AD-blacklist1

2011
nov.
02

Már áll a gyülekezet altemploma

EGY temlomterv1A kőbányai Reménység Szigetén kedden délután felavatták az Erdélyi Gyülekezet új altemplomát. Hosszú ideje épül-szépül a terület, hamarosan egy templom is magasodhat itt.


Az Erdélyi Gyülekezet 1990-ben alakult Budapesten, eredetileg a Romániából Magyarországra menekültek támogatására, segítségére jött lére. Ahogy a gyülekezet honlapja fogalmaz, „a határon túli magyarság átfogó szolgálatát célul tűző, egyre jobban körvonalazódó elképzelések valóra váltásához terület, épületek kellenek. Hosszas keresés, kérelmezés után végre 1992-ben döntés születik: a honvédség átadja egyik üresen álló laktanyáját a X. kerületi Gyógyszergyári úton. Így jön létre 1992. június 6-án a Reménység Szigete. Az átadást követő fél évben nem csak az igen leromlott állapotú épületeket sikerül használhatóvá tenni – számtalan magánszemély mellett több mint két tucat szervezet segítségével –, hanem el is indul a központ számos szolgálata: betegszállás, Székely Népfőiskola, a Károli Gáspár Teológiai és Missziói Intézetet stb.” A várható jövőről a honlap azt írja, hogy az EGY „2002 elején megrendelte az első terveket, melyek alapján ősszel sor kerülhet elsőként új épület építésére a betegszállás számára. A következő évben tervezi a gyülekezet elkezdeni templomának, az Erdélyi Halottak Emlékhelyének és ahhoz kapcsolódó ravatalozónak és urnatemetőnek, valamint parókiának és adminisztratív központnak építését. Hosszabb távon posztgraduális, illetve részképzésén Budapesten tanuló határon túli fiatalok számára kollégiumot, öregotthont és konferencia-központot is tervez a gyülekezet.”


EGY templomterv2Nos, 2011. november elsején a kőbányai Reménység Szigetén felavatták az Erdélyi Gyülekezet új altemplomát, ahol csaknem 400 négyzetméteres istentiszteleti hely, urnatemető és kopjafagyűjtemény létesült. Az avatáson részt vevő Tőkés László európai parlamenti alelnök szerint hamarosan egy templom is szolgálja majd a közösséget. (Képeinken a templom látványtervei.)


(MTI – 10kerkult.hu) (fotó: erdelyigyulekezet-budapest.hu)