AD-blacklist1

2018
júl.
01

Ketten találták el, fejre is állt a Ford

Írta: Oszvald György

Csatt Maglodi Gitar 043leadKárértékét tekintve súlyos, a sérülések szempontjából szerencsés kimenetelűnek mondható hármas baleset történt ma este fél nyolc körül a Gitár utca – Maglódi út kereszteződésében. A balestről hűséges informátorunk, G. Krisztián tájékoztatta szerkesztőségünket.

 

 

Az értesítést 19.43-kor kaptuk, és sikerült elég gyorsan a helyszínre érnünk. A Sörház utcai kereszteződésben, a Dreher hátsó teherkapujánál a rendőrök zárták a forgalmat, s onnan még csak egy tűzoltó autót lehetett látni, meg egy kisebb csoportosulást. Később derült ki, hogy közöttük a baleset résztvevői is voltak. Sajnos, nyilatkozni nem nagyon akartak, de mire körbe fotóztuk az esetet, talán múlt egy kicsit a sokkhatás, s azért az egy-egy mondatos információkból összeállt egy vélhetően pontos baleseti történet.

   

Csatt Maglodi Gitar 005

 

   Fontosnak tartjuk, hogy az ütközés gyakorlatilag a Gitár utca felőli sávban, sőt, mondhatni a kereszteződés torkolatában történt. Ennél fogva sem a buszok, sem a villamos forgalmát nem kellett korlétozni, s a közúti egyéb közlekedés is - ugyan lelassulva, de - fennakadás nélkül zajlott. A balesetben három autó – egy Hyundai i20, egy1 régebbi és egy újabb évjáratú Ford Fiesta vett részt.

   Csatt Maglodi Gitar 003A Hyundai és az idősebb (piros) Ford orr nélkül, egymás mellett álltak, a Maglódi út irányába néztek, míg a fiatalabb (fekete) Ford a Maglódi úton, a hátán feküdt; a látvány borzasztó volt, s nehezen volt hihető, hogy csak három könnyebb sérültet vittek el a mentők (kettő is volt a helyszínen).

 

   Csatt Maglodi Gitar 010Az ütközés a következők szerint történhetett. Az Élessarok felől a Bajcsy-Zsilinszky Kórház irányába haladt a fekete Ford. A Gitár utcából a piros Ford akart kihajtani. Szemből, a Gitár utcából – a kötelező megállást jelző táblát figyelmen kívül hagyva – hajtott ki a Hyundai. A saját sávjában szabályosan haladó fekete Fordot telibe kapta, sőt, a piros Fordnak is nekilökte. Az ütközések következtében a fekete Ford átbukfencezett a Hyundai felett, miközben azt megpördítette, s a piros Ford mellé sodorta.

 

   Hát, ennyit lehetett összerakni, s felhívjuk a figyelmet, hogy a történet nem hivatalos rendőrségi vélemény, de végigjátszva az elmondottakat, valószínűsíthető. Sajnos, semmilyen sebesség-adatot nem tudunk, de a sérülésekből az következtethető, hogy talán a piros Fordot kivéve a másik két autó részéről mind relatív, mind tényleges gyorshajtás történhetett.

   Csatt Maglodi Gitar 013

   A baleseti helyszínelést körülbelül 20.45-kor fejezték be, a helyszínen tartózkodó X. kerületi hivatásos tűzoltók először „talpára állították” a fekete Fordot, s a villamossín mellé tolták, majd a Hyundai-t is oda kormányozták, a piros Fordot pedig a Maglódi út kórház felé eső padkájára, a kereszteződés mellé vonszolták.

   Csatt Maglodi Gitar 014

 

   Nem az első eset, hogy szerkesztőségünk ebből a kereszteződésből balesetről tudósított. Nem tisztünk eldönteni, hogy veszélyes-e a kereszteződés, elegendő-e csak a táblázás vagy valami más megoldást (is) kellene találni a balestveszély csökkentésére, de javasolnánk a forgalomirányító lámpák felállítását.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px