AD-blacklist1

2017
jún.
06

Kicsik és nagyok hitvallása

Írta: Oszvald György

REF Konfirm kids 121leadA címben jelzett kiemelkedően fontos református hitéleti esemény csak arra utal, hogy eltérő életkorú fiatalok adtak számot tudásukról, Istenbe vetett hitükről. A felnőttek és gyerekek konfirmálása május 21-én és 28-án történt meg az Ihász utcai református templomban.

 

 

A két alkalom lényegében azonos rend szerint zajlott le. Az igehirdetést követően került sor a prédikációra, első alkalommal Szilágyi-Sándor András és a Maros menti kis település, Csejd szolgálattevője Bíró Jenő lelkipásztorok szóltak a templomot megtöltő hívőkhöz.

 

   REF konfirm felnottek 042A május 21-ei istentisztelet fő témája a Református Egység Napja volt. Ez az ünnep 2009 óta május utolsó előtti vasárnapja. Szilágyi-Sándor András arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus számára nincs reménytelen eset, sőt, hozzá szóló fohászában arra kérte, erősítse bennünk, földi halandókban ezt a hitet.

 

   Imája zárásaként áldást kért az itt egybegyűltekre, s azokra, akik majd ezen a napon, a Református Egység Napján hitvallást tesznek, s a református egyház a tagjai közé fogadja őket.

   A közös imádkozás után Bíró Jenő Pál apostol filippiekhez intézett leveléből olvasott fel néhány verset.

   ,,Igen megörültem az Úrban, hogy végre ismét abban a helyzetben vagytok, hogy rólam is gondoskodhattok. Gondoltatok rá azelőtt is, de nem volt rá módotok. Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van.  Tudok nélkülözni, de tudok bővelkedni is. Minden körülmény közt, mindenhez hozzászoktam: jóllakáshoz és éhezéshez, bővelkedéshez és nélkülözéshez. Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad.”  

 

   REF konfirm felnottek 035Tette ezt azért, hogy felvezesse a prédikáció lényegét, azt, hogy mindig van ok örülni. Ha másért nem is, de azért, hogy az Isten megtartotta ugyanabban a hitükben az embereket, éljenek azok a határokon innen vagy túl. Felhívta a figyelmet arra, hogy „Pál apostol a filippieknek szóló leveleit a börtönből írta, ahol nemigen volt oka örömre, mégis Isten iránti hálával és örömmel tudta kezelni a rosszat is, mint a jót is”. (A képen Bíró Jenő)

 

   A prédikáció után Szilágyi-Sándor András arra intette a hitvallásra készülő négy fiatal felnőttet, hogy bár a Mindenható azt üzeni, bölccsé teszi az embereket, azért életük során sokszor érkeznek útelágazáshoz, és ekkor döntést kell hozniuk, merre tovább? A döntések között van a pályaválasztás, a munkahelyi döntés, a párválasztás, a lakhatás megválasztásának nehéz feladata. És ezek közé tartozik a konfirmálás is.

 

   A „vizsgakérdésekre” adott válaszok azt bizonyították, mennyire jártasak dr. Scheiermann Katalin, Tóth Enikő, Szalma Viola és Pinke Roland János konfirmandusok Krisztus tudományában.   

 REF konfirm felnottek 262

  

   Rögtön itt soroljuk a május 28-ai istentiszteleten hitvallást tévő fiatalokat is. Dr. Szilágyi-Sándor Gabriella lelkipásztor elmondta, hogy az elmúlt tanévben a hittanoktatásra 19 fő jelentkezett, közülük megmaradtak 15-en, Budapesten 11 lány és 2 fiú, két lány pedig szülőfalujukban, Kárpátalján, a Feketepataki gyülekezetben konfirmálnak.

   Az Ihász utcai templomban konfirmáló fiatalok: Csengeri Beatrix Lorenza, Demeter Attila, Erdei Csillag, Fábián Alexandra, Hajgató Brigitta, Golubovszka Katerina Eszter, Huszár Natália, Németh Réka, Oláh Rita, Varga Evelin, Vértesi Angéla, Vörös Bálint, Vörös Franciska.

 

REF Konfirm kids 418

   Miután a fehér virágokkal díszített középrészen az orgona hangjára bevonultak a lelkipásztorok, mögöttük a konfirmandusok, s elfoglalták helyeiket az oltár előtt, Hóseás próféta könyvéből idézett igét Szilágyi-Sándor András.

 

   „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.”

 

   REF Konfirm kids 140Mivel a pünkösd előtti utolsó vasárnap a konfirmáció vasárnapja a református egyháznál, Szilágyi-Sándor András imigyen szólította meg a templomban jelen lévőket: Kedves konfirmáló gyülekezet! S ez nem volt véletlen. – Ma és minden konfirmációkor nem csak a fiatalok konfirmálnak, akik itt ülnek most az Úr asztala körül, de mindnyájan, akik itt jelen vagyunk. Mindnyájan levizsgázunk az egyházhoz és Krisztushoz való hűségünkből – mondta.

 

   A következőkben emlékeztetett arra, hogy a szülők is konfirmálnak, hiszen beváltanak egy ígéretet, amit a keresztelőn tettek. Ezek után kibontotta az istentiszteletet nyitó próféciát, hivatkozva annak ma is érvényes tartalmára.

 

   REF Konfirm kids 316A fiatalok vizsgája kicsit más volt, mint a felnőtteké. Dr. Szilágyi-Sándor Gabriella lelkipásztor először mintegy „útra valóként, egy igét helyezett a szívükre”.

 

  „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek Mennyei Atyám előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom Mennyei Atyám előtt”,

 

majd alaposan kikérdezte őket a tízparancsolatból; zsoltárokat énekeltek, a Szentírásból idéztek történeteket. A fiatalok hiba nélkül teljesítették a rájuk rótt feladatokat, teljesítményük, tudásuk irigylésre méltón magabiztos és széleskörű volt. Így teljesen megérdemelten vehették át az emléklapot és az ajándék könyveket.

 

   A felnőtt és gyermek konfirmandusok befogadása után – akik immár a református egyház tagjai – Pankotai Ferenc főkurátor az egyház ajándékait, Szentírásokat adott át nekik.

 

REF konfirm felnottek 167

 

   Szólnunk kell arról, hogy az erdélyi vendégek egy szenzációs előadást produkáltak. A 10 fős kórus (5 lány és öt fiú) alkalmanként kiegészült a kamarazenekar éppen szólam nélküli tagjával. A rendkívül színvonalas és változatos műsorban megszólalt a hegedű, a brácsa, a kézi hárfa, a gitár, a fuvola, a koboz, a nagybőgő s a kézi dob. A zenéket Bíró Jenő lelkipásztor hangszerelte, írta, sőt, ezek előadásában is részt vett. – Nem tudom meghatározni, milyen stílusban muzsikálunk, de azt bizton állíthatom, valahol a gyökereknél tapogatódzunk, s egy kicsit felrázva, fiatalosan szeretnénk előadni. Megjegyzem, ezeket a darabokat ebben a felállásban még soha nem adtuk elő, tegnap volt a beavatásunk Szigetszentmiklóson, ma pedig Kőbányán muzsikálunk – mondta el Bíró Jenő.

 

   REF konfirm felnottek 137A műsorukon szerepelő művek Bartóktól a reneszánsz zenéken keresztül vezetnek a magyar népdalokhoz, az egyházi dallamokhoz.  

   Elsőként egy különlegességet hallhatott a gyülekezet: Bíró Zsuzsanna (hárfa) és Szöllősi Kata (hegedű) duója csendült fel, kiváló alapot teremtve a későbbi varázslatnak. Egy reneszánsz francia pásztordalt adtak elő. (képünk)

 

  Bartók: Este a székelyeknél című művét kórusra és kamarazenekarra hangszerelt átiratban mutatták be. Bár ez a felállás valóban különleges és egyedi volt, az előadás a teljesség illúzióját keltette. Molnár Eszter (nagybőgő), Pető Rebeka (fuvola), Szöllősi Kata (hegedű), Kis-Molnár Johanna (brácsa) alkották a zenekart. Kristálytiszta éneklés, pontos belépések a kórus részéről, bravúros fuvolajáték… a siker zálogai voltak.

  REF konfirm felnottek 202Az árgyélus kismadár dallamára írt népdalzsoltár egy újabb színt hozott az előadásba. Kellemesen selymes, ugyanakkor erőteljes (nem hivalkodó, nem kiabáló) férfihangok adtak különös fényt a zenének. Sztáray Mihály lelkipásztor, zeneszerző darabja, a Nagy hálát adjunk az Atyaistennek című opus következett. Szépen megvalósított többszólamú éneklést hallottunk, teljes volt az összhang és egység a zenekarral.

   A Jézus a mi oltalmunk eltérő módon hangzott el a megszokottól. Megszólalt a gitár is (Bíró Jenő) és az előadásmód is inkább egy reneszánsz dallamra emlékeztetett. Az utána elhangzó jeremiád ének (Jeremiás próféta siralmának mintájára énekelt panaszok -a szerk.) is a különlegességek közé tartozott. Nagyon szépen szólt az ének alatt a gitár-hegedű alapdallam, majd a megfelelő helyen a fuvola vette át a prímdallamot, s Bíró tiszteletes énekében is gyönyörködhettünk.

   Befejezésként egy XIV. századi trubadúrdal, a Hajnalnóta hangzott el, a teljes műsort Lőrinczi Lehel Bach preludiumja zárta.

 

   Szilágyi-Sándor Gabriella megköszönte az erdélyiek szolgálatát, s így jellemezte teljesítményüket: „Nagyságához méltón dicsérték az urat.” S ezzel maximális mértékben egyetértünk.

 

A felnőtt konfirmálás albuma  ITT , az ifjúsági konfirmáció galériája pedig IDE kattintva nézhető meg.

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY