Örök nyugalomban

Az Óbudai temetőben, református szertartás szerint búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára Karacs Zsigmond történész, a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete elnökét április 19-én. Karacs Zsigmond életének 83. évében, március 31-én hunyt el váratlanul.

   A temetési szertartást Szilágyi-Sándor András lelkipásztor (képünk) a lelkünkből áradó belső fény felől indította.

   „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké” – idézte Dániel próféta könyvének 12. fejezetét. A gyászoló családhoz fordulva folytatta beszédét, s nekik szólva mondta, hogy Istennek igéje az értelmes emberről és annak feladatairól beszél. Ezt a gondolatot fejtette ki, melyet tömören így lehet összegezni: a keresztény ember feladata az, hogy világítson a jó cselekedetek által.

   Búcsúbeszédének befejező részét is a fény felől kezdte Szilágyi-Sándor András : „Lássuk a csillag üzenetében elköltözött testvérünk, Karacs Zsigmond földi életét.” Három gyermekes, régi nemesi család idősebbik gyermekeként született Földesen. A cívis városban, Debrecenben, magyar-történelem szakot végzett. Budapesten ismerkedett meg feleségével, és 1962-ben összeházasodtak. 1967-től Kőbányán élt családjával, a MÁV Északi Járműjavítójában vállalt munkát.

   Méltatta közéleti tevékenységét is, kiemelte sokirányú tevékenységét: író, történész, helytörténész, családkutató. Karacs Zsigmond végigtanulta és végigdolgozta az életét, ars poeticája a szeretet volt, értve benne a haza szeretetét is.

   Szilágyi-Sándor András búcsúztatója után Tóth Ferenc (képünk), az ’56-os Szövetség országos elnöksége nevében emlékezett. „Megint szegényebbek lettünk, és mi, ötvenhatos bajtársak, kevesebben is lettünk. Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelte és azt mondta: gyere haza!”

   E megható bevezetés után Karacs Zsigmond odaadó, sokoldalú, lelkiismeretes tevékenységét emelte ki. Ismertette az elhunyt életútját. Felidézte, hogy többfelé is lakott élete folyamán, de azt mondta, hogy „Lelkem legmélyebb rejtekében Bihar és Várad van.” Hangsúlyozta erős kötődését szülőfalujához, Földeshez, utalt arra, hogy számtalan tanulmányban, cikkben dolgozta föl Földes történetét; azt tartották róla, hogy a több a könyve, mint a bútora. Idézte Karacs hitvallását, mi szerint „szülőföldem miatt lettem történész.” E minőségében vallotta, hogy egy történésznek jeleket kell hagynia az utókor számára, segítenie kell a tájékozódást a jelenkor útvesztőiben.

   Karacs Zsigmond közéleti tevékenységének méltatása kiváló végszó volt Debreczeni-Droppán Béla a Honismereti Szövetség elnöke (képünk) számára: „Tudatosan vett részt a honismereti mozgalom közösségépítő és nemzettudatot erősítő munkájában.”

    A felütés hangsúlyozta Karacs elhivatottságát: a Honismeretei Szövetség elnökségi tagja, és a Budapesti Honismereti Társaság alelnöke volt. Egy rövid életrajzi ismertetés után a folytatásban elmondta, hogy Karacs Zsigmond életútja két szálon teljesedett ki: a kenyérkereső fizikai munka és a szellemi, kutatói tevékenyég fonódott össze. Szabadidejében családtörténeti és helytörténeti kutatásokat folytatott, és eredményeit folyamatosan publikálta napilapokban, folyóiratokban, múzeumi, egyetemi és helytörténeti kiadványokban.

   1980-ban önálló kiadványban jelent meg a még 1974-ben, Hajdúböszörményben írt, Földes történeti és mai család- és ragadványnevei című műve. Ennek előszavából idézett: „Ebben a kis füzetben összegyűjtött anyaggal szeretnék hozzájárulni szülőfalum hagyományainak megőrzéséhez, s jó lenne, ha az érdeklődőket további kutatásokra ösztönözné ez a kis tanulmány. Így méltó emléket állíthatok szeretett nagyapámnak, Karacs Józsefnek. Az ő kedves emlékének ajánlom ezt a kis füzetkét, hiszen ő keltette föl bennem a vágyat szülőfalum megismerésére és megismertetésére.” 

   Debreczeni-Droppál Béla így jellemezte Zsiga bácsit: „Az aktivitás, aki ismerte őt, tudja mit jelentett nála: járt-kelt az országban, sok helyen adott elő és sokat publikált is. Ő igazi, a szó eredeti értelme szerint résztvevője volt honismereti konferenciáinknak, hiszen ha valakiben biztosak lehettünk, hogy hozzászóló lesz, akkor az Karacs Zsiga volt! Minden témához tudott saját kötődést, érdekességet fűzni, így mindig volt tartalma, veleje annak, amit mondott."

   A ravatal búcsúbeszédeit Oszvald György, a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete alelnöke zárta. Zsiga bácsi emlékét az egyesület alapításával, az indulás nehézségeivel idézte.     

     „Az első találkozón tíz-tizenöten lehettünk. A bemutatkozással megismertük egymás érdeklődési körét, s úgy véltük, érdemes havonta egyszer összejönnünk. Lassan kialakult egy állandónak mondható társaság a mintegy negyven személyből, akik alkalmanként megtisztelték az összejöveteleket a jelenlétükkel. A társaságban minden korosztály képviselte magát, a tizenévek végétől a nyolcvan évesekig. Sokszínű volt az érdeklődési kör, a hagyományos lírától a modern költészetig, a novelláktól a regényekig, színművekig, irodalom-történettől a köztörténetig. Természetesen, a színvonalbeli különbségekben sem volt hiány, az ebből adódó súrlódásokat segítőkészséggel oldottuk föl.”

    Nagy fegyvertény volt, hogy az első pillanattól kezdve az egyesület évente megjelentette az éves munka összefoglalását, az antológiát. Maga mellé állított olyan nagyságokat, mint Steve Taylor Szabó pánsípművész, T. Varga Hanna festőművész, Varnusz Xavér zongoraművész, író, fotográfus. Az első antológiák bemutatója az általuk biztosított környezetben (kiállítás, zenei közreműködés) vált valóra. De abban is oroszlánrésze volt, hogy a soros antológia bemutatására a Krúdy körben, a patinás Khély vendéglőben, vagy egy másik ismertetésére a Petőfi Irodalmi Múzeumban kerülhetett sor. Az évente megjelenő antológiák előszavát szinte állandó vendégként néhai Bihari József, a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója írta nagy-nagy szeretettel, hatalmas szívvel.

   Karacs Zsigmond sírhelyénél Jeneiné  dr. Egri Izabella polgármester asszony, Földes nagyközség polgármestere (a képen, mellette Szilágyi-Sándor András) vett végső búcsút.

   „Attól a Karacs Zsigmondtól kell elköszönnünk, aki Földesen született, s része volt Földes életének, aki a szülőföldért lett történész, és aki a múlt kutatásának szentelte életét” – mondta.

   A Karácsony Sándor Művelődési Társaság alapítója volt, és 1996. április 14-én a Képviselő-testület megköszönte a közösségért végzett munkáját, a Földes Község Emlékérem kitüntetésben részesítették. A polgármester asszony hangsúlyozta, hogy Karacs sok-sok száz tanulmányának túlnyomó többsége Földeshez kötődik, s országos, valamint helyi kiadványok őrzik írásait, melyek történelmi, irodalmi, néprajzi, egyházi, művelődéstörténeti, nyelvészeti és más témákat dolgoznak föl.

   Felidézte, hogy Zsiga bácsi sokszor feltette a kérdést, vajon megtett-e mindent? – ,,Zsiga bácsi, mindannyian azt tudjuk válaszolni a kérdésedre, hogy te mindent megtettél, amit tehettél” – köszönt el tőle.

  Pánti Anna operaénekes (a kép előterében, balra), a Kőbányai Írók Költők Egyesülete tagja református hallelujah énekekkel köszön el Zsiga bácsitól.

   „Kívánom, hogy a Jóatya kegyelmében boldog lehessen a lelked, és kívánom a hozzátartozóidnak, szeretteidnek, hogy ebben a mély gyászban a Jóisten hitet, szeretetet, kegyelmet, bélességet adjon.” – mondta, majd felcsendült a búcsúdal.

fotó: 10kerkult.hu/OGY