AD-blacklist1

2018
szep.
14

A kraft sör hazatért Kőbányára

Írta: Oszvald György

Kraft 4th Fest 147Kőbányán, a Maglódi úton lévő Főzdeparkban a délutáni órákban megnyílt a 4. Kraft Sörfesztivál. A hivatalos kapunyitást sajtótájékoztató előzte meg.

 

 

 

 

Délután három órakor még javában dolgoztak a főzdék munkatársai a standok megjelenésén, szépítésén, miközben gyúlekeztek a sajtó munkatársai, a venmdégek, s a megnyitó résztvveői.

   Kraft 4th Fest 355A HopTop például színes lufikkal szegte be a sátor oldalát, míg a Mad Scientist sörcsapjainál UV-fényre érzékeny lila festékkel kenték be a sörpult alatti lábazatot.

 

   Kraft 4th Fest 097Van abban valami futurisztikus, hogy a tűző napon, romos épületek ölelésében üresen állnak az asztalok, a kerti padok, körben a sátrak a nyitáshoz készülődnek, van egy kis nyüzsi, ugyanakkor jelentős média érdeklődés mellett álltak a nyár folyamán nagy sikert aratott Beer Week of Budapest (BPBW) molinója elé D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Ali Rawech Szami, a HopTop Sörfőzde vezetője, bár a fesztivál kapcsán talán most fontosabb volt a Kraft Sör Egyesület elnökségi tag funkciója és a sajtótájékoztató moderátora, Sefcsik Márton. Azzal indított, hogy a 4. Kraft Sörfesztivállal azt ünnepeljük, hogy a kézműves sör, a kraft sör, végre hazatért Kőbányára, majd átadta a szót D. Kovács Róbertnek.

  

Kraft 4th Fest 262

  balról: Ali Ravech szami, D. Kovács Róbert, Sefcsik Márton

 

  A polgármester a valóban rövid megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy az egyik oldalon azt látni, Kőbánya egyre szépül, új épületek, utak, különféle felújítások jelzik a fejlődést, aki viszont figyelmesen szemlélődik a kerületben, azt is láthatja, hogy több, pusztulófélben lévő, a „rozsda-övezetbe tartozó, műemlék jellegű épület is van.

   

Kraft 4th Fest 328

   „De azt kevesen tudják, hogy ezekben érdekes élet zajlik. Mint itt, a Maglódi úti egykori konzervgyár egyik szárnyában. Ez a néhány épület élettel telt meg, s valaha is így született meg valami új, valami változás. Olyan változás, amikor a kicsik nem azzal kezdik, hogy vakoljuk le a falakat, s csillogó-villogó épületekkel vegyük körbe magunkat, hanem szorgalmas munkával a kicsiből lépdelnek előre folyamatos fejlődéssel.” – utalt arra, hogy négy éve ebben az udvarban négy sörfőzde (a Monyo Brewing Co, a HopTop Brewing, a Mad Scientist és a Horizont Sörfőzde) szinte egyszerre kezdte meg működését, s ma már jelentős szakmai hírnevet szerezve a nemzetközi porondon is, egy sikeres szakmai fesztivált is képesek voltak megszervezni.

   Megjegyezte azt is, hogy több év múlva bizonyára a környezet is változni fog, de reméli, hogy a napjainkat jellemző közvetlen, családias hangulat akkor is megmarad majd, hiszen ez adja Kraft sörfesztivál zamatát. „Teljen kellemes kóstolgatással ez a három nap!” nyitotta meg a rendezvényt D. Kovács Róbert.

 

   Kraft 4th Fest 142Ali Rawech Szami azt emelte ki, hogy 2016-ban indult kezdeményezés, s azon a nyáron a Monyó előtt üldögéltek, s azon agyaltak, hogyan lehetne a jó sörök felé irányítani az embereket. Arra jutottak, hogy olyan fesztivált kellene csinálni, ami valóban a minőségi sörökről szól, nincsennek sallangok, nincs belépődíj, amolyan piknik hangulata van. Persze, az is sok fejtörést okozott, hogyan lehetne megvalósítani az ötletet. „Erre az egyesület alapítását találtuk az alkalmas formának, s hogy immár negyedik alkalommal rendezzük meg ezt a fesztivált, jelzi, jó felé mentünk. Ma már azt kérdik tőlünk, mikor lesz a következő?”

   Itt Szami elmondta, hogy meg kellett oldani a szakmaiság koncentrálást, ugyanakkor azt a piknik hangulatot is meg kellett őrizni. Erre a megoldás a májusi Beer Week in Budapest szakmai fesztivál megrendezése volt egy nagyon lelkes csapattal, s annak sikere bizonyítja, hogy ismét jó döntés született: „hiszen más közönség a szakma, s más a csak kóstolgatni, jó söröket iszogatni akaró fogyasztói réteg.”

 

   Kraft 4th Fest 220A sajtótájékoztatót vezető Sefcsik Márton (képünk), a BPWB egyik szervezője, maga is főzde (Party or die) tulajdonos, egy szenzációs bejelentést is tett. Elmondta, a Budapest név használata jogokhoz, engedélyhez kötött, ezért nem lehetett a májusi szakmai sörhétvége nevében, mint fesztiválnevet használni, ám 2019-ben ez máshogy lesz.

 

   „A héten jött meg a szükséges engedély, s jövőre már Budapest Beer Week a fesztivál hivatalos neve.

 

   No, erre iszunk – mondták többen is, s lényegében kezdetét vette a 4. Kraft Sörfesztivál.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

tamogatas