AD-blacklist1

2017
szep.
16

Harmatos katasztrófavédők versenye

Írta: Oszvald György

Harmat suli Katved 399leadIskolai katasztrófavédelmi vetélkedőt rendezett a dr. Sztanek Endre alapítvány és a Harmat Általános Iskola ötödikes diákjainak szeptember 8-án az iskola udvarán. A feladatok során a polgári védelmi oktatásban résztvevők a lakosságvédelem, vízi-és barlangi mentés, árvízvédelem és tűzvédelmi ismeretekről tettek bizonyságot.

 

 

A Menetlevél szerint 4 állomáson – riadó, lakosságvédelem, vízi-és barlangi mentés, árvízvédelem – kellett különféle elméleti és gyakorlati feladatokat megoldani. Néhány esetben igencsak vidámra sikeredett a megoldás, azzal együtt, hogy hibátlan volt a teljesítés.

 

   Harmat suli Katved 439D. Csonka Ágnes, a Dr. Sztanek Endre Alapítvány elnöke (képünk) elmondta, tevékenységük egyik fő és legfontosabb irányvonala az oktatás, amely az egyes életkori adottságoknak megfelelően különböző szinteken valósul meg. – Azt szeretnénk, ha munkánk segítséget adna ahhoz, hogy kialakuljon a résztvevőkben a veszélycsökkentő tudatos magatartást, amely egyben erősíti biztonságot is – hangsúlyozta.

 

   No, ez a gondolat volt az, ami miatt úgy döntöttem, hogy kipróbálom az egyik feladatot. Már csak azért is, mert amikor bármi ok miatt másra van utalva valaki, alapfeltétel a bizalom. Bízni kell abban, hogy a társad jó, pontos utasítást ad, mert ellenkező esetben akár az életed is veszélybe sodorhatja.  

 

   Harmat suli Katved 351Tudom, itt és most ez csak játék volt, de a srácok nagyon komolyan vették a feladatukat. Segítettek felvenni a „megvakító” álarcot, pozícióba állítottak, s már jöttek is az utasítások. Indulj előre, most kicsit jobbra, még jobbra, most két lépést előre, megint jobbra, most egyenesen, kicsit balra, most állj, fordulj meg magad körül, indulás vissza. Harmat suli Katved 374És jöttek a precíz, pontos parancsok a visszaúton is. Én pedig „vakon”, lassan, de abszolút biztonságban mentem a kijelölt ösvényen.  Sikeresen megoldottam a feladatot, de úgy is fogalmazhatok, hogy a 6.B osztályosok, Takács Milán irányító, Bornai Benjámin Barnabás a fotós és Sztallik Benda Imre, a csapat vezetője sikeresen kimenekítettek egy vészhelyzetből, megóvták az életemet. Köszönöm a bizalmat srácok! (képeinken: a ,,profik" és én az irányítóimmal)

 

   A lakosságvédelmi állomáson kicsit meglepődtem: azt hittem, ufót látok. Vagy, ha valakinek jobban tetszik és nézi néha a Csillagkapu scifi sorozatot, akkor a gonosz Anubisz félig felemelkedett rendszer úrra hajazott az egyik szereplő. A feladat szerint itt a lakosság meglévő eszközeiből, tárgyaiból, ruházatából kellett egy védőruhát (védő öltözetet) készíteni, ami hosszabb ideig ellenáll egy vegyi szennyezés hatásainak. Amiket láttam és le is fotóztam, azokról még a szakértők is azt mondták, ötletes és hatásos ideiglenes védő öltözetek.

 

   Harmat suli Katved 191Az egyik érdekes feladat a vízsugárral történő célba lövés volt. Látszólag egyszerűnek tűnt, hogy a víztartályt a falicsapról kis vödörrel vett vízzel kellett feltölteni két csapattagnak, figyelem, az idő fontos volt, majd amikor a segítő jelezte, elég víz van, a másik gyerkőc iszonyatos lendülettel elkezdett pumpálni, hogy minél erősebb legyen a vízsugár, aki pedig a főcsővezető szerepet vállalta, célra tartott, s néhány másodperc alatt „lelőtte” a labdákat, akarom mondani, eloltotta a tűzfészket. Higgye el az olvasó, gyakorlatilag nem volt különbség a fiúk és a lányok teljesítmény között. Megjegyzem, itt a játék hangsúlyos volt, ám a mögöttes tartalom egy igencsak fontos tűzoltási-szakmai készséget feltételezett.

 

    Harmat suli Katved 131Ahol kicsit megakadt a gyerkőcök tudománya, az a nyúlgát építése volt. Pedig volt egy minta lerakás, csak azt kellett volna leutánozni. Hogy egészen pontos legyek, lerakták ám a homokzsákokat, de kicsit laza volt az átfedés, egyesek nem figyeltek arra, hogy a zsák szája a helyes irányba álljon – a lerakott módon kimosta volna belőle a homokot a víz. No, de azért voltak a segítők, hogy kiigazítsák a hibát – és persze a tévedés a pontozásban is megmutatkozott.

 

   A versenyen a dr. Sztanek Endre Alapítvány vezetői mellett a hatodikos katasztrófavédők – az egyes állomásokon segítők, közreműködők – és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság X. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetői beosztottjai vállaltak szerepet. Az érmek átadását Horváth Lajos tü. százados, parancsnok, Kronecker Gábor tü. főhadnagy, katasztrófavédelmi megbízott, D. Csonka Ágnes, a dr. Sztanek Endre Alapítvány elnöke és Dániel Zoltán, az alapítvány titkára adták át.

 

Harmat suli Katved 529

   Elindul a vándorkupa...

 

   Az eredményhirdetésnél egy kedves jelenettel találkoztam, máshol eleddig nem láttam. Az érmek átadása után a csapatok vezetői szembe álltak a hatodikos segítőkkel, az első helyeztt zárta a sort, majd a vándorkupát D. Csonka Ágnes az első sárga pólósnak adta oda, azzal, hogy küldje körbe, s az jusson el a győztes csapathoz. Így mindenki legalább egyszer megfogta a kupát, s a végén az első helyezett csapat kapitánya emelhette a magasba. Szép aktus volt, s utána már csak a nekik kijáró tablófotót kellett elkészíteni.

 

A verseny végeredménye:

  1. Fekete Villám, 2. Villámhárítók, 3. Tűzcsóva, 4. Szikrázó csapat

Harmat suli Katved 567

  A győztes csapat, balra: Horváth Lajos tü. százados, jobb szélen Kronecker Gábor tü. főhadnagy

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY


tamogato tabla 400px