AD-blacklist1

2018
nov.
08

Védelmi gyakorlat Kőbányán

Írta: szerk-OGY

Rend ved nap 558leadTöbb mint háromszáz fő és 25 szervezet részvételével szervez együttműködési gyakorlatot Budapest Főváros Védelmi Bizottsága Kőbányán 2018. november 7-én és 8-án.  

 

 

 

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, a Kőbányai Szabadidő és Ifjúsági Központ, valamint a kőbányai pincerendszer területén zajló, két hónapos előkészítés eredményeként létrejött „Réteges Védelem 2018” című gyakorlat célja a beavatkozásban résztvevő szervek és szervezetek együttműködésének fejlesztése, a koordinációs folyamatok gyorsítása, ezáltal a főváros és Magyarország biztonságának növelése.

 

   Tegnap este hét óra tájban a Kőrösi Csoma úton szirénázó és megkülönböztető fény használatával száguldott néhány tűzoltóautó, katasztrófavédelmi és rendőrautó. A villanásnyi idő alatt, amíg átsuhantak a Szent László téren, arra a következtetésre jutottunk, egyfajta rendőri felvezetésnek voltunk tanúi.

 

   Rend ved nap 1303„A Fővárosi Kormányhivatal honlapján ettől bővebb információ is olvasható. A lényeg, hogy a forgatókönyv szerint robbanás történik a Kőbányai Szabadidő és Ifjúsági Központban, ahol ezt követően tömeges mentés és sérültellátás zajlik. A Kőrösi Csoma Kulturális Központban a sérültek regisztrációjára és további kezelésére kerül sor. Ezzel párhuzamosan a Kőbányai pincerendszerben a NAV bevetési egysége egy dinamikus fegyveres beavatkozást, a honvédségi tűzszerészek pedig robbanóeszközök felderítését és hatástalanítását gyakorolják” – írják a kormányhivatal oldalán.

 

(BFKH sajtó); fotó: 10kerkult.hu/archív