AD-blacklist1

2017
ápr.
17

Nyuszi ült a fűben

Írta: O.GY.

husvet 004leadKedves figyelmességet láttunk tegnap délelőtt az Óhegy utca – Kőér utca körforgalmú kereszteződésben. Három nyuszi „ült” a fűben.

 

FRISSÍTÉS!

 

 

 

 

Feltehetően a Kőkert Kft. volt az „elkövetője” a húsvétot szokatlan megoldással jelző díszítésnek. Az viszont biztos, nem húsvét hétfőn rakta ki – bárki is legyen az – a nyuszikat a körforgalom füvesített részébe. Sajnáljuk, hogy csak most sikerült közzé tenni, egyben megköszönni a kedvességet.

   husvet 002 650

 

   Késő délutáni információnk szerint a Csősztoronynál lévő körforgalomban pedig farönkökből készült nyuszi alakokat helyeztek el az e pillanatban ismeretlen kezek.

 

   Örömmel adnánk hírül az ötletgazda kilétét és a többi helyszínre kihelyezett figurák fotóit is.

 

FRISSÍTÉS

Kérésünknek többen is eleget tettek.

 

to1   Pálinkás Barbara olvasónk a Mély tónál található körforgalmat fotózta végig, Korcz Dorottya arról írt, hogy „volt a templom előtt is” – bár csak feltételezzük, hogy ez a Szent László templom.

 

  És amibe belefutottunk, az Nádudvari Anna két fotója. Mint írta a posztjában, ez a Szent László téren lévő, a – szerintünk – „rönk nyuszi”.

 

   nyuszi SztL ter Anna Nadudvari 000Köszönjük olvasóink figyelmét, bizalmát.