AD-blacklist1

2011
okt.
16

Kertbarátok: aki a virágot szereti…

Írta: Oszvald György

 

kert 024leadA Kertbarát konferencia nyitányaként Kovács Róbert polgármester három alapvetést hangsúlyozott köszöntőjében október 16-án: mindannyiunk érdeke a szép, virágos és gondozott környezet mind a közterületeken, mind a zöldfelületekkel rendelkező intézményeknél; a komfortérzés növekedése; a tulajdonosi szemlélet erősödése.

 

Az elméletet két eszközzel kívánta az önkormányzat valóra váltani. Az egyik a hónapokkal korábban meghirdetett pályázatok: a Virágos Kőbánya és a Tiszta udvar, rendes ház akciók, melyek a környezet csinosítását tűzték ki célul, míg a konferencia egy olyan elméleti tudás megalapozását, az érdeklődés felkeltését állította középpontba, ahol a lakosság megismerheti a kertépítést, az egyes növénytípusokat, azok gondozását, a kiskertekben szükséges munkákat. Az előadásokat a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola tanárai tartották. Horváth Ferenc kertépítő szakmérnök a kertek tervezéséről beszélt, Bocskai János, szintén kertépítő szakmérnök egy- és kétnyári dísznövényeket mutatott be, Hajnal Sándor mérnök-tanár pedig a kertekben ültethető fás-szárú növényeket ismertette.

kert 137Marksteinné Molnár Julianna képviselő asszony, a Kerületfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a pályázataik nem előzmény nélküliek. Korábban Közösségi kert akciót hirdettek, mely sikeres volt, nagyon sokan jelentkeztek és ültettek kertjeikbe egynyári növényeket, s ezeket azóta is gondozzák. Ezzel az akcióval a hagyományteremtés volt a cél. A folytatásban a régebbi pályázatokat megújítják. Példaként említette, hogy a Tiszta udvar, rendes ház tábláit kerámiából készítik majd el, kinézete pedig azonos lesz az elismerést bizonyító oklevélével. Mindkét jelenlegi pályázatot szigorú zsűri értékelte, tagjai összesen 81 pályázóhoz látogattak el. Itt köszönte meg Nagyné Horváth Emíliának, és Bánhegyiné Binder Zsuzsannának, a hivatal munkatárásainak, a zsűri tagjainak a munkáját.

   A nyertes pályázók között örömmel üdvözöltük a 10kerkult.hu portál egyik támogatóját, a Torockó vendéglőt és tulajdonosát, Kozik Józsefet (képünk). Kiosztották a legvirágosabb kertes ház, és vállalkozás elismeréseket, majd a legvirágosabb intézményi udvarok között díjazták a Mászóka óvodát, az Aprók háza óvodát, kert 122a Szivárvány Nonprofit Kft. idősek otthona közösségét is (jobb oldali képünk).

Az elismerések átadása után Marksteinné képviselő asszony bejelentette, hogy ezen a konferencián indítják útjára az új pályázatot. Ez a Fogadj örökbe egy fát! program. A bizottság sok szép helyszínt jelölt ki, ahová szeretnének fákat ültetni, illetve a kiszáradt, elöregedett fákat pótolnák. Ehhez hívják segítségül a kőbányai polgárokat, mely során nemcsak az elültetésről van szó, de a folyamatos gondoskodásról is! Az örökbefogadás tényét kis táblával fogják jelezni.

A délelőtt meglepetése a Kispesti Kertbarát Klub bemutatkozása volt a program végén. Ujhelyi István elnök és Mester Jolán alelnök ismertette a klub létrejöttét, működését. Elmondták, a közel száz tagjuk örökbefogadási akciókat szervez, amelyek során fákat és kisebb területeket vesznek gondjaikba és óvják, szépítik ezeket, másfelől a saját termesztésű dísznövényekkel, a saját készítésű lekvárokkal, befőttekkel versenyekre járnak, több alkalommal is értékes díjakat hazahozva ezekről.

A konferencia végén a 10.ketkult.hu egy rövid értékelésre kérte Marksteiné Molnár Juliannát és arra is kíváncsi volt, hogy az örökbefogadási akció vajon a kispesti klubbal való együttműködés jegyében született-e meg? – Soha ennyi virág nem volt még kiültetve Kőbányán, soha ennyien nem gondozták még a közösségi kereteket, s akik ugyan nem nyújtottak be pályázatot, de balkonaikon szép virágok díszlenek, mind-mind a szép környezethez járultak hozzá. kert 168Akcióink sikeresek, s ez már nemcsak a saját véleményem. Kőbánya benevezett a Virágos Magyarországért akcióba, s ennek nyomán a bíráló bizottság már járt a kerültünkben, végignézték a közterületeket, bekukkantott egy-egy közösségi kertbe, családi ház kertjébe. A zsűri elismeréssel szólt a lakosság tenni akarásáról, az eredményekről. Nem lehetetlen, hogy ezt a véleményét a közeljövőben valamilyen kézzel fogható módon is kifejezi. Ez a munka, mint említettem, nagymértékben köszönhető a lakosságnak, de ne feledkezünk meg azokról a szakemberekről sem, akik a közterületeket teszik szebbé. Ami pedig az örökbefogadást illeti, eddig nem volt kapcsolatunk a kispestiekkel, és örömmel nyugtázom, hogy terveink egy része azonos. (fotónkon balról: Mester Jolán, Marksteinné Molnár Julianna) Azt már korábban kitaláltuk, hogy a fák ápolás, gondozása akkor lehet sikeres, ha ebbe bekapcsolódik a lakosság is. Legyen személyes kapcsolata egy embernek vagy egy családnak, közösségnek már az elültetés pillanatában, érezze sajátjának a kiválasztott fát, készítsen róla fotókat, írja le, hogyan vigyáz rá. Mi pedig ezeket majd egy év elteltével értékeljük, létrehozva ezzel egy közvetlen érdekeltségi rendszert is. Tervezzük a következő kertbarát konferenciát, s számítunk az iskolák, óvodák közreműködésére is, úgy, mint ebben az évben is történt. A másik oldala a tevékenységnek, a vizuális kultúra, a nevelés. Ha már gyermekkorban megszokják a szépet, az üde, virágos terülteket, felnőtt korukban is a erre törekednek majd!