AD-blacklist1

2013
jan.
15

Nem kötelező, de alkalmazható

rendelo rtlklub.huAz önkormányzatok által fenntartott egészségügyi intézményekben dolgozókat nem érinti a kötelező nyugdíjazás rendszere. De ha akarják, akár a Kőbányán dolgozókat is választásra kényszeríthetik.


Az egészségügyért felelős államtitkárság kedden közleménye szerint a helyi önkormányzatok által fenntartott intézmények, továbbá a helyi önkormányzati hivatal vagy polgármesteri hivatal jogviszonyaira, így az általuk foglalkoztatott közalkalmazottakra, valamint a helyi önkormányzati feladatok ellátására kötött megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatottakra a kormányhatározatban foglaltakat nem kell alkalmazni. (Mint ismert ebben az szerepel, hogy az értintetteknek vagy a nyugdíjat vagy a munkát kell választaniuk, vagy egyedi továbbszolgálást kérő kérelemmel a kormányhoz fordulhatnak.)


A kormányhatározat alapján tehát ezen intézmények esetében – így például az egészségügyi alapellátást vagy az önkormányzati intézményekben nyújtott járóbeteg-szakellátást érintően – nem lesznek központi intézkedések. Ugyanakkor megjegyezték, hogy „a kormányhatározatban foglalt célok érvényesítésének" e költségvetési szervek közalkalmazottai esetében sincs jogi akadálya. Ugyanis a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel jelenleg is megszüntetheti, ha a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül.
Azaz a kőbányai önkormányzatnak, illetve az alá rendelt Kőbányai Egészségügyi Szolgálat kötelékébe tartozó „korhatáros” dolgozókat, valamint a szerződött orvosokat egyelőre nem kell elküldenie. De, ha akarják megtehetik…


(MTI – 10kerkult.hu) (fotó: rtklub.hu)