkénteseként hetedik éve tartja a közérzetjavító tornát. Áldozatos munkájáért vehette át az alapítvány ajándékát.

   

 

   A köszöntők elhangzása és Éva néni elismerése után a színpad felé fordult a figyelem. A Tutta Forza Zenekar meglepetés műsora igazi ajándék volt. Különlegességét az adta, hogy nem a felnőttek álltak a közönség elé, hanem a Piccola zenekar fiataljai, a gyerekek, s valósítottak meg egy pompás előadást.

 

   Dávid Krisztina, a zenekar vezetője még a kőbányaiaknak is tudott újat mondani, mikor bemutatta a zenekart. – Öröm számunkra, hogy a Tutta Forza Zenekar már nyolcadik éve lehet részese az alapítvány ünnepi műsorának. Most azonban kicsit eltérünk a megszokottól. A nyáron megváltozott a zenekar összetétele, a legkisebbek, az egykori Smalto tagjai beolvadtak a nagyobbak közé. A repertoárunkat kiegészítjük szólistákkal, kicsi, idősebb és felnőtt – aki személye legyen egyelőre titok – fog szerepelni – konferálta föl Dávid Krisztina a Tutta Forza Piccola Zenekar műsorát.

   

HGYA Xmas 345

 

   A zenekari számok között szépen szóltak a fiatal szólisták, s a csemegét – nem túlzunk, ha azt állítjuk – a felnőtt zenekar büszkesége, Könyves-Tóth Mihály, az Operaház zenekarának trombitaművésze játéka jelentette. (Sajnos, egyéb elfoglaltságunk miatt az ő produkcióját már nem hallhattuk.)

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Kérjük, olvassa el a kép szövegét, s álljon mellénk, támogassa a szerkesztőséget, hogy fejlődhessen! És, hogy miért is tegye? Azt pedig a képre kattintva nézheti meg.

tamogato tabla 400px