AD-blacklist1

2019
nov.
27

Napsugár, néha árnyékban

Írta: Oszvald György

Onk valaszt piac 067leadA Napsugár piac áthelyezése a Kőrösi Csoma sétányról a Kőrösi Kulturális Központ parkolójába a novembe 21-ei  Közmeghallgatáson is felvetődött. A kérdező, dr. Som László a miértre volt kíváncsi, a választ D. Kovács Róbert Antaltól kapta.

 

 

 

Ám, mielőtt a választ megosztanánk az olvasókkal, felidézünk egy októberi történetet. A piac vezetője és segítői a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központtal együttműködve osztottak szét ajándékcsomagokat a rászorulóknak. Erről az akcióról Erdei Napsugár azt nyilatkozta lapunknak, hogy az akció azóta létezik, mióta a piac. A csomag mindenkori tartalmát a termelők adják össze.

 

   Onk valaszt piac 083Milyen termékekből áll össze az adomány?

   – Először hadd mondjam el, a történet azzal kezdődött, hogy az árusoknak csináltunk jófajta lecsót, kiraktunk egy dobozt, és mindenki annyi pénzt dobott bele, kvázi vételárként, amit a zsebe megengedett. A pénzt odaadtuk a bárkásoknak, hogy vegyenek ceruzát, füzetet az iskolásoknak, segíteni a tanulásukat.

   Onk valaszt piac 076Később már csomagot raktunk össze, először szerényebbet, ma viszont már nagyon gazdag a tartalom. Nézzen csak végig a pult mellett! A kecsketejtől kezdve a tojásig, a tehénsajtig terjed a skála, de van krumpli, hagyma, száraztészta, füstölt szalonna, gyümölcsök.

   – Látom, nevekkel teleírt papírlapok vannak itt, aki jön, mutatja a személyi igazolványát…

   – Igen, éppen ez a lényege, a Bárka ismeri, tudja, ki a valóban rászoruló. Száz családot jártak végig, s összeállíttották a listát, mi pedig csak ellenőrizzük, hogy tényleg az viszi el az adományt, aki jogosult rá. Mindenki egyforma csomagot vihet haza a családjának.

  

Onk valaszt piac 028

 

   Igen ám, de ez a péntek közvetlenül az október 13-ai helyhatósági választások előtt volt, október 11-én. Sokan hitték azt, hogy az akció összekapcsolódott a kampánnyal. Erről így írt Napsugár a facebook oldalán:

 

„Kedves Vásárlóink és Követőink!

   A mai csomagosztás után rengeteg támadást kaptunk. (…) Az, hogy az idei alkalom a mai napra esett, pont a választások előtt, véletlen egybeesés. Hiszen a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központtal együttműködve ez volt a legkorábbi időpont, amit össze tudtunk hozni. Nekik ügyintézés, nekünk pedig a termékek előállítása volt a feladatunk.

   Onk valaszt piac 092Kihangsúlyozzuk továbbá, hogy ebben a csomagosztásban semmilyen politikai párt, szervezet, csoport vagy az önkormányzat nem vállalt semmilyen részt sem. Nem az ő ötletük volt, nem az ő kezdeményezésük volt, nem az ő politikai ambícióikat volt hivatott ez a rendezvény támogatni.
   Tehát, aki bármilyen összeesküvést gondol vagy azt hiszi, hogy „eladtuk a lelkünket” bármelyik pártnak, annak üzenjük, hogy nagyon téved. (…) Mert mi hiszünk az összefogásban, a szeretetben, a kedvességben, egymás segítésében. Hisszük, hogy ha csak ennyivel is, de szebbé tehetjük mások életét és a világot.”

   Megjegyezzük, hogy még arra is kínosan vigyázott, hogy a helyi televízió csak olyan snitteket készítsen, amelyen nem látszanak a választási pultok és a logók!

 

   És akkor a polgármester válasza a Közmeghallgatáson. (Dr. Som László felvetette, hogy a közlekedés – két zebrán is átkelni –, főleg az idősebbeknek, eléggé megterhelő és balesetveszélyes is.)

 

   „A kedveltté vált piac régi helyén az utóbbi időben egyre több panasz merült fel. A piacok általában korán nyitnak, az árut viszont a standokra kell vinni. A sétányra, a lakóházak tövében, különféle kocsikkal vitték fel a termékeiket, ezek elég zajosak voltak. A nyitott ablaknál ez gondot jelentett az ott lakóknak. 

  Onk valaszt piac 070

 

   A másik gond a parkolás volt. Amíg kirakták az árut, átmenetileg szabálytalanul parkoltak, veszélyeztetve ezzel a gyalogos forgalmat. Utána pedig az árusok autóinak, kisteherautóinak kellett parkolóhelyet találniuk, ez napközben okozott problémát.

   Az új helyszínen, ami közel van a sétányhoz, ezek már nem jelentkeznek.” – mondta a polgármester.

 

   Kétségtelen, a Napsugár piac új helye egyelőre szokatlan, még ha közel négy hónapja is verik fel sátraikat, s rendezik el portékáikat az árusok minden pénteken. Találkoztunk olyan vásárlókkal az elműlt időszakban, akik - Napsugár szerint is - már igazi törzsvásárlók.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas