AD-blacklist1

2016
feb.
11

Mert az internet nem felejt!

Írta: Oszvald György

safernet koos 044leadAz internethasználat biztonságáról tartott előadást és beszélgetett a Szervátiusz Jenő Általános Iskola felsős diákjaival Koós Judit r. őrnagy, a X. kerületi rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója február 3-án. Szerkesztőségünk a 6.B osztály óráján vett részt.

 

 

 

Koós Judit (nagy képen) és „tanítványai” jó ismerősként üdvözölték egymást; mint később kiderült, nem először találkoznak. A vidám – és nem mellékesen a befogadó – hangulatot megalapozandó, egy apró gumilabda lett a bevezetés főszereplője. A kérdés után egymásnak dobták, kijelölve, ki legyen a válaszadó. Koós azt mérte fel, mennyire ismerik a gyerekek a világháló lehetőségeit, eszközeit.

   safernet koos 004

 

   Mielőtt az órán történtekről beszámolnánk, engedjen meg az olvasó három megjegyzést! Elsőként, hogy ezt a tudósítást nagy valószínűséggel nem az érintett korosztály, hanem a felnőttek olvassák. Az internet-használat során felmerülő, a gyerekeknek elmondott, s a velük megvitatott lehetséges veszélyek, az esetleges gondok jelei azonban a szülőknek is hasznosak, fontosak lehetnek. Másodjára emlékeztetnénk arra, hogy az iskolai év indulásakor egy közvéleménykutatást végeztünk a témáról. Arra a kérdésünkre, hogy „Ön szerint mikor kell elkezdeni az internethasználat oktatását?” a legtöbben azt válaszolták, hogy „Az általános iskola első osztályától elkezdeném, milyen alkalmazás mire jó, és milyen veszélyek vannak.” Harmadjára pedig az óra végén azt kérdeztük a tanulóktól, milyen mobiltelefonjuk van? Mindenkinek okostelefonja volt, s szerintük ezeket 35 és 70 ezer forint közötti áron vásárolták nekik a szülők.

 

  safernet koos 020Ezek tükrében az egymásnak dobott labdák érdekes válaszokat hoztak Koós Judit kérdéseire. Mire jó az internet, mire használják a világhálót és milyen eszközeik vannak erre?

   A hatodikos (12-13 éves) gyerekek gyakorlatilag mindegyik eszközt ismerik (PC, laptop, notebook, tablet, okostelefon), ezek használati gyakoriságában első helyen az asztali számítógép áll. Érdekes, hogy bár mindegyikük telefonja alkalmas a netezésre, mégis csak 3-4 fő használja több-kevesebb rendszerességgel.

   Logikusan következett a kérdéscsokor, hogy amikor használják a számítógépet, milyen módon teszik, mit töltenek fel, s mennyi időt töltenek el a gép előtt? Nem volt véletlen a téma, s erre oktatófilmek vetítésével hívta fel a figyelmet Koós. A saját magunkról vagy a rólunk – esetleg a tudtunk nélkül – a közösségi megosztó oldalakra feltöltött adatok, fotók alkalmasak lehetnek arra, hogy mások kicsúfoljanak, megalázzanak, megszégyenítsenek, nevetségessé tegyenek.

– A szakami zsargon erre a „cyberbulling” (kb.: az interneten való bántalmazás) kifejezést használja – magyarázta Koós Judit.

Jól érzékelhető jelei vannak: a gyerek zárkózottá, búskomorrá válik, romlanak az eredményei, esetleg agresszívan utasítja vissza az állapota iránti szülői, baráti érdeklődést. Nem egy estben okozott már öngyilkosságot egy heccből feltöltött, jó poénnak gondolt néhány másodperces videó.

  safernet koos 036De ide sorolható annak a veszélye is, hogy az internet anonimitását (más név, más valós személynek történő beállítás) kihasználva pedofil hajlamú emberek áldozatai lesznek a gyerekek. Vannak alkalmazások, melyek képesek kiszűrni az álszemélyeket, de Koós Judit inkább azt javasolta, ha már mindenáron a neten akar ismerkedni valaki, használja a valós idejű és látható megoldásokat, például a skype telefont.

 

   Nemkülönben fontos, mennyi időt vannak a gép előtt (online) a kiskorúak. Ugyanis – főleg, ha a használat során a játék, a filmek nézése a „főszereplő” – könnyen kialakulhat a függőség. Ráadásul két irányban is: egyfelől maga a gép, az internet-használat oldaláról, másrészt a játék válhat szenvedéllyé. Ezek pedig magukban hordják a személyiségtorzulás lehetőségét. Ha ez bekövetkezik vagy a folyamat elindul, annak szintén jól érzékelhető jelei vannak. Agresszív, nem a korosztályának megfelelő attitüdök jelentkeznek. Bár valós az a vélemény, hogy az internetes játékok alkalmasak a felgyülemlett stressz, a feszültségek levezetésére, sőt, egyes készségek fejlesztésére, de a lehetséges veszélyek miatt mégis inkább a sport, az aktív pihenés, a közösségi elfoglaltságok a javasoltak.

 

  A tanári kérdésre kiderült, a 6.B-ben a függőségek kialakulásától messze állnak a gyerekek. Többnyire 1-2 órát használhatják a netet: van, aki naponta 2 órát (ebben a tanulás is benne van) és a hétvégeken, ahogy adódik, ketten bármikor, de csak egy órát, három fő ehhez úgy csatlakozott, hogy a hétvégén 2 óra a megengedett idő, négyen pedig azt mondták, max. másfél óra, amikor éppen ráér, de ha iskolai feladat miatt kell a gép, akkor szükség szerint. A korlátokat pedig többnyire betartják. Nem árt az óvatosság, főleg akkor, ha az osztályban a többségnek saját Facebook-oldala van. Ezt tekintve mindennél hasznosabb a tanulság, melyet Koós Judittal együtt fogalmaztak meg a gyerekek a netes kommunikációról: ,,Légy óvatos a magadról feltöltött képekkel, információkkal, másról pedig ne posztolj semmit, főleg, ha ő nem járul ehhez hozzá!"

 safernet koos 010slide

Fotó: 10kerkult.hu

 


 A Szervátiusz Jenő Általános Iskola

 

2010-ben ez állt, s áll ma is az 1910-ben alapított iskola honlapjának címlapján: 100 év! Kimondani is sok! Ebből a száz évből közel negyedszázad a közös múltunk. Ez idő alatt a Pongrác-telep korábbi barakkiskolája a kerület Szervátiusz Jenő Általános Iskolájává nőtte ki magát, és lett   „A SZERVÁTIUSZ”. Köszönet az elődöknek, annak a sok-sok kollégának, diáknak, akik életben tartották az intézményt. A tanárok és a diákok, az iskola és a családok között kialakult láthatatlan kapocs biztosította a folyamatos megújulást, az eredményeket, sikereket.

„Az egész élet abból áll, hogy az ember szeretne még szebb világot építeni magának, mint amiben él…!” - vallja Szervátiusz Jenő, s ezt az eszmeiséget követi iskolánk is, mely húsz éve viseli az erdélyi szobrászművész nevét. Az élet vonatkozásaira rugalmasan reagál, ennek köszönheti, hogy az átadott tudás és a lefektetett erkölcsi tartás megalapozza tanítványaink jövőjét. Erőfeszítéseinket elismeréssel nyugtázza a szülői kör, ez az iskola iránti érdeklődés hosszú távú biztosítéka.  A rekreációra épülő pedagógiai programunk, melyben az alaptárgyak elsajátítása mellett hangsúlyozott szerepet kap az angol nyelv és informatika oktatása, alapja az elkövetkezendő 100 év sikerének.”

Nos, a következő száz évből eltelt már öt, s az iskola az idézett szellemiséget a február 17-18-19-ére szóló meghívóban leírtak szerint folytatja.