AD-blacklist1

2017
feb.
15

Örömök öröme

Írta: O.GY.

baptista farsang 1618 leadNem csak szerkesztőségünknek, de Tatai Erika igazgató asszonynak is meglepetés volt a minapi, iskolai farsang végén két szülő „akciója”…

 

 

 

 

Véget ért a farsangi jelmezverseny eredményhirdetése, az utolsó tombola ajándékok, nyeremények kisorsolása, mikor két szülő kért még egy kis türelmet a tánc és a temérdek, anyukák sütötte finomságok kóstolása előtt.

 

  baptista farsang 1613Marschall Mónika (a képen jobbra) és Joóné Monoki Tünde kezében egy-egy cukormentes, míves kézműves torta, csokoládé és dió ízesítéssel, középre hívták az igazgatóasszonyt, s már mondták is, hogy mivel nemrég az egyik kőbányai internetes újság szavazásán elnyerte az Év Kőbányai Embere díjat, úgy gondolták, hogy neki és a tantestületnek tortát ajándékoznak, és hogy nagyon büszkék rá.

   – Mindenki másképpen örül az elismerésnek, mi ezzel a tortával örülünk – mondta nevetve Mónika.

 

Természetesen, Tatai Erika meglepődött, mi pedig talán jobban, hiszen amikor Tünde és Mónika a színpadra sietett a tortával, őszintén szólva azt hittük, valamelyik lurkónak lemaradt az ajándék. De, hogy a 10kerkult.hu szerkesztőségének díja ilyen formában él tovább, álmunkban sem jutott volna eszünkbe. Köszönjük az élményt!

 

baptista farsang 1622

  balról: Joóné Monoki Tünde, mikrofonnal Tatai Erika.

 

   Hadd tegyünk e rövid híradás mellé mi is egy meglepetést! Néhány napja megkaptuk az ELMÉDIA képeit a 10kerkult.hu – az Év Kőbányai Embere – 2016 díj átadójáról, most csatoljuk ehhez a cikkhez, és további sikereket kívánunk a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tanárainak, tanulóinak!

   A képgalériát IDE kattintva nézhetik meg.  

 


Az iskola farsangjáról szóló tudósításunk rövidesen olvasható lesz, a képgaléria pedig IDE kattintva már megtekinthető.