AD-blacklist1

2011
okt.
14

Avatóünnepség, kis hibákkal

koki -t1A beruházó R-CO cég 2003-ban vásárolta meg az első telket Kőbánya és Kispest határán, és nyolc év várakozás után végre megnyílt a KÖKI Terminál az egykori lepukkant csomópont helyén. Az áruházvezetők karácsonyra várják a csúcsforgalmat.


Májusban, az úgynevezett – leendő üzlettulajdonosoknak szóló – kulcsátadási ünnepség idején nehéz volt elképzelni, hogy a Sibrik Miklós úti felüljáró vége mellett bizony bevásárlóközpont nyílik. Egyrészt a KÖKI Terminálnak még szinte csak a falai és a belső vázai álltak, koszos, romos munkaterület vette körbe, másrészt ismerve a hazai viszonyokat, a legritkább esetben szokott valami a bejelentett időpontra elkészülni.
Nos, most mégis minden határidőre teljesült – az áruház ma (október 14-én) a nagyközönség számára is kinyitja kapuit!


koki-t5Óratorony


Csütörtök délután, az avató- és átadóünnepség előtt még az utolsó simítások zajlottak: kívül külső reklámtáblákat szereltek fel, új gyepszőnyeget terítettek, szereltek, javítottak, belül az üzleteket áruval töltötték fel, pakoltak, takarítottak. A felüljáró végi lámpás kereszteződést már korábban átadták a forgalom számára, a Vak Bottyán utcát kiszélesítették, fásították, viszont a KÖKI Terminál, a hozzá kapcsolódó új – egyébként gyönyörű – BKV-végállomás még nincs tökéletes állapotban. Utóbbinál itt-ott még hiányoznak a padló és mennyezeti burkolatok, szabadon lógnak a kábelek, csupaszak a falak – de ettől függetlenül „üzembiztosan” használhatják a gyalogosok. Az áruház kívülről pompás – különösen az egyik „torony” felső részére helyezett óra telitalálat –, belül néhol egy-egy fal bántóan szürke, egy-egy üzlet meglepő módon üresen áll. Szóval, az egész úgy 98 százalékos készültségi állapotban lehet.


Kiadó helyek


Az avatás alkalmával László Márton, a KÖKI Terminál pénzügyi és kereskedelmi igazgatója megerősítette azt, amit láttunk: egyelőre a boltok 85 százaléka talált bérlőre, de úgy véli, a karácsonyi időszakra már a maradék is megnyílik. A kétszintes komplexumban összesen 60 ezer négyzetméter a üzleti terület, 7 ezer az irodaterület, 1900 férőhelyes parkoló várja a látogatókat; és amolyan ráadásként egy barkácsáruház is kapcsolódik hozzá. Az üzletek felsorolásától most eltekintenénk; általában ugyanazok lesznek majd itt is, amelyek szinte az összes plázában megtalálhatók. Az igazgató viszont megjegyezte: mozi végül nem kapott helyet a házban! Az okokra – helyhiány vagy kudarcba fulladt tárgyalás vagy bármi más – nem tért ki. Ám tény, egy mozi önmagában is közönségvonzó, és ebből a tömegből nem csak a filmrészleg, de a többi bolt is profitálhatott volna. Ettől függetlenül László Márton szerint bőven teljesülni fog a napi 100 ezres látogatószám.


koki-t4Kínos figyelmetlenség


Az elismerő szavak mellett azért némi kritika is kijár az áruház vezetésének. Az avatóra számos potentátot hívtak meg – Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes, Gajda Péter kispesti polgármester, Tarnai Richárd kispesti parlamenti képviselő –, ám érthetetlen, hogy miért nem ült a pódiumon Kovács Róbert kőbányai polgármester. A nyári kulcsátadóra meghívták, beszédet is mondott, ecsetelte, hogy a kerület számára mennyire fontos az „új déli kapu”, most valamiért elfeledkeztek róla. Pedig az áruház legalább annyira meghatározó Kőbánya, mint Kispest számára. A szervezők kiemelték, hogy megváltozott a BKV-végállomás, talán úgy illett volna, hogy a Budapesti Közlekedési Központ részéről is „átvegye” valaki. Vitézy Dávid BKK-vezető ugyan ott volt, mogorván járt-kelt fel és alá, de szót nem kapott…
Na de ennyi baklövés talán belefér. A környék rendezett, szép, és ez mindent felülír.


cikkünkhöz képgaléria tartozik - (fotó: 10kerkult.hu)