AD-blacklist1

2011
nov.
19

Vége a számháborúnak

rendor 168oraHárom-négy év alatt jól működő, erős, polgárbarát testületet kíván kialakítani Tóth Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője. A dandártábornok a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt is elmondta: a rendőrségnél elmúltak a számháborúk.


A főkapitány véleménye szerint nem a bűnügyi statisztikák határozzák meg a rendőrség munkáját, az emberek bizalma a határozott, ugyanakkor udvarias és korrekt intézkedésektől alakul ki. „A rendőrnek úgy kell élnie, hogy szolgálatban vagy azon kívül is példaként tekintsenek rá a környezetében” – fogalmazott Tóth Tamás.
A dandártábornok a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában elmondta: az a parancsnok, aki az adatok szépítésével tölti az idejét, könnyen csapdába kerülhet, pedig az utcán rengeteg a tennivaló. Tóth Tamás úgy gondolja: az általa kezdeményezett átszervezéseknek, személycseréknek a rendőrök és a civilek egyaránt haszonélvezői lesznek. A főkapitány hozzátette: kiemelten kezelik a trükkös lopások, rablások megakadályozását, felderítését. Ennek érdekében tavalytól külön figyelmet szentelnek a veszélyeztetett csoportokra, főképp az idős emberekre.


(forrás: mno.hu) (fotó: 168ora.hu)